Black Rain - sebészi élű post-punk Sunderlandből

 English below --> -->

Nemrég egy egyszerű követési kérés után nagyon kedves megkeresést kaptam egy együttestől egy kis ismertető írására, amelyet örömest vállaltam. Zenéjüket jó szívvel ajánlanám azoknak, akik a Joy Division köpenyzsebéből kibújt nyers, modorosságtól mentes post-punkot szeretik, azt a valódi emberektől valódi emberekig hidat nyitó fajtát. Ők biztos, hogy nem fognak csalódni a Black Rainben. 

 Az északkelet-angliai kötődésű, gyönyörű nevű Black Rain trió (Scott | Josh | Mik) a post-punk még mindig dobogó eleven szívéből sarjadt ki a DIY szellemiséggel és energikus fellépéseikkel. A szlogenjük egyfajta határhelyzetre utal: „Túl gótikus ahhoz, hogy punk legyen; túl punk ahhoz, hogy gótikus legyen.” Találó ez a mondat, a produktum viszont sokkal több a két irányzat keverékénél. Nyerseség, hidegség, az indusztriális vidékek sivár lehelete jelenik meg zenéjükben és szövegekben, a sötét zenék térképén az amerikai Lathe Of Heavennel, az ausztrál Body Maintenance-szel, a kis magyar univerzumban pedig a Fetish Sectionnel tenném egy lapra.

2024-ben léptek a nyilvánosság elé először, majd számos élő fellépésükön, többek között Whitbyben a műfaj nagyjaival, pl. a Chameleonsszal játszottak. Esztétikájuk a minimalista, letisztult, "no image" stílus, a fókusz abszolút az alkotói koncepción és a zenén van. 

2025-ben jelent meg a nevükkel azonos című bemutatkozó albumuk, amely öt stúdiófelvételt és Sunderland legendás Bunker próba- és koncerthelyszínén rögzített négy élő felvételt tartalmaz. A zene a már említett nyers, sallangtalan post-punk, a néhol zúzós, néhol csilingelős gitárok alatt kígyószerűen kanyargó szintifutamokkal (ez a producerük plusz hozzájárulása), technikás basszussal és elementáris, kíméletlen dobbal.

 A szövegek világa intelligens, érzékeny, a nehéz érzésekkel bátran szembenéző, a társadalmunk sötét oldalait is világosan látó-láttató, éles, -néhol karikatúraszerű- tükör. A provokatív című Satanists például nem a pokolbeli patás dicsőítéséről szól, hanem arról, mennyire önző, szívtelen, magából kifordult módon működik a társadalom, mintha az egészet már rég a sátán irányítaná. Magát az albumot Mick Mercer és John Robb is méltatta.

Hogy milyen az élő fellépések hangulata, arról betekintést nyújt a The Bunkerben, 2024 márciusában rögzített felvétel. Lendületes, összeszedett, mgával sodró. 

Az eddigi visszajelzések a durva, kemény, hideg, csupasz jelzőkre épültek, de a kelet-európai huzalozásunkkal ezt inkább valódinak, őszintének érezhetjük. Nagyon értékessé teszi a szinte rideg nyerseséghez társuló társadalomkritikus intelligencia. Ez a klasszikus post-punk érában természetes alapállás volt, majd teljesen máshova kerültek a sötét zenei univerzum fő hangsúlyai. Nem gondolom nosztalgiának, hogy ez az attitűd visszatér ezekben a nyomasztó, ki tudja, milyen új kezdetet rejtő, gyorsan változó időkben. A gyógyuláshoz szükség van a sebészkés precíz pontosságára...

_____________________________________________

English version / Angol nyelvű változat

Black Rain – Surgical-edged Post-punk from Sunderland

Recently, following a simple follow request, I received a very sweet message from a band asking if I would write a short feature about them—a task I was more than happy to accept. I would wholeheartedly recommend their music to anyone who loves raw, unpretentious post-punk that crawled straight out of the coat pocket of Joy Division: the kind that builds a genuine bridge from real people to real people. They certainly won't be disappointed in Black Rain.

Hailing from North East England, the beautifully named trio Black Rain (Scott | Josh | Mik) sprouted from the still-beating, living heart of post-punk with a true DIY ethos and energetic live shows. Their slogan points to a unique threshold: "Too gothic to be punk; too punk to be gothic." It is an apt description, yet the outcome is far more than a mere blend of the two genres. Rawness, coldness, and the bleak breath of industrial landscapes permeate their music and lyrics. On the map of dark music, I would put them on a par with America's Lathe Of Heaven, Australia's Body Maintenance, and, within our small Hungarian universe, Fetish Section.

They first emerged into the public eye in 2024, subsequently playing numerous live shows—including set times in Whitby alongside scene giants such as The Chameleons. Their aesthetic leans into a minimalist, sleek "no image" style, keeping the focus entirely on their creative concept and the music itself.

In 2025, they released their self-titled debut album, featuring five studio tracks and four live recordings captured at Sunderland's legendary Bunker practice and venue space. The music is the aforementioned raw, stripped-back post-punk: underneath guitars that alternate between heavy crunch and chiming clarity, snake-like synth lines wind through (an added contribution from their producer), backed by technical basslines and relentless, elemental drums.

The lyrical world is intelligent and sensitive—a sharp, at times caricature-like mirror that courageously confronts heavy emotions and clearly sees (and reflects) the darker sides of our society. For instance, the provocatively titled Satanists is not about glorifying the cloven-hoofed lord of hell, but rather about how selfishly, heartlessly, and warped our society functions, as though the whole thing were already being run by the devil. The album itself received praise from both Mick Mercer and John Robb.

To get a feel for the atmosphere of their live performances, the video recorded at The Bunker in March 2024 offers a great glimpse: energetic, cohesive, and sweeping.

Prior feedback has mostly revolved around descriptors like rough, hard, cold, and bare, but with our Eastern European wiring, we are more likely to perceive this as genuine and sincere. What makes it exceptionally valuable is the socially critical intelligence paired with this almost frigid rawness. This was a natural baseline during the classic post-punk era, before the main emphasis of the dark music universe shifted elsewhere. I do not view it as mere nostalgia that this attitude is returning in these oppressive, rapidly changing times—times that carry who-knows-what new beginnings. For healing, the precise accuracy of a scalpel is required...

13. Death Disco a Betonban

A Kollektíva újabb eseménye eléggé határfeszegető volt nekem a dominánsan elektronikus előadókkal, de azt gondoltam, miért ne, menjünk, vágjunk bele, nyitott vagyok mindenre. A hatása számomra: ez volt a valaha megtapasztalt legfizikaibb, legzsigeribb, leginkább pasis energiákkal teli, legizzasztóbb Death Disco ever.
A saját gyermekeim ízlésének alakulását figyelve jól tudom, hogy a fiataloknak az elektronikus zene elég komoly vonzerő, és valóban,  új és fiatalabb arcokat  hozott a helyszínre. De úgy gondolom, van egy kulturális vagy korosztálybeli különbség azok között akik túlterhelten kifordulnak egy elektropartyról, mert kézzel - szívvel - fejjel készült zenét akarnak hallgatni hús-vér emberektől, és azok között, akik izzadva, menetelve ledobják a hétköznapok és az egó terheit és talpukat a földhöz csapva, pörögve dekonstruálódnak majd felépülnek egy DJ-s partin, szörfözve az elektrohullámokon. De ez a különbség azért nem áthidalhatatlan, amint az este történései mutatják. 

Előző napon a nagyon várt hidegfront végre messze vitte a képtelenül forró és aszályos nyarat, de a párás meleg még beszorult a Beton falai közé, ahol a Death Disco család megint találkozott. Ebben az izzasztó mikroklímában kezdett Cemgil formációja. Cemgil a remek ZackZackZack tagja, egy rendkívül kedves, közvetlen, tehetséges ember. A kissé szokatlan, hagyományos hangszerekkel, hegedűvel és basszusgitárral felálló formáció pillanatok alatt fellelkesítette a közönséget. A koncert különleges zenei élmény, csemege volt a számomra, ami magában foglalta a török hagyományokat, akár népdal formájában, a -recsegő R hangokat, az eleven színpadi összhangot a zenészek között. Régi, népi török húros hangszerek, különleges ütősök tették egyedivé a postpunk-darkwave alapokat. Ez a koncert állt legközelebb a hagyományos koncertélményhez, nagyon szerettük. 

Másodikként Planetdamage lépett színpadra, ez pedig többszáz éves időutazásnak hatott az előzőek után. Amennyire Cemgilék a múltba kacsingattak, Bari Máriusz színpadi jelenléte ugyanannyira lőtt ki előre az időben. Mintha egy mátrixba, egy összeomlás utáni disztópiába cseppentünk volna. A koncert  tavasszal megjelent Killcaps album anyagára épült. Gyors, feszes, jéghideg, tizedmásodpercre időzített világ, amely csak jön, gázol, tapos enyhülés nélkül. A vizuálok pontosan grammra kimérve erősítették ezt a dermesztő atmoszférát. Planetdamage összetéveszthetetlenül egyedi alak, a hangzása egyik titka a hangmodulálás. A változó, időnként egészen robotszerű, máskor elevenebb, ijesztően mély, majd gyermekien elvékonyított rappelés és énekbeszéd váltogatta egymást és skálázta be a mondanivaló hangulatát. Lucretia volt természetesen a legeslegnagyobb támogató ebben. 

Nagyon energikus színpadi intróval foglalta el helyét a harmadik fellépő, a német XTR Human. Stílusát tekintve az EBM vadabb zónáiból jött, feszes ütemekkel, minimál zenei alappal és intenzív, magával sodró színpadi jelenléttel. Annyira fürgén mozgott, hogy csak használhatatlanul bemozdult képeket tudtam lőni róla. Első pillantásra nagyon színpadképes, formás, de viccesen pattogó Ken baba benyomását keltette. Hogy ennél sokkal több van benne, azt a hamarosan kialakuló őrült menetelés, ugrálás, pogo bizonyította. Az aznap szülinapos főszervező, Dodó által a Kollektívás cikkekben oly gyakran emlegetett "klubromboló" kifejezés új értelmet nyert, a fellépés végén a közönség jó része verejtékes roncsként hagyta el a Beton gyomrát, szétizzadt aputesteket villantva és elégedetten vigyorogva. Érteni vélem, mitől szabadultak meg.

A cseh Ashen Decay duója megint újabb világba, egy andalító dark szintipopos buborékba kalauzolt. A szinte templomi, áradó, átható, éteri szintijáték magával sodró alapot adott az énekes srác gyönyörű énekhangjának. Túláradó, kifinomult, az előbbinél sokkal kevésbé fizikai, inkább mélyén érzelmes, majdhogynem romantikus energiát közvetített. A közönséget Rob Paterlini remekül kezelte, a színpadról lelépve közénk jött, táncolt a hátán vitte a show-t. Nagyon-nagyon szerethető produkció volt. 

Az este végén az utolsó fellépő, az olasz audiovizuális művész, Velena Drohm a magas pult mögé bújva, közvetlen személyes kontaktus vagy hang általi kapcsolatfelvétel nélkül, csak az elekteronikus zenei és a vizuális hatásokra építve vette át a színpadot. Az édes álmok után nyomasztó és távolságtartó rémálomba cseppentünk. Az extrém hangos, extrém sötét, extrém nyomasztó zene egy horrorisztikus fekete-fehér videót festett alá, ahogy egy fertőzött szörnynő egy indusztriális szörnytársadalomban feltrancsíroz egy szerencsétlen, túlhajszolt ázsiai férfit, nyugtalanító zárást adott a baljós sorszámú Death Disconak. És még csak azt sem mondhatom, hogy ez nem a mostani világ valamiféle torz, allegorikus tükörképe volt. 

Szóval erre a változatos hangulati hullámvasútra vitt magával ez a lelkes szervezői csapat. Messze túlment a komfortzónám határain, bármin, amit eddig koncertként láttam. Eddig az a fajta zenekedvelő voltam, aki annak idején a 90-es években a Sziget technosátrából menekülőre fogtam, annyira túlterhelt a szintetikus szenzoros áramlat. De ez a sötéttel átitatott, emberi jelenlétet sokkal jobban fókuszba helyező változat most már megnyitott egy ajtót. Azért nem bánnám, ha olykor igazi dobszerkó is lenne ott azon a formás kis színpadon ott hátul...

Utóhatás: A merchpultnál sikerült pár szót váltani a rendkívül közvetlen Cemgillel, s kiderült, hogy a srác nem semmi: egy rendkívül sokoldalú zenész, formatervező és mérnök, és hozott egy speciális design projekt merch-et, egy egyedi kis hangszert az "Entschuldigung"  c. dalához, amelyben DIY tevékenykedésre bírja a vásárlóit. Ez egy elektronikusan hangosítható zajgenerátor,  amely egy lézervágott fa alapból, egy csomó csavarból, rugóból és egy rezgéseket felvevő kontakt mikrofonból áll, és a kedves felhasználónak kell a Bandcamp merch részlegen belinkelt, egyébként vicces és informatív oktatóvideó segítségével összeállítania, és az eredmény jó eséllyel egy egyedi kis hangkeltő holmi lesz. Hasonlót sem láttam soha, de egy jó lehetőség arra, hogy amatőrökhöz is közelebb hozza a szélesebb értelemben vett zenét.  Még nem álltunk neki, de a fiammal egy jó kis projekt lesz nemsokára. 

A fast fashion alternatívái

Mostanra már elég nyilvánvaló, hogy fast fashion elég problémás forrás a ruhák és kiegészítők beszerzéséhez, a modern rabszolgatartás mélyen tisztességtelen formáit tartják életben a globalizált textilpiacon. Ráadásul  a gyártás, csomagolás és értékesítés során rengeteg hulladék keletkezik, ami a harmadik világban köt ki megint, körbeutazva a világot, sok esetben anélkül, hogy valaha viselték volna az adott holmit. Ezzel az őrülten pörgetett mókuskerékkel együtt jár a természet károsítása, az erőforrások felélése. A csábító árakhoz gyakran társulnak minőségi problémák: hitvány műszálas anyagok, gyenge varrások, előnytelen szabásvonalak. A gyorsdivat-marketing velejárója a felesleges vásárlásra ingerlő költséges mikrotrendek fel- és eltűnése. Talán ezen a bevezetett vámok fékeznek egy kicsit. 

Erre természetesen reagálnak az alt közösség tagjai is, amiből felelősség és jószándék érződik és ez nagyon fontos. Ahogy a mondás tartja: az etikus az új fekete. A legmesszebbmenőkig támogatandó az etikus ruhavásárlás, a fogyasztói tudatosság, de ez sem egyszerű kérdés. A híresebb alternatív márkák gyártási, forgalmazási modellje alig különbözik a fast fashion piac egyéb szereplőitől, annak minden károkozásával együtt. 

A szűkebb szegmensben a vásárlóerő egyben fegyelmező erő is: a vásárlók bojkottja megingathat cégeket, egy-egy kétes és vitatható üzleti döntés komoly forgalomkiesést okozhat. Ezzel együtt sem könnyű a választás, időről időre felbukkannak aktualizált listák a tilos és ajánlott márkák követhetetlen sokaságáról. Aki anyagilag megteheti, vásárlásával jó, ha támogatja a kisebb, helyi kötődésű gyártókat a munkahelyek megőrzése és az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében. Vagy csak úgy szívből. 

De az egyszerű vásárló leginkább a szemeit és a pénztárcáját követi. Mondjuk ki őszintén: a márkás rockruházat nagyon drága lehet. Ez a szegmens is éppúgy a mindent termékké változtató rendszer része. Innentől az alt divat sem tűnik másnak, mint rongyrázásnak, anyagi helyzet prezentálásának. Probléma lehet még a méretválaszték hiánya a jó pedigréjű cégeknél is, a méretinkluzivitás 3X felett kevés cégnél elérhető. Van a népszerű alt márkákban valami bántóan, vulgárisan egyértelmű formenyelv, kreativitást korlátozó, megfelelési kényszert erőltető uniformis jelleg, amit nem mindenki talál követendőnek. 

Általában dolgoznunk kell egy normál civil munkahelyen, az ember szeretné azért megmutatni magát, de nem a bőr alá férkőzhetős módon. Bizonyos határokat be kell tartani. Egy idő után mindenki megtanulja a konzervatív közeg támadáspontjait és triggereit, hogy mi milyen sztereotípiákat kapcsol be, mi az, ami vállalható, mit érdemes inkább kerülni egy adott társas környezetben. A finomabb, elegánsabb elemek beszivárgása a dresszkódba talán a legjobb út. 

Az alternatív és rock boltok kínálatában inkább fotózásra és influencerek kiszolgálására alkalmas darabok vannak. De hát a többségünknek normál, civol munkahelye van! Hatalmas piaci rés, hogy alig találni olyasmit, ami egy dolgozó nőnek megfelel, praktikus, egyszerűbb, kényelmes holmikat egy kis csavarral. Sőt, nem is nagyon találni vizuális segítséget egy működő goth/alt munkahelyi stílushoz. Ez a hiány inspiráló, mert az ember kénytelen lesz kitalálni a sajátját.

Három szempont van, legyen a vásárolt termék viszonylag etikus, viszonylag fenntartható és viszonylag megfizethető. A tapasztalatom az, hogy ebből a három feltételből max 2 teljesülhet egyszerre. Ha etikus és karakteres, marha drága. Ha megfizethető és karakteres, akkor fast fashion, annak minden terhével. Ha etikus és megfizethető, akkor jellgetelen és unalmas. 

A praktikum azt mondja, hogy néhány karakteres fast fashion darabot, kardigánokat, ruhákat,ha jól választunk, nemcsak párszor, hanem évekig hordhatunk, ha vigyázunk rá. hosszú ciklusúvá alakítva a termék pár felvevésre szánt életútját. Az alapdarabok, pl. leggingsek, farmerek, topok lehetnek etikusan előállított, tartós alapdarabok. És beleférhet néhány drágább, karakteresebb kiegészítő, pl. ékszer, sál, táska, ami igazán nagyon tartós holmi lehet. 

Ebből következik a felértékelődő second hand kereskedelem, amely szintén környezetbarátabb alternatíva, pélául a Vinted vagy a Marketplace, ha van türelmed hozzá. Szintén egyre többet ér a varrástudás, számtalan rövid oktatóvideó kering az egyszerű DIY fogások bemutatásáról. Lehetőségek garmadáját nyitja meg egy kúposfogó vagy szegecselőkészlet. A mindennapi ruhák egyedivé alakítására (nyomat, foltok vagy felvarrók felapplikálása, festés, szegcselés, fűzőrész kialakítása, biztostűk) ismét reneszánsát éli, mint a gazdasági lejtmenetek idején általában.

Tudom, a világot Kínában gyártják, de mégis van egy alternatíva, nemzetközi szinten az Etsy, ahol mindenre is van egyedi termék, akár még kézműves parfümökre is, különféle árkategóriákban. A német aloldalt ajánlanám, azt is linkeltem be az egyszerűbb EU-n belüli szállítás miatt. 

Ennek magyar megfelelője a kézművesek termékeit, shopjait egyesítő Meska. Itt helyi alkotókat,  mestereket támogathatsz a fast fashion helyett, ráadásul egyedi darabokra tehetsz szert. Az ár különféle, többféle kategóriában is vannak termékek. Ruhák, rengeteg ékszer, lakberendezési tárgyak, dekorációk. Szeretem keverni az egyszerű alapdarabokat és a különlegesebb elemeket, és kedvelem a mindennapokban is jól hordható, kapszulagardrób logikával összeállítható szetteket mutatósabb kiegészítőkkel. Ez elég fenntartható is. A Meskán a vásárlás egyben szavazat a minőségi, (remélhetőleg) minimális szállítási terheléssel járó termékválasztás mellett. 

Ha most próbálod ki először, keress rá a Meskára a "gothic" keresőszóval, de türelem kell a válogatáshoz. A legtöbb alkotó a piac sajátságai miatt szélesebb, kevésbé specializált választékkal rendelkezik, tehát egy adott eladó boltján belül ismét érdemes használni a 'fekete' keresőszót. Sajnos nincs felmentés az alól a mentális munka alól, amit a személyes összeállítások kiötlése jelent. 

Saját tapasztalatom az  ékszerekkel van leginkább. Javaslok pár alkotót:  JUJUJewellery végtelenül kedves eladó, hangulatos, egyedi darabok, ásványékszerek, drótfonatos gyűrűk készülnek a keze által. 

Vitti11 is ásványékszereket készít, elegáns és légies darabokat formál nagy fazonválasztékban: 

A többi termék is érekes, mutatnék pár találatot, ami megragadta a szememet. Elég bőséges a kínálat, lehet, hogy neked teljesen más fog tetszeni, úgyhogy érdemes böngészgetni. A legnagyobb választékban ékszerek vannak, valamint  dekor- és mindennapi használati tárgyak. Mutatok pár eladót és néhány terméket:

-BlackLaceDesign csipke chokerei gyönyörűek: 

AquilaHaza kimondottan steampunk és viktoriánus stílusú drótékszereket készít:

Ruhák: Aranybrokát termékeinek egy része, pl. kékfestő technikával készült kabátka jól beilleszthető többféle összeállításba. 

Cherryland főleg rockabilly stílusú és vintage alkalmi ruhákat készít, de néhány viktoriánus termék is megvásárolható: 

Maszkabella pompázatos csipkés és horgolt különleges alkalmi kiegészítőket forgalmaz. 

Jamesz kovácsoltvas díszei: 

Fonografik bakelitlemezből formál egyedi órákat, ami egész jó ajándékötlet lehet, méghozzá minden popkultúrával kapcsolatos témában, egyedi megrendeléseket is vállal. 

Sőt, néha feldob komplett ékszercsomagokat is, mint ez a guatitnál kapható 30 db-os Whimsigoth – romantikus, misztikus ékszercsomag: 

Nyilván befolyásolják a kínálatot a speciális eladói és vásárlói szegmens korlátai, amin belül tovább szűkíti a merítést az alkategóriára szűrés, végül igazából talán pár tucat kézműves vagy művész marad. Nem túl pörgős, de azért aktív a Facebookon a Goth, dark, steampunk kézművesek klubja, ahol több eladó mutatja be fotókkal az elkészült munkáit, pl. art printeket, preparátumokat, hímzett foltokat, csillárokat. Ti ismertek még ilyen alkotókat, beszerzési forrásokat? Vagy ha ti magatok is készítetek ilyesmit, bátran jelezzétek!

Garnélás curry a la Robert Smith

 Lehet, hogy Robert Smith mester nem mindig szeret élni, de hogy nagyon tud, az tuti. Bizonyítéknak elég az 1986-os, Orient Expresen forgatott videó, ahol is kristálypohárból vörösbort isznak és countryt énekelnek az avittan elegáns luxusvonaton.

Ugorjunk előre az időben a net hőskoráig. Talán a 2000-es évek legelején létezett az a rajongók közt kultikus emlékként dédelgetett régi honlap, ami már csak a Wayback Machine bugyraiban létezik, afféle digitális fanzine-ként, amik magukról írtak DIY módon ( a Wayback Machine-n az évre, majd lejjebb a naptár nézet kék körrel megjelölt najára kell kattintani, erre ha szerencsénk van, betöltődik a kért archív oldal adott napi mentése, ez kis felbontású archív fotókat és vicces/informatív szövegeket jelent a kor stílusában és helyenként CSUPA NAGYBETŰVEL) de sok rajongó számára a legemlékezetesebb pillanatok egyike az, ahol kajarecepteket osztottak meg.

Az utókornak ezt a régi gyöngyszemet Curefans ma is aktív fórumoldal 2007. szeptember 29-es posztja örökítette meg a régi netes fórumok kusza bájával hivatkozva egy még régebbi kusza fórumoldalra, ami végleg elveszett. Itt három recept is van Robert Smith tollából, egy garnélás curry, egy vadfermentált, alkoholos erjesztésű bodzavirág-pezsgő, ami zárható csatos palackokban forr buborékosra, és egy salátadresszing. 

Vegyük sorra, és figyeljük a feelinget:

Kínai Robert-féle garnélarákos curry

(2 adag)
Hozzávalók:
2 evőkanál csípős currypor
2 teáskanál gyömbér, citromfű, szerecsendió, fahéj és bors keveréke
1 evőkanál kukoricaliszt
2 evőkanál olívaolaj
1 közepes hagyma, meghámozva és apróra vágva
2 sárgarépa
egy marék (fagyasztott) borsó
néhány gomba... hmmm...
sok tigrisgarnéla!!!
fél citrom leve
1 nagy csobbanás narancslé
és egy kis csobbanás... paradicsomketchup!

1. Keverd össze a curryport és a fűszereket egy kevés vízzel, hogy folyós paszta legyen belőle. Hagyd állni!

2. Keverd össze a kukoricalisztet körülbelül 2 evőkanál vízzel, alacsony lángon kevergetve. Ne hagyd, hogy csomós legyen! Ahogy besűrűsödik, adj hozzá még vizet: addig keverd, amíg olyan állagú nem lesz, mint... hmm... vigyázz... a kínai curry?

3. Melegítsd fel az olajat egy serpenyőben vagy wokban, de ne hagyd, hogy megégjen. Pirítsd meg a hagymát, amíg szép(?) színt nem kap, majd add hozzá a folyós currypasztát, és keverd még egy kicsit.

4. Add hozzá a sárgarépát, a borsót és a gombát, és főzd még pár percig.

5. Add hozzá a garnélarákat, a citromlevet és a narancslevet, és – ami a legfontosabb! – a t.c.-t. (gondolom, tomatp ketchup)

Főzd még körülbelül egy percig.

6. Add hozzá a kukoricalisztet, keverd át, melegítsd át, és tálald (tálalási javaslat!) egy gyűrű alakú, puha fehér rizságyon?

(rs)

Bodzavirágos pezsgő

ez is egy olyan dolog, amitől gyerekkoromban el voltam ragadtatva!
és még mindig az vagyok...

szükséges hozzávalók:
1 és fél font (kb. 750 g) fehér cukor
1 gallon (4 és fél liter) hideg víz
1 citrom
4 nagy friss (vagy szárított) bodzavirág-fej (nem vállalok felelősséget, ha más virágot használsz!)
2 evőkanál fehér ecet

Melegíts fel egy kis vizet, és oldd fel benne a cukrot.
Hagyd kihűlni.
Facsard ki a citrom levét.
Vedd ki a fehér hártyát, és szeleteld fel a héjat.
Tedd a citromlevet, a héjat, a bodzavirágfejeket, a cukros vizet és az ecetet egy nagy tálba vagy egy (tiszta!) vödörbe, majd öntsd hozzá a maradék vizet.
Hagyd állni 4 napig.
Szűrd le, és töltsd palackokba (légmentesen záródó palackokba)
hagyd állni további 6–10 napig (igen, tudom, túl hosszú, túl szomjasak vagyunk, stb., stb.)
de amikor elkészül, remélem, úgy fogod érezni, megérte a várakozást!
ps. igyátok meg egy hajtásra a napon egy barátotokkal! és amikor felébredtek... csak készítsetek még egy adagot!!!
pps. a legjobb, ha az 1. adag elkészítése után másnap rögtön nekiláttok a 2. adagnak, így nem kell túl sokáig várnotok a kettő között... bár ha ezt a logikát követitek, nyilvánvalóan sok vödörre lesz szükségetek...
(rs)

Mrs. Smith salátaöntete

Gyerekkoromban nyáron mindig volt egy nagy tál ebből a hűtőben, és mindegyik salátát finommá varázsolta! De mint sok más dolog esetében, amit megpróbálok újra elkészíteni vagy felidézni, soha nem sikerül olyan jó, mint amire emlékszem… Vagy talán ez is egyike azoknak a dolgoknak, amiket csak az anyukák tudnak megcsinálni? (és mint minden „generációról generációra átadott” receptnél, az arányok és az elkészítési módszer is elég homályos!)

De próbáld ki!!!
Keverd össze egy hőálló tálban:
2 teáskanál száraz Colman’s mustárport
1 teáskanál sót
2 teáskanál kukoricalisztet
1 evőkanál fehér cukrot
fél csésze tejet

Ezután add hozzá:
2 felvert tojást
majd fél csésze ecetet

Keverd össze az egészet...
tedd ezt a keveréket (még a tálban) egy negyed részéig forró vízzel töltött edénybe, és keverd fakanállal, amíg besűrűsödik
figyelem – ne hagyd, hogy maga a keverék felforrjon!!!
vedd ki a tálat az edényből, hagyd kihűlni, majd tedd a hűtőbe
és amikor süt a nap, öntsd rá, amire csak akarsz!

Megvan ezekben a receptekben a STÍLUS, csak itt épp kisbetűvel,  és valami kedves nosztalgia az othoni, gyerkkori ízek iránt. Gyakorlott és biztos kezű szakács az aki ilyeneket készít, és abszolút nem az a grammozgatós, hanem inkább a könnyed, kreatív stílusban főz. Na, ezt muszáj kipróbálni, és valahogy magam számára reprodukálható formába hozni.

Viszont a recept megfőzésénél az volt a kis nehézség, hogy az alapanyagok egy részét helyettesíteni kellett a közeli boltokban kapható élelmiszerekkel. Plusz egy kis ilyen ízlésbeli dolog: nekem a csípős ízek és a keményítős állag annyira nem jön be. Végül így jött ki a matek: 

Előkészületek:

Kb. fél csomag sima, nem csípős curryporhoz tettem egy-egy fél mokkáskanál szerecsendiót és fahéjat. Ázsiai citromfüvem nem volt, azt a végén friss citromfűvel váltottam ki, amit az étel tetejére szórtam. Kikevertem a fűzerpasztát. 

Egy kisebb sonkahagymát apróra vágtam, egy jó körömnyi friss gyömbért lereszeltem. Felkockáztam elég apróra egy közepes sárgarépát és szeletekre vágtam  5 kicsi barna csiperkét. 

Tapadásmentes serpenyőben, olívaolajban a reszelt gyömbért és a hagymát kicsit megpirítottam, majd hozzáadtam a fűszerpasztát, tovább pirítottam, aztán jött a répa, majd pár perc múlva a gomba. Amikor a gomba nedvessége elpárolgott, jött a marék mirelit borsó. Kb. fél dl vízzel felengedtem. Már ekkor is klasszul nézett ki az alap. 

Jöttek az egyéb ízesítők: a löttyintésnyi narancslé végül egy fél narancs kifacsart leve volt, a citrom helyett nem egész fél lime leve. A nagyon kurkumás ízeket harmonizálták és kikerekítették. A kb. 2 evőkanál ketchup meglepő módon hihetetlenül jót tett az ételnek. A keményítős, csirizes trutymót hagytam a fenébe, a leírás alapján fura asszociációim támadtak, már bocsánat. Aztán jött a tigrisrák helyett a 150 grammos főtt tisztított konyhakész hűtőpultos garnéla, ami időzítővel mért 3 percet kapott. 

A tetejére jó apróra vágott friss, üde ízű, csak épp enyhén szúrós állagú friss citromfű került az illat kedvéért, plusz persze köretnek a rizs. Színpompás, több összetevős, sokízű, de hamar megfőzhető félórás étel, helye van a  megúszós kaják hosszú sorában, csak valami sztárséf le ne nyúlja. 

Kertbe zárva: Sötét esztétika vagy növényvakság?

Beszéljünk a természet misztikumáról és annak földhözragadtabb vagy akár éteribb változatáról, a kertről. Úgy vettem észre, a mi köreinkben sok a természetszerető, természetjáró ember. Sokan legalább egy cserépben kertészkednek is. Életet teremteni a puszta kezeddel egy magból, a legszelídebb találkozás az emberfelettivel. A kertészkedés visszakapcsol a földhöz, és biztos vagyok benne, hogy terápiás hatású. 

A mi kerünk, bár nagyon szeretem, régen, a Blogspot hőskorában blogoltam is róla, nem az a gyönyörű újságfotó-kert. Sokféle növényt ültettem ide-oda, ami jól érzi magát és megmaradt, az nő nálunk. Lenyűgöz a boglárkfélék sokfélesége, a haranglábak, a pünkösdirózsák, a szellőrózsák, ilyesmiből van a legtöbb. No meg a pozsgások.

Ugyanakkor a növényeknek van stílusértéke, tetszésértéke, bár nem feltétlen kizárólag ezért szeretjük őket. A rózsához a romantika, a gyógynövényekhez, mérgező növényekhez a boszorkányosság, a parasztkerti virágokhoz az "otthon lenni a világban" és a nosztalgia érzése társul, az extra cserepes, dézsás növényekhez a luxus, a mediterránokhoz a nyaralás, a bogyósokhoz a superfood-egészségtudatosság gondolatköre. De teljesen más kérdés, hogy egy adott helyen, klímazónában, mikroklímán, talajon, csapadékmennyiségnél mi életképes. 

Természetesen  a goth kertészkedésből is trend lett: gothnak számít  minden növény, ami bőven tartalmaz lila, vörös, fekete színanyagot.  A szociális média goth kertjei szokás szerint a túlfogyasztásról szólnak. Fajtaválogatott kertészeti növények (pl. drágábbnál drágább begóniák, a hírhedten kidöglős fekete petúnia), giccses koponyás, sírköves műanyag csecsebecsék. Mind ilyen kistermetű, kényes, haldokló, túltenyésztett növény, alig tartósabbak a vágott virágnál. A növényeket életben tartani pár héten túl reménytelen, nem baj, vegyél újat. Pedig ott a bíborpletyka, ami legalább annyira reziliens, mint Robert Smith, az tutira kitart melletted éveken át. 

Oké, ennek van egy egészség szempontjából hasznos része: ha ehető növényekben gondolkodunk, a meggy, cékla, lilahagyma, szeder tényleg superfood és otthon is könnyen termeszthető. Az, hogy a sárgát, narancsszínűt nem preferálják, elfogadható, de hogy a költői kékek nem gothok eléggé,  - ezt nem annyira értem, pedig a titka néha nem több, mint az a fránya enyhén lúgos kémhatás.... 

A hosszabb távú megoldás titka szerintem az, hogy árnyas kertet kell teremteni fákkal, cserjékkel, ami védelmet jelent a hőtől és az UV sugárzástól, és úgy általában figyelni, hogy az adott, konkrét helyen mi életképes. Ezzel egy csomó különböző életfeltételt kínáló sarkot hozhatunk létre, ahol más-más növények érzik jól magukat, így tudunk minél nagyobb sokféleséget teremteni, ami különféle rovarokat, madarakat, egyéb állatokat is becsalogat. A napos helyekre kerülhetnek a pozsgások, a fűszerek.  Ha van kedvünk és elegendő helyünk ehető növényeket termeszteni, plusz lehetőségünk van öntözni, kipróbálhatóak  a színes zöldségek is: fekete paradicsom, plusz ezek az antociánbomba színes zöldségek, pl. krumpli, répa, édesburgonya is van lilában. Gyümölcsből a meggy, fekete cseresznye, Nero és az Otello, Izabella szőlő, a cserje termetű gránátalma mindegyike elég strapabíró. 

Az árnyék, félárnyék az erdei növények vadromantikájának kedvez: medvehagyma, sisakvirág, hunyor, páfrányok, tündérfürt. Gyümölcsből félárnyékban jól vannak a bogyóok, a málna, josta, feketeszeder.

Ha alaposabban utánanéznénk a dolgoknak, inkább a háztáji permakultúrát érdemes tanulmányozni és kicsiben alkalmazni, mint az insta trendeket követni, a látványnál hasznosabb alapelv a fenntarthatóság. Esetleg Karel Capek A szenvedelmes kertészét ajánlom olvasnivaónak.  

Fontos a nyitottság is. Szerintem a szamárkenyér, a pálmaliliom teljesen goth növények a nyers, szögletes geometrikus formavilágukkal, az utóbbiról Çağla Güleray, az előbbiről Leah Lane jut eszembe, és társításban is remekül néznek ki együtt. A jeges szintifutamok vizuális megfelelői ezek az ezüstös-kékes növényszínek. A díszfüvek között is sok a látványos és strapabíró fajta. 

A kert része az elvirágzás, elmúlás, és a száraz, napos részek remek szárítható virágokat adnak, pazar sziluettekkel: vörös rózsák, díszhagymák, borzaskata. Ezek jó kis alapanyagok DIY projektekhez. Aztán meghagyhatunk magot hozni néhány elvirágzott növényt, ilyen pl. a büdöske, ami a Spotify-n Siouxsie borítóképe egy kis vizuális filterrel. A maggyűjtés és újravetés a fenntarthatóság egyik kulcsa lehet. Ahogy az érettebb nők hangja háttérbe szorul, ugyanígy tartják egyesek a magszárba nőtt növényeket csúnyának, pedig ez butaság. 

A fűszereket nyáron begyűjteni, szárogatni kész boszorkánykodás. Aztán aprítógépben sóval összedarálva egész vállalható házi fűszersókat alkothatunk. Akár behozhatunk vadvirágokat az erdőből, mezőről a kertünkbe, amelyek gyógyítanak vagy mérgeznek: vérehulló fecskefű, medvehagyma, indás ínfű, ördögszem. A védetteket jobb, ha békén hagyjuk. Az ezüstös levelű növények is ideillők és hőtűrők, pl. nyuszifül. Ja, és a tátika, ez a régi parasztkerti virág kis koponyákat nevel magházként. Az estike nappal konkrétan semmilyen, az alkonnyal szirmot és átható, kábító illatot bont, ami a liliomokkal vetekszik. 

Az egészségünket megőrizni nemcsak ezek a szuperkaják segítenek, hanem a kertészkedéssel járó mozgás is, a szólás szerint a kapálás elhozná a világbékét. Nem mindenki szereti az edzőtermek, sportklubok izzadságszagú világát. Motivációnak ízlés szerint lehet éteri vagy workout stílusú lejátszási listát kreálni, nekem az előbbin főleg a Dead Can Dance és az And Also The Trees van, az utóbbin pedig Crow Black Dream (nem elég, nem elég ennyi nem lesz elég... kitart a hagymaágyás végéig). Mondom ezt úgy, hogy a hátsó kert, mint általában, épp elég vállalhatatlan állapotban van. 

A stressszt, a túl sok szociális ingert is jó kipihenni a kertben, fura bogarakat, pókokat fotózgatni, gyomokat határozni. Ahogy idősödünk, a kert is egyre inkább a személyes emlékek kertjévé válik: a gólyaorrot és a hunyort az egyik dédimama adta, a vörös rózsát a másik dédi szaporította nekem, a pünkösdirózsát az első közös albérletből csentem el, az elszórt magjaiből mndenütt kikelő, eredeti színre visszavadult harangláb az az első növényeim egyike egy soproni kertészetből, a fehér ibolya egy szinte elhagyott falusi temetőből való...

Aztán nem csak mi magunk vagyunk a kertben, otthont ad egy csomó egyéb bolygólakónak is: bogarak, fagyalszender, darázspók, lábatlan gyík, zöld harkály, elveszett papagájok és éhenkórász sünök tűntek fel eddig. A ház gerendáin verebek, galambok, rozdafarkúk fészkelnek, a kertben feketerigók. (A farakásban volt szégyenszemre patkányfészek is). Napi szinten megélhatő a természet közelsége. 

Az  utóbbi időben egy csomó cikk foglalkozott a civilizáció és netfüggőség hátrányos következményével: a növényvaksággal, ami még sérülékenyebbé teszi a fenntarthatósága határán táncoló civilizációt. Ennek is lehet ellenszere a háztáji permakultúra, csak az kicsit bonyolult, utána kell olvasni, próbálkozni, hibázni, újrakezdeni. A stílusnál, a vélt nézőkre gyakorolt pillanatnyi hatásnál, a lájkoknál fontosabb lenne, hogy növényi környezetünk fenntartható, nemcsak szép, de hasznos is legyen. Az esztétikai igényeket, a kert adottságait, a növények igényeit és a saját preferenciáinkat valahogy összhangba kell hozni, és így valószínűleg a jól működő kert mozaikos lesz, kicsit eklektikus, akár egy egészséges táj. Fenntartható, kicsit összevissza, sötéten vadromantikus kertet létrehozni lehet, de nem egy délután alatt, öt cserép kényes begóniával és egy temus műcsontvázzal. Mindenesetre ez a finn lány @blacklace.garden néven fenntartható és szép goth kertet nevel

Z. Moss Smith, Hídfő Fesztivál, Gyula, 2026. 07. 11.

Postpunk ékkövek egy random nyaralóvárosban

Amikor tavasszal a nyári pihenést tervezgettem, szállásokat nézegettem, véletlenül, bénázásból Moha/Z. Moss Smith éppen meghirdetett eseményénél nyilvános kommentként folytattuk a családi eszmecserét az esemény alatti chatben, amit csak akkor vettünk észre, amikor Moha válaszolt, hogy szeretettel vár. Akkor esett le, mit műveltünk, de addigra már kitaláltuk, hogy  gombhoz a kabátot, koncerthez tervezzük a nyaralást. Ezt az ötletet nem is bántuk meg. 

Gyula dunántúli szemmel adja a  Sárvár-feelinget, de hangulat szempontjából a tiszántúli város a nyerő: sokkal pezsgőbb, eseménydúsabb, virágosabb, mint a Rába-parti kisváros. Meglepően  rengeteg program várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Általában egy kisebb mozgó állatkerttel (3 kamaszodó fiú) indulunk nyaralni, úgyhogy elég nehéz ügy megfelelő családi apartmant találni. Gyulán szerencsére van pár ilyen, az egyik helyen popkultúrához kapcsolódó óriásposzterekkel tapétázott kecókkal várják a célközönséget.  Véletlenszerűen, de azért stílusosan a Twilight motívumos apartmant kaptuk a Sörpatika kocsma felett, ahonnan szinte papucsban is le lehetett volna csoszogni a párszáz méterre található koncerthelyszínre, annyira közel volt minden a belváros szívében. 

A helyszín, a Hídfő Söröző a Körös partján, kicsit eldugott helyen található. Egy klassz teraszos, kerthelyiséges szezonális kocsmát kell elképzelni utcaszínpaddal, ahol minden hétvégén van valami zenei program. Jó kis taktika a részükről a minden hétvégén élő produkciót kínáló minifesztivál, mert oda tudja csalogatni a koncertkedvelő közönséget, akár a helyieket, akár a nyaralókat. Erről simán példát vehetne bármelyik alvó kisváros bármelyik hasonló adottságú kocsmájának csapata. 10 órakor lekapcsolják a zenét, így a ricsaj a pihenni akarókat sem hergeli, sőt az utolsó buszt, vonatot is el lehet érni a hazamenőknek. 

A Hídfő Fesztivál ingyenes program, a közönség ezért vegyes: koncertre járó, általában az élőzenét kedvelő emberek, kicsit megálló random arra sétálók. Ezért igazság szerint a sok közismert feldolgozást játszó bandák tudják learatni a népszerűséget és becsalni legalább egy italra az embereket, erre volt jó példa az első együttes.

Ring Of Destiny

Az együttes szolnoki, Oszvald István a frontemberük. Klasszikus hard rock és metál sikerek (Black Sabbath, Judas Priest, P. Mobil, Edda, Deák Bill, Taurus) plusz saját számok hallhatók a repertoárukban. Nagy szívvel, dögösen játszanak, szimpatikusak, vidéki kisebb fesztiválok tuti befutói. 

Z. Moss Smith

Besötétedett, "Moha"zöld fények világították meg a díszletként szolgáló régi ház falát és a színpadot beárnyékoló hársfát, óriásokká növesztve a színpadon állók árnyékát, amikor színpadra léptek Moha és zenésztársai. Ez a trió klasszikus postpunk ünnepet varázsolt a Körös partjára. Az  előző banda harsány vidámsága mérsékelt tempóra és befelé fordulóbb stílusra váltott. Voltak, akiket az elkomorodó hangulat távozásra késztetett, de volt, akit épp ez állított meg, csalogatott be. Melankólia, mély tónusú, kifinomult hangzás, de valahogy harapós stílus, energikus tónusváltások a szavak, amelyekkel jellemezni tudom a csapat játékát. Erőteljes, összeszedett és meglehetősen egységes az összkép. 

Ebben a penge előadásban nagy szerepe volt a zenésztársaknak, a nevüket sajnos nem sikerült kiderítenem, pedig megérdemlik az elismerést. A dobos remek munkát végzett, ahogy hús-vér emberi izommunkává dolgozta át Dr. Avalanche dobgép-ütemeit, a billentyűs srác munkája adta a dalok testét, elevenségét a többrétegű, szőnyegszerű hangzással. 

A koncertet a saját számok, a  Happy Horror és a nosztalgikus In The Future nyitották meg, amelyek a Youtube-ról is ismerősek lehetnek. De fontos szál a 90-es évek második fele óta változó mértékben aktív és oly egyedi Voyage örökségének továbbvitele is. Nagyon stílusos válogatást kaptunk a klasszikus  postpunk érából, olyan válogatott kincseket, amit Magyarországon nem túl gyakran lehet ilyen formában hallani. Borsódzott a hátam, amikor jelenlévővé téve Ian Curtis szellemét, megszólalt a Joy Division egyik dala. Rendkívül különleges aktualitást adott Bauhaus The Passion Of Loversének, hogy pont azon a napon volt szülinapos Peter Murphy, 69 éves lett (ő is hamarosan új albummal jelentkezik). Az egyik csúcspont a The Sisters Of Mercy ikonikus  Lucretia My Reflection-ének feldolgozása volt valódi dobossal. 

A zárás  A Forest egy sajátos, még kísértetiesebb feldolgozása, ami közelebb áll az eredeti lemezen megjelent változathoz, mint a Cure által a koncerteken játszott mostani zúzósabb verzió, főleg a finom lezárása tetszik. Sajnos a helyi csendrendelet nem tette lehetővé a ráadást. Szerintem a söröző közönségének  nagy része nem biztos, hogy tudta, milyen értéket kapott, melyik dalnak mi a jelentősége, de voltunk páran akik értettük, mi bujkál a sorok között.

 Aki professzionális dokumentációt szeretne, szép fotógalériát találhat  a Gyulai Hírlap oldalán. 

Őrizzük meg az őrzőinket! Az Oh My Goth vlog értékmentő küldetése

Hitelesség

Vannak emberek, akik meghekkelik a szociális médiát és a felszínesség, konzumterror áradása helyett helyett kincseket osztanak meg.Napjaink digitális zajában sajnos alig hallható a valódi emberek igazi hangja, de vannak kivételek. Most ezért megosztanék veletek egy ilyen valódi, de csendes helyet a neten.

Számomra a lehető leghitelesebb goth blogger, Jennifer Penn Wallin, vagyis Oh My Goth, eredeti, belső indíttatású és önazonos, természetközeli, az elmúlást tisztelő és rendkívül kulturált videoblogja.A megérdemeltnél sokkal-sokkal kevesebb követővel és nézővel rendelkezik, ezért tartom fontosnak a munkásságát kiemelni egy blogposzttal, bár ezt éppúgy kevesek fogják olvasni. 

A lassúság lázadása

A csatorna leírásában így köszönti a látogatót: “Üdvözöllek az én gótikus világomban!” és én szeretem ezt a világot. Régen undergroundnak számított ami botrányos, fura, vagy hangos, most ez épp fordítva van: a netes dráma és zaj idején a csendes, gyógyító, a lassú, a józan, az értelmes számít földalattinak, amit erősen keresni kell  a közösségi média felszíne alatt.

Ez a vlog egy olyan hely, ahol minden igazi, nyoma sincs semmi művinek. Nincs haul, nincs a semmire reagáló reakcióvideó. Nem használja azt a marketingtől és szponzorációtól áthatott nyálas nyelvezetet, ami az influencereknél szokásos, hanem normális, emberi szavakkal beszél.  Nyilván ezért az algoritmusok sem ugranak rá, ennek ellenére nagyon is értékes az a tartalom, amit létrehoz. 

A videókban csupa értelmes téma kap helyet: rejtett kincsek, népi folklór, történelmi levegőjű sarkok a világban, valamint a lokális goth szcéna fontosabb eseményei. Egy lassú utazás, vidéki Anglia kisvilágiban, rácsodálkozó tiszta tekinteten keresztül. Személyes kedvenceim a Norwich Cathedral füvészkertje, a Fritton Owl Sanctuary  bagolymenhely, A régi idők nosztalgiája, a melankólia és az elmúlás iránti tisztelet hatja át a szépen filmezett képsorokat. 

A közösség

Ami a legforradalmibb, az a pillanatnyi mikrotrendeken való lájkvadász rágódás helyett a közösségépítés  Egy kávé mellett a chatdélutánok valódi emberekkel a világ számos tájáról, akár csak egy tucattal.  Ami nem más, mint valódi emberi kapcsolódás. Aki ott jelen van, ritka kincset kap.a elmagányosodó világban. Lehet, hogy bizonyos helyeken ez az egyetlen lehetőség, hogy egy-egy ember kapcsolatba kerüljön más szubkultúra-tagokkal. Ezekben a beszélgetésekben a mindennapi télet témái éppúgy elférnek, mint a mélyebb kulturális vagy általános emberi kérdések. 

Láthatatlan hősök

Eldergothként,  az ebben az életszakaszban lévő nőket láthatatlansággal bünteti a társadalom és gyakran a közösségi média is, pedig ez hatalmas hiba. A Jenniferhez hasonló emberek összetartást, kohéziót adnak egy egyre szétesőbb világban, vállukkal megtartják a fiatalabbakat, élettapasztalatuk egy szűrő, ami lehalkítja a digitális zajt. A láthatatlan generáció látásmódja nem nagyon kap teret mondjuk egy műpörgős shortsban agy Tiktok-videóban, de egy nagyon is érvényes hang és sokunknak hiányzik. 

Hatalmas dolog, hogy Jennifer áttör egy üvegfalat, amikor elutasítja ezt a láthatatlanságot, úgy hogy felvállalja magát, a korát, a stílusát, a hétköznapjait, nem akar hamisan “fiatalos”, “trendi” lenni. Ezzel az attitűddel pont az ellentéte a ma oly trendi fekete rúzsos szerepjátékosoknak és őrzi a goth szcéna valódi szellemiségét.  A hozzá hasonló eldergothoknak van belső iránytűjük és olyasfajta mély  autonómiájuk, amivel az algoritmusok sosem fognak tudni mit kezdeni. 

Adjunk teret

A hírfolyamok pörgetése közben érdemes ezt a fajta csendet keresni a doomscrolling és a felületes posztok szürke zaja helyett. A világnak hatalmas szüksége van ezekre a szinte láthatatlan tartóoszlopokra. Messzemenőkig megérdemlik a figyelmet, a támogatást, mert ők őrzik azt a parazsat, ami élteti a szubkultúrát!

David J: Songs From The Attic Revisited

David J.  májusban egy olyan zenét tett le az asztalra, ami nem biztos, hogy mindenki kedvence lesz. De leszünk páran szerintem, akinek igen. 

Meglepően gyönyörű gyöngyszemre találtam, ami ugyan a Bauhaus köreiből indult, de mára valami teljesen mássá fejlődött, ami önértékén is nagyon közel áll  szívemhez. Meggyőződésem, hogy a Bauhaust sokan nem azért szeretik, amiért a legjobb. A fő értékei a a tök feszes, egyedi, összetett, műfajok feletti stílus, aztán a klasszikusok (Bolan, Bowie) trónra emelése a postpunkban, az átható intellektuális, artisztikus erő. Ezt a szuperintenzív, sistergő, avantgárd  tehetségbombát aztán a saját, polipként szétágazó, sokirányú tehetsége emésztette fel. Valahol elkerülhetetlen, valahol tragédia, hogy az MTV gót ikonja lett, amiben nagy szerepe volt Peter Murphy vámpírszerű színpadi karakterének.

David J. Haskins, a basszusgitáros olyan életművet mondhat a magáénak, hogy ha a kisujját sem mozdíaná meg, akkor is önértékén elismerést érdemelne. Ehhez képest él, virul s alkot  zenében és a képzőművészetben is, főleg festményeket és kollázsokat. 2026 májusában jelent meg a Songs From The Attic, ami az életmű során, főleg a 80-s, 90-es években, a Love And Rockets-érában keletkezett, fel nem használt demók, dalok újragondolása. A végeredmény nagyon egyedi, végtelenül finom, akusztikus album, swinges-bluesos jegyekkel, szépia tónusokkal és valami csibészes, szemtelen bájjal a szövegekben. Első hangtól az utolsóig eleven, lélekteli élmény. Reflektál az elmúlt időkre és napjaink nyomasztó kavargására is. A mester a lemez keletkezéséről részletesen mesél itt: 

 https://www.independentprojectrecords.com/post/david-j-opens-the-attic-old-ghosts-new-bloom-and-songs-still-in-motion

Örömzene az egész, kiváló zenésztársakkal (David Raven-dob, Tony Green-basszus, Jason Brown a Spoon-ból -gitár, John Bernstein-billentyűsök), ami nyugalmat, derűt hoz. Nem olyasmi, amit nagyon felkapna a "gót" közönség, hanem pont az ellentéte annak. Sehol egy belső szerveket rezegteő dobgép vagy egy jéghideg szintifutam, nincsenek ütős effektek, sistergések és bugyogások sem. Nem a zsigerekre, hanem az érzelmekre hat. De nagyon hiteles, önazonos és szívből jövő lemez. 

A további tervekkel kapcsolatban ezt a videointerjút érdemes megnézni, és ősszel várhatunk egy új albumot is. A végére belinkelek tőle egy kis gőzölgően friss Vérszívó bluest. 

Cianotípia: Játék a vegyszerekkel és az extrém UV sugárzással

Mi köze van a 19. századi fotótörténetnek, a kémiának és egy halom száraz virágnak egymáshoz? A válasz a cianotípia – egy lenyűgöző, korai fotográfiai eljárás, amely nem igényel sötétszobát, csupán néhány perc tűző napfényt, és máris mélykék sziluetteket varázsol a papírra.

Ez egy 19. századi, kezdetleges fotóeljárás, árnyképeket tud a papírra rögzíteni néhány perces, tűző napnak való kitettség hatására. A dolog úgy működik, hogy az UV fénynek/direkt napsugárzásnak kitett részeken egy berlini kéknek nevezett pigment képződik a besugárzás hatására, a nem megvilágított részeken viszont nem megy végbe ez a folyamat. Előhíváskor, ami tulajdonképp vízzel való kimosás, a kék pigment a hordozóanyagon marad, a meg nem világított részek pedig megőrzik a papír eredeti színét. 

Készítettem pár lépésről lépésre fázisfotót. 

Előkészítés, komponálás

Első lépésként a készen kapható cianotípiás készlet két különböző folyadékát egyenlő arányban össze kell keverni, majd szivaccsal vagy ecsettel minél egyenletesebben fel kell hordani a papírra vagy sima fehér pamutanyagra és hagyni kell megszáradni. Amikor ez megtörtént, a lapokra elhelyeztem azokat a dolgokat, aminek az árnyképét a kész képen elképzeltem. Alapnak akvarellpapírt és sima LIDL-es színes kartont, a figurákhoz könnyedebb formájú száraz virágokat (díszhagyma, borzaskata és rezgő + levelek) és különféle üvegtárgyakat használtam. Az üvegnél a kristályedények, bordázott felületű tálak adnak látványos eredményt, az üveggolyók egy pontba gyűjtik a fényt, fura szemgolyószerű végeredményt adva. 

Expozíció és előhívás

A mai napon erős UV sugárzás és kánikula volt, az összeállításokat 4 percre tettem ki a déli napra, az időt a telefon időzítőjével mértem. Ezalatt a zöldes háttér bronzos-szürkére váltott a napnak kitett helyeken, de megmaradt eredeti színben az árnyékos foltokban. 

Ezután jött a képek életre keltése vízzel: kb. fél perces áztatás után folyó vízzel kimostam a festékmaradványokat a lapokból. A szemünk előtt változik át a piszkoszöld alap élénk kék kész képpé! Majd benn a félhomályos lakásban, tálcán hagytam megszáradni a képeket. Az egész folyamat a nagy hőségben elég gyors: 45-60 perc mindössze a folyadékok keverésétől az előhívásig. 

Értékelés

Nem igényel túl precíz kezet ez a technika, de kreativitást igen, úgyhogy jó kis DIY projekt. A kellékek ára 4-7000 Ft összesen, plusz párszáz forintért lehet keretet vásárolni a szebb darabokhoz. Jó volt kipróbálni és kicsit elmerülni a fotótörténetben és a vegyészkedésben.  Talán a képeslap formátum lett a legszebb, de azért a szép végeredmény megkívánja a jobbfajta akvarellpapírt.