2026. október második fele - ajánló

 

HOLT és EMPTY STORY 2026. 10. 17.

Óvár hiába közepes város, azért csak bekaphatja, sem rajongóként, sem előadóként semmilyen lehetőség sincs kis klubkoncertekre. Így a HOLT és EMPTY Story eseménye kikerült a szomszédos falu, Levél focipályájának fóliával kuckósabbá tett sportteraszára. Ennek pozitív hozadéka a kulturált mosdó és tűrhető fagyasztott pizza. Mondjuk egy egy falusi focipálya kocsmája azért enyhén szürreális helyszín post-punk élő koncertekhez, de működött. Cserébe teljes szépségében megnyilvánult a DIY szellem: figyeljétek csak a szürke szigszalagot a molinó tetején! Ha a szervezők nem vennék kézbe a dolgokat, konkrétan semmi lehetőség sem lenne a közel s távol a környéken. 

Az Empty Story, tehát Kovács Zsolt Moha (gitár, ének) és Kocsis Mihály (basszusgitár, sampler) kezdett és azt kell mondanom, nem volt túl hálás a közönség, pedig mindent beleadtak. A dalok a kiüresedett, elidegenedett mindennapokról, erodálódó kapcsolatokról, balsejtelmekről szólnak, sötét és kicsit távolságtartó módon. Izgalmas a Molchat Doma-feldolgozásuk, mélyre hangolt nyers energiával turbózzák fel a hideg és steril eredeti szintihangzást.

A HOLT-ra megérkezett a kb. 50 fős helyi erő, amitől egészen családiassá vált a hangulat. Az együttes most trió felállással készült, a maga minimalizmusával és annak átütő erejével. A koncert elején az ismertebb számokkal kezdtek, majd meglepetésekkel folytatták: F. O. System Öngyilkos vágyak c. dalának és a Cure Siamese Twins-ének méltó feldolgozás, sőt új szám is! Összességében eelszállós, spontán, nagyon energikus koncertet kaptunk, ami sajnos hamar véget ért a helyi csendrendelet miatt. Ritka alkalom volt helyben ilyen élménnyel gazdagodni, amiért azt gondolom, jár egy nagy köszönet. 

Robert Smith és az érett neurodivergens létállapot

Ez a poszt egy engem mélyen foglalkoztató témáról szól, arról, hogy egyes neurodivergens emberek  életére mennyire elementáris erővel tud hatást gyakorolni a Cure zenekar. A reddit felhasználói hoztak fel egy nagyon érdekes témát, amely azt taglalta, hogy leginkább a neurodivergens emberekre hat a vélelmezett hasonló huzalozás miatt szinte kinyilatkoztatásként ez a jellegzetes zene- és a szövegvilág. 

Egy személyes tapasztalattal kezdem:  néhány évvel ezelőtt, abban az időben amikor a fiam megkapta az akkor még a BNO-10 szerinti atípusos (részleges) autizmus diagnózisát, kezdett el engem magamat is mélyen foglalkoztatni az autizmus témája.  Rájöttem, hogy számos autisztikus vonással éltem egész életemben, ez volt az életközepi válság fő felsimerése is (amelynek kísérőzenéje a Cure Labyrinth című száma volt, hallgasd csak meg 2:44-nél a keverés változását, ahogy lekerül a torzító zaj a dalról, ez a perfekt zenei leképezése annak, ahogy megvan a kijárat iránya az útvesztőből,és maga a dal is talán egyfajta neurodivergens tapsztalatról szól, a környezet monitorozásáről, van-e valamilyen veszélyt sejtető változás).
Amennyire meg tudom ítélni, a szélesebb értelemben vett autizmus spektrumba tartozom, ami elég tipikus az autizmussal diagnosztizált gyermekek szüleinél. Jelenleg különösebben nem nehezíti meg az éltem az átlagtól eltérő huzalozás, azonban nem volt ez mindig így. 

Negyvenes éveimre, az említett diagnózis után, sikerült az életemet sokkal nyugalmasabbra szenzorosbarátabbra, békésebbre formálnom. Ha nem is ingerszegényebbre, de szabályozottabb ingermennyiséggel elárasztottra. Ekkor jött szembe velem egy B-oldalas kislemez szám. Your God Is Fear. Hallgattam, közben csak sejthettem, mire gondolt a költő  de engem egy éles emlékbetörés formájában visszarepített három éves koromba. Akkoriban bizonyos szenzoros ingerek totálisan ki bírtak borítani és komoly szorongásos szenzoros összeomlásba (meltdown) löktek az ugató kutyák, a porszívók, a traktorok az extra csúnya arcvonású babák és hasonlók. 

A dalt hallgatva teljes élességében felidéződött az a kép ahogy kisgyerekként egy hatalmas sírós összeomlás közepén kínlódom,  zokogok és ordítok egészen az elalvásig mert egyáltalán nem tudtam szabályozni önmagam, fékezni a bennem tomboló csillapíthatatlan rettegést. Your God is fear. Később is az a fura, szorongó gyermek voltam, aki előre elsiratta a Földet, ami egyszer megszűnik, ha vörös óriássá fúvódik a Nap. Aki az első buliját összekuporodva, befogott füllel ülte végig egy sarokban. Aki évekig totálisan naiv és kihasználható volt. Aki sokszor a maszkolás miatt úgy érezte, hogy egy üres héj és nincs is személyisége. Folyton ettől a félelemtől menekültem. 

Aztán eltelt egy fél élet, benne béna kalandok, tapasztalatok, sok tanulás, munka, család. Egy továbbképzésen ültem kollégák között: gyógypedagógusok pszichológusok humán területen dolgozó emberek gyűrűjében. Szakzsargon, tudományos precizitás, hasznos tanácsok az egyéni bánásmódra, megsegítésre.  Egyszer csak az előadó doktornő elkezdett beszélni az autizmus internalizáló típusáról.  Hirtelen megremegett a lábam és bizsergett a gyomrom, ahogy hallgattam. Gyakorlatilag egyszerű és világos szavakkal elmondta a belső architektúrámat.  Nagyon sok mindent abból, ahogy működöm, ahogy éltem, amivel küzdöttem hosszú-hosszú éveken át és amely most már nyugvópontra jutott. Fura és elég fájdalmas élmény volt de a legerősebb gondolat ami megfogalmazódott bennem hogy talán nem vagyok egyedül. 

Egy alkalom volt már a életemben, amikor bekapcsolt ez a felismerés, hogy nem vagy egyedül: amikor 15 éves koromban életemben először hallottam ezt a fura édes szomorkás tengermély zenét, a Cure zenéjét. Akkor mindent megváltoztatott az érzés, hogy nem vagyok egyedül furaságommal, a túlérzékenységemmel, az esetlen nehézkességemmel, a mélységemmel, az időnkénti szétesettségemmel, az öt ambivalens réteggel a szívedben. Persze a zene és a szövegek varázsa volt a legfontosabb de valami ezt még hitelesebbé tette: a mód, ahogy Robert Smith a szavakon átdott még valamit a testbeszédével: a szeméből villogó okosság és az összekulcsolt kezek diszkrét védekezése a világgal szemben ez volt az, ami ennek a felismerés mélységét adta. Egy kamasz nagyon fogékony arra, ahogy a dolgokat mondják. Megértettem hogy mások is vannak így és soha nem leszek többé egyedül. Találtam egy Galaxis útikalauzt.  De ez csak az út kezdete volt. 

Az így huzalozott idegrendszerrel három nagy feladat van szerintem: Első: belakni a saját szenzoros univerzumodat, Második: belakni a társas világ dimenzióját, egy másik univerzumot és végül harmadjára belakni önmagadat. Ez egy életre elegendő kihívás. Teszed a dolgod a hétköznapokban, igyekszel kihozni a felmerülő helyzetekből a legjobbat, mindenből tanulni, okosan élni a megadott idővel. Mindezek mögött mélyebb rétegként ott feszül a kíváncsiság a világ és önmagunk valódi természetére és működésére vonatkozóan, a határok felismerésének küzdelme és saját bonyolultságunk a megértése. 

Valahogy olyan ez az egész,  mintha az érzelmek és az emberek világa idegen nyelven íródott volna és Bérczesi Robi (ő is felvállaltan autista) szavaival a te fejedben is egy élesen figyelő univerzális gondolkodó van, aki folyton boldogabb akar lenni, és akinek a segítségével kell megfejtened ennek az egésznek a szabályait, működését. Nem ezzel a rendszerrel születtél, de figyelsz, tanulsz, tudatosítod és egyszer csak a mestere leszel. Évtizedekig csinálod, és a végére, mivelhogy tudatosan dolgozol vele, talán jobban fogod érteni,  mint azok, akinek ez az egész ösztönösen jön.
S mivel ragaszkodsz a szokásaihoz és a megszerzett tapasztalathoz és tudáshoz, te leszel az végül, aki megtart másokat. Talán ezt nevezném egyfajta érett neurodivergens létállapotnak: már nem maszkolsz de ha kell, tudod használni a rejtőzést. Már nem rettegsz és  alkalmazkodsz, hanem mint egy diplomata, úgy  használod a társas tudásod mert jól ismered, melyik lépésnek mi lesz a következménye. Ismered önmagad és véded a határaidat mert már megjártad a szenzoros túlterhelés poklát és az öngerjesztette sötét érzelmi spirálok vermeit s a kiélezettségeddel hamar észreveszed a fenyegető jeleket. Végül a kelleténél jobban tudatában vagy, hogy a jóllét mennyire értékes és az idő mennyire rövid.

Ebben a tapasztalatban való közösség felismerése ad az idősödő Robert Smithnek egy egészen különleges bölcsességet és bájt. Egy élet munkája van mögötte. De nem hiszem, hogy ebben a neurodiverzitás számít a legtöbbet, hanem amit sikerült kihozni belőle. Hibák, kompenzálás, döntések, akarat, attitűdök és jószándék. Végtelen út és  még ki tudja, milyen felfedezések várnak ránk… 

2026 október első heti ajánló

Október eleje sok újdonságot hozott, hiszen a megjelenések egy részét a Bandcamp Fridayhez igaították. Ez a kis csokornyi válogatás inkább a gitárcentrikus post-punk, rock választékból szemezgetve készült. 

 

The End Of The World Begins With A Kiss

by Apokalipstick

Link: https://batcaveproductions.bandcamp.com/album/the-end-of-the-world-begins-with-a-kiss

A lengyel Batcave kiadó körébe tartozó Apokalipstick a nyers punkhoz közelálló, zúzós, a 70-es évek végének lepusztultságát a 90-es évek elejnek élességével ötvöző zúzást hozott. Az albumról a kedvencem a pokol kénköveit megidéző Sulfur Fumes.

Mistaken Identity (with Julianne Regan)

by Heartbreak Noir

Link: https://heartbreaknoir.bandcamp.com/track/mistaken-identity-with-julianne-regan 

Nick Schultz és Emm Newby, a The Faces of Sarah duóként továbbélő utódzenekara egy klasszikus rock hangulatú, mélyre hangolt lírai balladával jelentkezett, ami az önbecsapásainkról szól. A dalhoz éteri réteget ad Julianne Regan csodaszép vokálja. 

Lights and Shadows

by Vidi Aquam

Link: https://vidiaquam.bandcamp.com/album/lights-and-shadows

A milánói, 1994 óta albumokat kiadó Vidi Aquam neve (vizet látok) a húsvéti szentmise egyik részére utal, de a zene hangulata inkább a Nagypéntek komorságát idézi. Az együttes fájdalmasan gyönyörű, áramló, organikus post-punk/darkwave keveréket hozott létre: fenséges és komor fellegekként burkolnak hagfelhőbe a szintetizátorfutamok, amely alatt mélyre hangolt basszus adja a szívritmust. 

Burning The Edges

by Post Analog Disorder

Link: https://postanalogdisorder.bandcamp.com/album/burning-the-edges

A goth ernyő műfajainak egyedi fúzióját kínáló magyar underground banda megint remekelt, egyszerre feszes, jéghideg, igaz és nagyon emberi ez az elvágyódó, megújulni kész album

QUIET PLACE

by BEAUTY IN CHAOS

Link: https://beautyinchaos.bandcamp.com/album/quiet-place

Az inkább a klasszikus rock és a glam irányába mozgó Michael Ciravolo-projektet méltatlanul alulértékeltnek érzem. Az új album hozta a kislemezként korábban már megjelent dalokat, az új résztvevőket és egy Cinthia Hussey nevével és különleges hangjával fémjelzett új dalt. Az album megjelenése kapcsán újdonság még, hogy egy felfrissített és a zenére jobban koncentráló klip készült Ashton Nite-tal együtt kiadott Storm c. dalhoz, ami a projekt 8 évvel ezelőtti kiindulópontja volt.

Aprendo a morir (Sudden death version)

by Amöniacö

https://amoniaco.bandcamp.com/track/aprendo-a-morir-sudden-death-version

Az érzéki borítójú dal a chilei banda 2011-es bemutatkozó albumának 15 éves jubileum újrakiadását előzi meg és gyönyörű a lebegő szintifutamokat összezúzó súlyos gitárhangokkal.

Guardians

by Magic Wands

https://magic-wands.bandcamp.com/album/guardians

Ennek  az egyszerre elkeseredett és édes dalnak a hangzásában egyszerre van benne a shoegaze árnyalatos finomsága és a Pornography totális gerjesztett káosza. 

Never Lost Again

by Distant Stares

 Link: https://distantstares.bandcamp.com/track/never-lost-again

A finn Distant Stares és  Lux Mala (Nathalie Astrada szólóprojektje) együttműködéséből született, vonósokkal kiegészített egyedi hangzású, leginkább postpunk dal a hajlékony hegedűfutamok és az énekes srác gyönyörű bariton hangja közötti feszültséggel játszik, mintegy leképezve a fény és az árny kettősét. Gyönyörűszép dal!

Desinteresse - Falling Faces 

https://youtu.be/pJpzWgDOzNw?si=ay2CfWmMd-Tvw1qX

A holland Desinteresse új klippel, méghozzá pályafutása második klipjével jelentkezett, a premiert a InDepth Music csatormának köszönhetjük. Maga a dal a Cure Play For Today-érájából sarjadt és a év vége felé megjelenő új album beharangozója lesz. 

Friss ajánló 2026. szeptember vége

The Goth Dad Vision Videoját elbúcsúztattuk, helyette itt az új formáció egy kegyetlen, személyes ihletésű  dallal. A saját, tűzoltó/elsősegélynyújtóként megélt szörnyű élmények és a nyomában fellépő pusztító PTSD feldolgozhatatlanságára reflektáló dalt meglepően finom melankólia hatja át. Élőben is láthatja őket a közönség Budapesten a Chameleons előzenekaraként novemberben. 

 

Különleges dark folk gyöngyszem a The Feathered Thorns akusztikus, kifinomult világa, 
 a vidéki Anglia Norwich vidékének hangját hozza el hozzánk baljós éjszakai lényekről, és riasztó sejtelmekről

A szomorú szemű Boebeck keserédes, álmodó himnusszal tért vissza simogató hangjával, a szerelem gyengédséggel kevert kiszolgáltatottságáról, alávetettségéről énekelve: 

"your control

carnivore 

i need more

hunt me down

carnivore

all you can kill

carnivore"

A német Vague Phonique a sok stílust szintetizáló, érdekes formációk közé tartozik, különös hangszőnyegeket teremt, álomporral szórja meg az elektronikát. The Last Song, a új daluk a Trisomie 21 klasszikus dalának csillagfényes feldolgozása. 

Black Rain - sebészi élű post-punk Sunderlandből

 English below --> -->

Nemrég egy egyszerű követési kérés után nagyon kedves megkeresést kaptam egy együttestől egy kis ismertető írására, amelyet örömest vállaltam. Zenéjüket jó szívvel ajánlanám azoknak, akik a Joy Division köpenyzsebéből kibújt nyers, modorosságtól mentes post-punkot szeretik, azt a valódi emberektől valódi emberekig hidat nyitó fajtát. Ők biztos, hogy nem fognak csalódni a Black Rainben. 

 Az északkelet-angliai kötődésű, gyönyörű nevű Black Rain trió (Scott | Josh | Mik) a post-punk még mindig dobogó eleven szívéből sarjadt ki a DIY szellemiséggel és energikus fellépéseikkel. A szlogenjük egyfajta határhelyzetre utal: „Túl gótikus ahhoz, hogy punk legyen; túl punk ahhoz, hogy gótikus legyen.” Találó ez a mondat, a produktum viszont sokkal több a két irányzat keverékénél. Nyerseség, hidegség, az indusztriális vidékek sivár lehelete jelenik meg zenéjükben és szövegekben, a sötét zenék térképén az amerikai Lathe Of Heavennel, az ausztrál Body Maintenance-szel, a kis magyar univerzumban pedig a Fetish Sectionnel tenném egy lapra.

2024-ben léptek a nyilvánosság elé először, majd számos élő fellépésükön, többek között Whitbyben a műfaj nagyjaival, pl. a Chameleonsszal játszottak. Esztétikájuk a minimalista, letisztult, "no image" stílus, a fókusz abszolút az alkotói koncepción és a zenén van. 

2025-ben jelent meg a nevükkel azonos című bemutatkozó albumuk, amely öt stúdiófelvételt és Sunderland legendás Bunker próba- és koncerthelyszínén rögzített négy élő felvételt tartalmaz. A zene a már említett nyers, sallangtalan post-punk, a néhol zúzós, néhol csilingelős gitárok alatt kígyószerűen kanyargó szintifutamokkal (ez a producerük plusz hozzájárulása), technikás basszussal és elementáris, kíméletlen dobbal.

 A szövegek világa intelligens, érzékeny, a nehéz érzésekkel bátran szembenéző, a társadalmunk sötét oldalait is világosan látó-láttató, éles, -néhol karikatúraszerű- tükör. A provokatív című Satanists például nem a pokolbeli patás dicsőítéséről szól, hanem arról, mennyire önző, szívtelen, magából kifordult módon működik a társadalom, mintha az egészet már rég a sátán irányítaná. Magát az albumot Mick Mercer és John Robb is méltatta.

Hogy milyen az élő fellépések hangulata, arról betekintést nyújt a The Bunkerben, 2024 márciusában rögzített felvétel. Lendületes, összeszedett, mgával sodró. 

Az eddigi visszajelzések a durva, kemény, hideg, csupasz jelzőkre épültek, de a kelet-európai huzalozásunkkal ezt inkább valódinak, őszintének érezhetjük. Nagyon értékessé teszi a szinte rideg nyerseséghez társuló társadalomkritikus intelligencia. Ez a klasszikus post-punk érában természetes alapállás volt, majd teljesen máshova kerültek a sötét zenei univerzum fő hangsúlyai. Nem gondolom nosztalgiának, hogy ez az attitűd visszatér ezekben a nyomasztó, ki tudja, milyen új kezdetet rejtő, gyorsan változó időkben. A gyógyuláshoz szükség van a sebészkés precíz pontosságára...

_____________________________________________

English version / Angol nyelvű változat

Black Rain – Surgical-edged Post-punk from Sunderland

Recently, following a simple follow request, I received a very sweet message from a band asking if I would write a short feature about them—a task I was more than happy to accept. I would wholeheartedly recommend their music to anyone who loves raw, unpretentious post-punk that crawled straight out of the coat pocket of Joy Division: the kind that builds a genuine bridge from real people to real people. They certainly won't be disappointed in Black Rain.

Hailing from North East England, the beautifully named trio Black Rain (Scott | Josh | Mik) sprouted from the still-beating, living heart of post-punk with a true DIY ethos and energetic live shows. Their slogan points to a unique threshold: "Too gothic to be punk; too punk to be gothic." It is an apt description, yet the outcome is far more than a mere blend of the two genres. Rawness, coldness, and the bleak breath of industrial landscapes permeate their music and lyrics. On the map of dark music, I would put them on a par with America's Lathe Of Heaven, Australia's Body Maintenance, and, within our small Hungarian universe, Fetish Section.

They first emerged into the public eye in 2024, subsequently playing numerous live shows—including set times in Whitby alongside scene giants such as The Chameleons. Their aesthetic leans into a minimalist, sleek "no image" style, keeping the focus entirely on their creative concept and the music itself.

In 2025, they released their self-titled debut album, featuring five studio tracks and four live recordings captured at Sunderland's legendary Bunker practice and venue space. The music is the aforementioned raw, stripped-back post-punk: underneath guitars that alternate between heavy crunch and chiming clarity, snake-like synth lines wind through (an added contribution from their producer), backed by technical basslines and relentless, elemental drums.

The lyrical world is intelligent and sensitive—a sharp, at times caricature-like mirror that courageously confronts heavy emotions and clearly sees (and reflects) the darker sides of our society. For instance, the provocatively titled Satanists is not about glorifying the cloven-hoofed lord of hell, but rather about how selfishly, heartlessly, and warped our society functions, as though the whole thing were already being run by the devil. The album itself received praise from both Mick Mercer and John Robb.

To get a feel for the atmosphere of their live performances, the video recorded at The Bunker in March 2024 offers a great glimpse: energetic, cohesive, and sweeping.

Prior feedback has mostly revolved around descriptors like rough, hard, cold, and bare, but with our Eastern European wiring, we are more likely to perceive this as genuine and sincere. What makes it exceptionally valuable is the socially critical intelligence paired with this almost frigid rawness. This was a natural baseline during the classic post-punk era, before the main emphasis of the dark music universe shifted elsewhere. I do not view it as mere nostalgia that this attitude is returning in these oppressive, rapidly changing times—times that carry who-knows-what new beginnings. For healing, the precise accuracy of a scalpel is required...

13. Death Disco a Betonban

A Kollektíva újabb eseménye eléggé határfeszegető volt nekem a dominánsan elektronikus előadókkal, de azt gondoltam, miért ne, menjünk, vágjunk bele, nyitott vagyok mindenre. A hatása számomra: ez volt a valaha megtapasztalt legfizikaibb, legzsigeribb, leginkább pasis energiákkal teli, legizzasztóbb Death Disco ever.
A saját gyermekeim ízlésének alakulását figyelve jól tudom, hogy a fiataloknak az elektronikus zene elég komoly vonzerő, és valóban,  új és fiatalabb arcokat  hozott a helyszínre. De úgy gondolom, van egy kulturális vagy korosztálybeli különbség azok között akik túlterhelten kifordulnak egy elektropartyról, mert kézzel - szívvel - fejjel készült zenét akarnak hallgatni hús-vér emberektől, és azok között, akik izzadva, menetelve ledobják a hétköznapok és az egó terheit és talpukat a földhöz csapva, pörögve dekonstruálódnak majd felépülnek egy DJ-s partin, szörfözve az elektrohullámokon. De ez a különbség azért nem áthidalhatatlan, amint az este történései mutatják. 

Előző napon a nagyon várt hidegfront végre messze vitte a képtelenül forró és aszályos nyarat, de a párás meleg még beszorult a Beton falai közé, ahol a Death Disco család megint találkozott. Ebben az izzasztó mikroklímában kezdett Cemgil formációja. Cemgil a remek ZackZackZack tagja, egy rendkívül kedves, közvetlen, tehetséges ember. A kissé szokatlan, hagyományos hangszerekkel, hegedűvel és basszusgitárral felálló formáció pillanatok alatt fellelkesítette a közönséget. A koncert különleges zenei élmény, csemege volt a számomra, ami magában foglalta a török hagyományokat, akár népdal formájában, a -recsegő R hangokat, az eleven színpadi összhangot a zenészek között. Régi, népi török húros hangszerek, különleges ütősök tették egyedivé a postpunk-darkwave alapokat. Ez a koncert állt legközelebb a hagyományos koncertélményhez, nagyon szerettük. 

Másodikként Planetdamage lépett színpadra, ez pedig többszáz éves időutazásnak hatott az előzőek után. Amennyire Cemgilék a múltba kacsingattak, Bari Máriusz színpadi jelenléte ugyanannyira lőtt ki előre az időben. Mintha egy mátrixba, egy összeomlás utáni disztópiába cseppentünk volna. A koncert  tavasszal megjelent Killcaps album anyagára épült. Gyors, feszes, jéghideg, tizedmásodpercre időzített világ, amely csak jön, gázol, tapos enyhülés nélkül. A vizuálok pontosan grammra kimérve erősítették ezt a dermesztő atmoszférát. Planetdamage összetéveszthetetlenül egyedi alak, a hangzása egyik titka a hangmodulálás. A változó, időnként egészen robotszerű, máskor elevenebb, ijesztően mély, majd gyermekien elvékonyított rappelés és énekbeszéd váltogatta egymást és skálázta be a mondanivaló hangulatát. Lucretia volt természetesen a legeslegnagyobb támogató ebben. 

Nagyon energikus színpadi intróval foglalta el helyét a harmadik fellépő, a német XTR Human. Stílusát tekintve az EBM vadabb zónáiból jött, feszes ütemekkel, minimál zenei alappal és intenzív, magával sodró színpadi jelenléttel. Annyira fürgén mozgott, hogy csak használhatatlanul bemozdult képeket tudtam lőni róla. Első pillantásra nagyon színpadképes, formás, de viccesen pattogó Ken baba benyomását keltette. Hogy ennél sokkal több van benne, azt a hamarosan kialakuló őrült menetelés, ugrálás, pogo bizonyította. Az aznap szülinapos főszervező, Dodó által a Kollektívás cikkekben oly gyakran emlegetett "klubromboló" kifejezés új értelmet nyert, a fellépés végén a közönség jó része verejtékes roncsként hagyta el a Beton gyomrát, szétizzadt aputesteket villantva és elégedetten vigyorogva. Érteni vélem, mitől szabadultak meg.

A cseh Ashen Decay duója megint újabb világba, egy andalító dark szintipopos buborékba kalauzolt. A szinte templomi, áradó, átható, éteri szintijáték magával sodró alapot adott az énekes srác gyönyörű énekhangjának. Túláradó, kifinomult, az előbbinél sokkal kevésbé fizikai, inkább mélyén érzelmes, majdhogynem romantikus energiát közvetített. A közönséget Rob Paterlini remekül kezelte, a színpadról lelépve közénk jött, táncolt a hátán vitte a show-t. Nagyon-nagyon szerethető produkció volt. 

Az este végén az utolsó fellépő, az olasz audiovizuális művész, Velena Drohm a magas pult mögé bújva, közvetlen személyes kontaktus vagy hang általi kapcsolatfelvétel nélkül, csak az elekteronikus zenei és a vizuális hatásokra építve vette át a színpadot. Az édes álmok után nyomasztó és távolságtartó rémálomba cseppentünk. Az extrém hangos, extrém sötét, extrém nyomasztó zene egy horrorisztikus fekete-fehér videót festett alá, ahogy egy fertőzött szörnynő egy indusztriális szörnytársadalomban feltrancsíroz egy szerencsétlen, túlhajszolt ázsiai férfit, nyugtalanító zárást adott a baljós sorszámú Death Disconak. És még csak azt sem mondhatom, hogy ez nem a mostani világ valamiféle torz, allegorikus tükörképe volt. 

Szóval erre a változatos hangulati hullámvasútra vitt magával ez a lelkes szervezői csapat. Messze túlment a komfortzónám határain, bármin, amit eddig koncertként láttam. Eddig az a fajta zenekedvelő voltam, aki annak idején a 90-es években a Sziget technosátrából menekülőre fogtam, annyira túlterhelt a szintetikus szenzoros áramlat. De ez a sötéttel átitatott, emberi jelenlétet sokkal jobban fókuszba helyező változat most már megnyitott egy ajtót. Azért nem bánnám, ha olykor igazi dobszerkó is lenne ott azon a formás kis színpadon ott hátul...

Utóhatás: A merchpultnál sikerült pár szót váltani a rendkívül közvetlen Cemgillel, s kiderült, hogy a srác nem semmi: egy rendkívül sokoldalú zenész, formatervező és mérnök, és hozott egy speciális design projekt merch-et, egy egyedi kis hangszert az "Entschuldigung"  c. dalához, amelyben DIY tevékenykedésre bírja a vásárlóit. Ez egy elektronikusan hangosítható zajgenerátor,  amely egy lézervágott fa alapból, egy csomó csavarból, rugóból és egy rezgéseket felvevő kontakt mikrofonból áll, és a kedves felhasználónak kell a Bandcamp merch részlegen belinkelt, egyébként vicces és informatív oktatóvideó segítségével összeállítania, és az eredmény jó eséllyel egy egyedi kis hangkeltő holmi lesz. Hasonlót sem láttam soha, de egy jó lehetőség arra, hogy amatőrökhöz is közelebb hozza a szélesebb értelemben vett zenét.  Még nem álltunk neki, de a fiammal egy jó kis projekt lesz nemsokára. 

A fast fashion alternatívái

Mostanra már elég nyilvánvaló, hogy fast fashion elég problémás forrás a ruhák és kiegészítők beszerzéséhez, a modern rabszolgatartás mélyen tisztességtelen formáit tartják életben a globalizált textilpiacon. Ráadásul  a gyártás, csomagolás és értékesítés során rengeteg hulladék keletkezik, ami a harmadik világban köt ki megint, körbeutazva a világot, sok esetben anélkül, hogy valaha viselték volna az adott holmit. Ezzel az őrülten pörgetett mókuskerékkel együtt jár a természet károsítása, az erőforrások felélése. A csábító árakhoz gyakran társulnak minőségi problémák: hitvány műszálas anyagok, gyenge varrások, előnytelen szabásvonalak. A gyorsdivat-marketing velejárója a felesleges vásárlásra ingerlő költséges mikrotrendek fel- és eltűnése. Talán ezen a bevezetett vámok fékeznek egy kicsit. 

Erre természetesen reagálnak az alt közösség tagjai is, amiből felelősség és jószándék érződik és ez nagyon fontos. Ahogy a mondás tartja: az etikus az új fekete. A legmesszebbmenőkig támogatandó az etikus ruhavásárlás, a fogyasztói tudatosság, de ez sem egyszerű kérdés. A híresebb alternatív márkák gyártási, forgalmazási modellje alig különbözik a fast fashion piac egyéb szereplőitől, annak minden károkozásával együtt. 

A szűkebb szegmensben a vásárlóerő egyben fegyelmező erő is: a vásárlók bojkottja megingathat cégeket, egy-egy kétes és vitatható üzleti döntés komoly forgalomkiesést okozhat. Ezzel együtt sem könnyű a választás, időről időre felbukkannak aktualizált listák a tilos és ajánlott márkák követhetetlen sokaságáról. Aki anyagilag megteheti, vásárlásával jó, ha támogatja a kisebb, helyi kötődésű gyártókat a munkahelyek megőrzése és az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében. Vagy csak úgy szívből. 

De az egyszerű vásárló leginkább a szemeit és a pénztárcáját követi. Mondjuk ki őszintén: a márkás rockruházat nagyon drága lehet. Ez a szegmens is éppúgy a mindent termékké változtató rendszer része. Innentől az alt divat sem tűnik másnak, mint rongyrázásnak, anyagi helyzet prezentálásának. Probléma lehet még a méretválaszték hiánya a jó pedigréjű cégeknél is, a méretinkluzivitás 3X felett kevés cégnél elérhető. Van a népszerű alt márkákban valami bántóan, vulgárisan egyértelmű formenyelv, kreativitást korlátozó, megfelelési kényszert erőltető uniformis jelleg, amit nem mindenki talál követendőnek. 

Általában dolgoznunk kell egy normál civil munkahelyen, az ember szeretné azért megmutatni magát, de nem a bőr alá férkőzhetős módon. Bizonyos határokat be kell tartani. Egy idő után mindenki megtanulja a konzervatív közeg támadáspontjait és triggereit, hogy mi milyen sztereotípiákat kapcsol be, mi az, ami vállalható, mit érdemes inkább kerülni egy adott társas környezetben. A finomabb, elegánsabb elemek beszivárgása a dresszkódba talán a legjobb út. 

Az alternatív és rock boltok kínálatában inkább fotózásra és influencerek kiszolgálására alkalmas darabok vannak. De hát a többségünknek normál, civol munkahelye van! Hatalmas piaci rés, hogy alig találni olyasmit, ami egy dolgozó nőnek megfelel, praktikus, egyszerűbb, kényelmes holmikat egy kis csavarral. Sőt, nem is nagyon találni vizuális segítséget egy működő goth/alt munkahelyi stílushoz. Ez a hiány inspiráló, mert az ember kénytelen lesz kitalálni a sajátját.

Három szempont van, legyen a vásárolt termék viszonylag etikus, viszonylag fenntartható és viszonylag megfizethető. A tapasztalatom az, hogy ebből a három feltételből max 2 teljesülhet egyszerre. Ha etikus és karakteres, marha drága. Ha megfizethető és karakteres, akkor fast fashion, annak minden terhével. Ha etikus és megfizethető, akkor jellgetelen és unalmas. 

A praktikum azt mondja, hogy néhány karakteres fast fashion darabot, kardigánokat, ruhákat,ha jól választunk, nemcsak párszor, hanem évekig hordhatunk, ha vigyázunk rá. hosszú ciklusúvá alakítva a termék pár felvevésre szánt életútját. Az alapdarabok, pl. leggingsek, farmerek, topok lehetnek etikusan előállított, tartós alapdarabok. És beleférhet néhány drágább, karakteresebb kiegészítő, pl. ékszer, sál, táska, ami igazán nagyon tartós holmi lehet. 

Ebből következik a felértékelődő second hand kereskedelem, amely szintén környezetbarátabb alternatíva, pélául a Vinted vagy a Marketplace, ha van türelmed hozzá. Szintén egyre többet ér a varrástudás, számtalan rövid oktatóvideó kering az egyszerű DIY fogások bemutatásáról. Lehetőségek garmadáját nyitja meg egy kúposfogó vagy szegecselőkészlet. A mindennapi ruhák egyedivé alakítására (nyomat, foltok vagy felvarrók felapplikálása, festés, szegcselés, fűzőrész kialakítása, biztostűk) ismét reneszánsát éli, mint a gazdasági lejtmenetek idején általában.

Tudom, a világot Kínában gyártják, de mégis van egy alternatíva, nemzetközi szinten az Etsy, ahol mindenre is van egyedi termék, akár még kézműves parfümökre is, különféle árkategóriákban. A német aloldalt ajánlanám, azt is linkeltem be az egyszerűbb EU-n belüli szállítás miatt. 

Ennek magyar megfelelője a kézművesek termékeit, shopjait egyesítő Meska. Itt helyi alkotókat,  mestereket támogathatsz a fast fashion helyett, ráadásul egyedi darabokra tehetsz szert. Az ár különféle, többféle kategóriában is vannak termékek. Ruhák, rengeteg ékszer, lakberendezési tárgyak, dekorációk. Szeretem keverni az egyszerű alapdarabokat és a különlegesebb elemeket, és kedvelem a mindennapokban is jól hordható, kapszulagardrób logikával összeállítható szetteket mutatósabb kiegészítőkkel. Ez elég fenntartható is. A Meskán a vásárlás egyben szavazat a minőségi, (remélhetőleg) minimális szállítási terheléssel járó termékválasztás mellett. 

Ha most próbálod ki először, keress rá a Meskára a "gothic" keresőszóval, de türelem kell a válogatáshoz. A legtöbb alkotó a piac sajátságai miatt szélesebb, kevésbé specializált választékkal rendelkezik, tehát egy adott eladó boltján belül ismét érdemes használni a 'fekete' keresőszót. Sajnos nincs felmentés az alól a mentális munka alól, amit a személyes összeállítások kiötlése jelent. 

Saját tapasztalatom az  ékszerekkel van leginkább. Javaslok pár alkotót:  JUJUJewellery végtelenül kedves eladó, hangulatos, egyedi darabok, ásványékszerek, drótfonatos gyűrűk készülnek a keze által. 

Vitti11 is ásványékszereket készít, elegáns és légies darabokat formál nagy fazonválasztékban: 

A többi termék is érekes, mutatnék pár találatot, ami megragadta a szememet. Elég bőséges a kínálat, lehet, hogy neked teljesen más fog tetszeni, úgyhogy érdemes böngészgetni. A legnagyobb választékban ékszerek vannak, valamint  dekor- és mindennapi használati tárgyak. Mutatok pár eladót és néhány terméket:

-BlackLaceDesign csipke chokerei gyönyörűek: 

AquilaHaza kimondottan steampunk és viktoriánus stílusú drótékszereket készít:

Ruhák: Aranybrokát termékeinek egy része, pl. kékfestő technikával készült kabátka jól beilleszthető többféle összeállításba. 

Cherryland főleg rockabilly stílusú és vintage alkalmi ruhákat készít, de néhány viktoriánus termék is megvásárolható: 

Maszkabella pompázatos csipkés és horgolt különleges alkalmi kiegészítőket forgalmaz. 

Jamesz kovácsoltvas díszei: 

Fonografik bakelitlemezből formál egyedi órákat, ami egész jó ajándékötlet lehet, méghozzá minden popkultúrával kapcsolatos témában, egyedi megrendeléseket is vállal. 

Sőt, néha feldob komplett ékszercsomagokat is, mint ez a guatitnál kapható 30 db-os Whimsigoth – romantikus, misztikus ékszercsomag: 

Nyilván befolyásolják a kínálatot a speciális eladói és vásárlói szegmens korlátai, amin belül tovább szűkíti a merítést az alkategóriára szűrés, végül igazából talán pár tucat kézműves vagy művész marad. Nem túl pörgős, de azért aktív a Facebookon a Goth, dark, steampunk kézművesek klubja, ahol több eladó mutatja be fotókkal az elkészült munkáit, pl. art printeket, preparátumokat, hímzett foltokat, csillárokat. Ti ismertek még ilyen alkotókat, beszerzési forrásokat? Vagy ha ti magatok is készítetek ilyesmit, bátran jelezzétek!

Garnélás curry a la Robert Smith

 Lehet, hogy Robert Smith mester nem mindig szeret élni, de hogy nagyon tud, az tuti. Bizonyítéknak elég az 1986-os, Orient Expresen forgatott videó, ahol is kristálypohárból vörösbort isznak és countryt énekelnek az avittan elegáns luxusvonaton.

Ugorjunk előre az időben a net hőskoráig. Talán a 2000-es évek legelején létezett az a rajongók közt kultikus emlékként dédelgetett régi honlap, ami már csak a Wayback Machine bugyraiban létezik, afféle digitális fanzine-ként, amik magukról írtak DIY módon ( a Wayback Machine-n az évre, majd lejjebb a naptár nézet kék körrel megjelölt najára kell kattintani, erre ha szerencsénk van, betöltődik a kért archív oldal adott napi mentése, ez kis felbontású archív fotókat és vicces/informatív szövegeket jelent a kor stílusában és helyenként CSUPA NAGYBETŰVEL) de sok rajongó számára a legemlékezetesebb pillanatok egyike az, ahol kajarecepteket osztottak meg.

Az utókornak ezt a régi gyöngyszemet Curefans ma is aktív fórumoldal 2007. szeptember 29-es posztja örökítette meg a régi netes fórumok kusza bájával hivatkozva egy még régebbi kusza fórumoldalra, ami végleg elveszett. Itt három recept is van Robert Smith tollából, egy garnélás curry, egy vadfermentált, alkoholos erjesztésű bodzavirág-pezsgő, ami zárható csatos palackokban forr buborékosra, és egy salátadresszing. 

Vegyük sorra, és figyeljük a feelinget:

Kínai Robert-féle garnélarákos curry

(2 adag)
Hozzávalók:
2 evőkanál csípős currypor
2 teáskanál gyömbér, citromfű, szerecsendió, fahéj és bors keveréke
1 evőkanál kukoricaliszt
2 evőkanál olívaolaj
1 közepes hagyma, meghámozva és apróra vágva
2 sárgarépa
egy marék (fagyasztott) borsó
néhány gomba... hmmm...
sok tigrisgarnéla!!!
fél citrom leve
1 nagy csobbanás narancslé
és egy kis csobbanás... paradicsomketchup!

1. Keverd össze a curryport és a fűszereket egy kevés vízzel, hogy folyós paszta legyen belőle. Hagyd állni!

2. Keverd össze a kukoricalisztet körülbelül 2 evőkanál vízzel, alacsony lángon kevergetve. Ne hagyd, hogy csomós legyen! Ahogy besűrűsödik, adj hozzá még vizet: addig keverd, amíg olyan állagú nem lesz, mint... hmm... vigyázz... a kínai curry?

3. Melegítsd fel az olajat egy serpenyőben vagy wokban, de ne hagyd, hogy megégjen. Pirítsd meg a hagymát, amíg szép(?) színt nem kap, majd add hozzá a folyós currypasztát, és keverd még egy kicsit.

4. Add hozzá a sárgarépát, a borsót és a gombát, és főzd még pár percig.

5. Add hozzá a garnélarákat, a citromlevet és a narancslevet, és – ami a legfontosabb! – a t.c.-t. (gondolom, tomatp ketchup)

Főzd még körülbelül egy percig.

6. Add hozzá a kukoricalisztet, keverd át, melegítsd át, és tálald (tálalási javaslat!) egy gyűrű alakú, puha fehér rizságyon?

(rs)

Bodzavirágos pezsgő

ez is egy olyan dolog, amitől gyerekkoromban el voltam ragadtatva!
és még mindig az vagyok...

szükséges hozzávalók:
1 és fél font (kb. 750 g) fehér cukor
1 gallon (4 és fél liter) hideg víz
1 citrom
4 nagy friss (vagy szárított) bodzavirág-fej (nem vállalok felelősséget, ha más virágot használsz!)
2 evőkanál fehér ecet

Melegíts fel egy kis vizet, és oldd fel benne a cukrot.
Hagyd kihűlni.
Facsard ki a citrom levét.
Vedd ki a fehér hártyát, és szeleteld fel a héjat.
Tedd a citromlevet, a héjat, a bodzavirágfejeket, a cukros vizet és az ecetet egy nagy tálba vagy egy (tiszta!) vödörbe, majd öntsd hozzá a maradék vizet.
Hagyd állni 4 napig.
Szűrd le, és töltsd palackokba (légmentesen záródó palackokba)
hagyd állni további 6–10 napig (igen, tudom, túl hosszú, túl szomjasak vagyunk, stb., stb.)
de amikor elkészül, remélem, úgy fogod érezni, megérte a várakozást!
ps. igyátok meg egy hajtásra a napon egy barátotokkal! és amikor felébredtek... csak készítsetek még egy adagot!!!
pps. a legjobb, ha az 1. adag elkészítése után másnap rögtön nekiláttok a 2. adagnak, így nem kell túl sokáig várnotok a kettő között... bár ha ezt a logikát követitek, nyilvánvalóan sok vödörre lesz szükségetek...
(rs)

Mrs. Smith salátaöntete

Gyerekkoromban nyáron mindig volt egy nagy tál ebből a hűtőben, és mindegyik salátát finommá varázsolta! De mint sok más dolog esetében, amit megpróbálok újra elkészíteni vagy felidézni, soha nem sikerül olyan jó, mint amire emlékszem… Vagy talán ez is egyike azoknak a dolgoknak, amiket csak az anyukák tudnak megcsinálni? (és mint minden „generációról generációra átadott” receptnél, az arányok és az elkészítési módszer is elég homályos!)

De próbáld ki!!!
Keverd össze egy hőálló tálban:
2 teáskanál száraz Colman’s mustárport
1 teáskanál sót
2 teáskanál kukoricalisztet
1 evőkanál fehér cukrot
fél csésze tejet

Ezután add hozzá:
2 felvert tojást
majd fél csésze ecetet

Keverd össze az egészet...
tedd ezt a keveréket (még a tálban) egy negyed részéig forró vízzel töltött edénybe, és keverd fakanállal, amíg besűrűsödik
figyelem – ne hagyd, hogy maga a keverék felforrjon!!!
vedd ki a tálat az edényből, hagyd kihűlni, majd tedd a hűtőbe
és amikor süt a nap, öntsd rá, amire csak akarsz!

Megvan ezekben a receptekben a STÍLUS, csak itt épp kisbetűvel,  és valami kedves nosztalgia az othoni, gyerkkori ízek iránt. Gyakorlott és biztos kezű szakács az aki ilyeneket készít, és abszolút nem az a grammozgatós, hanem inkább a könnyed, kreatív stílusban főz. Na, ezt muszáj kipróbálni, és valahogy magam számára reprodukálható formába hozni.

Viszont a recept megfőzésénél az volt a kis nehézség, hogy az alapanyagok egy részét helyettesíteni kellett a közeli boltokban kapható élelmiszerekkel. Plusz egy kis ilyen ízlésbeli dolog: nekem a csípős ízek és a keményítős állag annyira nem jön be. Végül így jött ki a matek: 

Előkészületek:

Kb. fél csomag sima, nem csípős curryporhoz tettem egy-egy fél mokkáskanál szerecsendiót és fahéjat. Ázsiai citromfüvem nem volt, azt a végén friss citromfűvel váltottam ki, amit az étel tetejére szórtam. Kikevertem a fűzerpasztát. 

Egy kisebb sonkahagymát apróra vágtam, egy jó körömnyi friss gyömbért lereszeltem. Felkockáztam elég apróra egy közepes sárgarépát és szeletekre vágtam  5 kicsi barna csiperkét. 

Tapadásmentes serpenyőben, olívaolajban a reszelt gyömbért és a hagymát kicsit megpirítottam, majd hozzáadtam a fűszerpasztát, tovább pirítottam, aztán jött a répa, majd pár perc múlva a gomba. Amikor a gomba nedvessége elpárolgott, jött a marék mirelit borsó. Kb. fél dl vízzel felengedtem. Már ekkor is klasszul nézett ki az alap. 

Jöttek az egyéb ízesítők: a löttyintésnyi narancslé végül egy fél narancs kifacsart leve volt, a citrom helyett nem egész fél lime leve. A nagyon kurkumás ízeket harmonizálták és kikerekítették. A kb. 2 evőkanál ketchup meglepő módon hihetetlenül jót tett az ételnek. A keményítős, csirizes trutymót hagytam a fenébe, a leírás alapján fura asszociációim támadtak, már bocsánat. Aztán jött a tigrisrák helyett a 150 grammos főtt tisztított konyhakész hűtőpultos garnéla, ami időzítővel mért 3 percet kapott. 

A tetejére jó apróra vágott friss, üde ízű, csak épp enyhén szúrós állagú friss citromfű került az illat kedvéért, plusz persze köretnek a rizs. Színpompás, több összetevős, sokízű, de hamar megfőzhető félórás étel, helye van a  megúszós kaják hosszú sorában, csak valami sztárséf le ne nyúlja. 

Kertbe zárva: Sötét esztétika vagy növényvakság?

Beszéljünk a természet misztikumáról és annak földhözragadtabb vagy akár éteribb változatáról, a kertről. Úgy vettem észre, a mi köreinkben sok a természetszerető, természetjáró ember. Sokan legalább egy cserépben kertészkednek is. Életet teremteni a puszta kezeddel egy magból, a legszelídebb találkozás az emberfelettivel. A kertészkedés visszakapcsol a földhöz, és biztos vagyok benne, hogy terápiás hatású. 

A mi kerünk, bár nagyon szeretem, régen, a Blogspot hőskorában blogoltam is róla, nem az a gyönyörű újságfotó-kert. Sokféle növényt ültettem ide-oda, ami jól érzi magát és megmaradt, az nő nálunk. Lenyűgöz a boglárkfélék sokfélesége, a haranglábak, a pünkösdirózsák, a szellőrózsák, ilyesmiből van a legtöbb. No meg a pozsgások.

Ugyanakkor a növényeknek van stílusértéke, tetszésértéke, bár nem feltétlen kizárólag ezért szeretjük őket. A rózsához a romantika, a gyógynövényekhez, mérgező növényekhez a boszorkányosság, a parasztkerti virágokhoz az "otthon lenni a világban" és a nosztalgia érzése társul, az extra cserepes, dézsás növényekhez a luxus, a mediterránokhoz a nyaralás, a bogyósokhoz a superfood-egészségtudatosság gondolatköre. De teljesen más kérdés, hogy egy adott helyen, klímazónában, mikroklímán, talajon, csapadékmennyiségnél mi életképes. 

Természetesen  a goth kertészkedésből is trend lett: gothnak számít  minden növény, ami bőven tartalmaz lila, vörös, fekete színanyagot.  A szociális média goth kertjei szokás szerint a túlfogyasztásról szólnak. Fajtaválogatott kertészeti növények (pl. drágábbnál drágább begóniák, a hírhedten kidöglős fekete petúnia), giccses koponyás, sírköves műanyag csecsebecsék. Mind ilyen kistermetű, kényes, haldokló, túltenyésztett növény, alig tartósabbak a vágott virágnál. A növényeket életben tartani pár héten túl reménytelen, nem baj, vegyél újat. Pedig ott a bíborpletyka, ami legalább annyira reziliens, mint Robert Smith, az tutira kitart melletted éveken át. 

Oké, ennek van egy egészség szempontjából hasznos része: ha ehető növényekben gondolkodunk, a meggy, cékla, lilahagyma, szeder tényleg superfood és otthon is könnyen termeszthető. Az, hogy a sárgát, narancsszínűt nem preferálják, elfogadható, de hogy a költői kékek nem gothok eléggé,  - ezt nem annyira értem, pedig a titka néha nem több, mint az a fránya enyhén lúgos kémhatás.... 

A hosszabb távú megoldás titka szerintem az, hogy árnyas kertet kell teremteni fákkal, cserjékkel, ami védelmet jelent a hőtől és az UV sugárzástól, és úgy általában figyelni, hogy az adott, konkrét helyen mi életképes. Ezzel egy csomó különböző életfeltételt kínáló sarkot hozhatunk létre, ahol más-más növények érzik jól magukat, így tudunk minél nagyobb sokféleséget teremteni, ami különféle rovarokat, madarakat, egyéb állatokat is becsalogat. A napos helyekre kerülhetnek a pozsgások, a fűszerek.  Ha van kedvünk és elegendő helyünk ehető növényeket termeszteni, plusz lehetőségünk van öntözni, kipróbálhatóak  a színes zöldségek is: fekete paradicsom, plusz ezek az antociánbomba színes zöldségek, pl. krumpli, répa, édesburgonya is van lilában. Gyümölcsből a meggy, fekete cseresznye, Nero és az Otello, Izabella szőlő, a cserje termetű gránátalma mindegyike elég strapabíró. 

Az árnyék, félárnyék az erdei növények vadromantikájának kedvez: medvehagyma, sisakvirág, hunyor, páfrányok, tündérfürt. Gyümölcsből félárnyékban jól vannak a bogyóok, a málna, josta, feketeszeder.

Ha alaposabban utánanéznénk a dolgoknak, inkább a háztáji permakultúrát érdemes tanulmányozni és kicsiben alkalmazni, mint az insta trendeket követni, a látványnál hasznosabb alapelv a fenntarthatóság. Esetleg Karel Capek A szenvedelmes kertészét ajánlom olvasnivaónak.  

Fontos a nyitottság is. Szerintem a szamárkenyér, a pálmaliliom teljesen goth növények a nyers, szögletes geometrikus formavilágukkal, az utóbbiról Çağla Güleray, az előbbiről Leah Lane jut eszembe, és társításban is remekül néznek ki együtt. A jeges szintifutamok vizuális megfelelői ezek az ezüstös-kékes növényszínek. A díszfüvek között is sok a látványos és strapabíró fajta. 

A kert része az elvirágzás, elmúlás, és a száraz, napos részek remek szárítható virágokat adnak, pazar sziluettekkel: vörös rózsák, díszhagymák, borzaskata. Ezek jó kis alapanyagok DIY projektekhez. Aztán meghagyhatunk magot hozni néhány elvirágzott növényt, ilyen pl. a büdöske, ami a Spotify-n Siouxsie borítóképe egy kis vizuális filterrel. A maggyűjtés és újravetés a fenntarthatóság egyik kulcsa lehet. Ahogy az érettebb nők hangja háttérbe szorul, ugyanígy tartják egyesek a magszárba nőtt növényeket csúnyának, pedig ez butaság. 

A fűszereket nyáron begyűjteni, szárogatni kész boszorkánykodás. Aztán aprítógépben sóval összedarálva egész vállalható házi fűszersókat alkothatunk. Akár behozhatunk vadvirágokat az erdőből, mezőről a kertünkbe, amelyek gyógyítanak vagy mérgeznek: vérehulló fecskefű, medvehagyma, indás ínfű, ördögszem. A védetteket jobb, ha békén hagyjuk. Az ezüstös levelű növények is ideillők és hőtűrők, pl. nyuszifül. Ja, és a tátika, ez a régi parasztkerti virág kis koponyákat nevel magházként. Az estike nappal konkrétan semmilyen, az alkonnyal szirmot és átható, kábító illatot bont, ami a liliomokkal vetekszik. 

Az egészségünket megőrizni nemcsak ezek a szuperkaják segítenek, hanem a kertészkedéssel járó mozgás is, a szólás szerint a kapálás elhozná a világbékét. Nem mindenki szereti az edzőtermek, sportklubok izzadságszagú világát. Motivációnak ízlés szerint lehet éteri vagy workout stílusú lejátszási listát kreálni, nekem az előbbin főleg a Dead Can Dance és az And Also The Trees van, az utóbbin pedig Crow Black Dream (nem elég, nem elég ennyi nem lesz elég... kitart a hagymaágyás végéig). Mondom ezt úgy, hogy a hátsó kert, mint általában, épp elég vállalhatatlan állapotban van. 

A stressszt, a túl sok szociális ingert is jó kipihenni a kertben, fura bogarakat, pókokat fotózgatni, gyomokat határozni. Ahogy idősödünk, a kert is egyre inkább a személyes emlékek kertjévé válik: a gólyaorrot és a hunyort az egyik dédimama adta, a vörös rózsát a másik dédi szaporította nekem, a pünkösdirózsát az első közös albérletből csentem el, az elszórt magjaiből mndenütt kikelő, eredeti színre visszavadult harangláb az az első növényeim egyike egy soproni kertészetből, a fehér ibolya egy szinte elhagyott falusi temetőből való...

Aztán nem csak mi magunk vagyunk a kertben, otthont ad egy csomó egyéb bolygólakónak is: bogarak, fagyalszender, darázspók, lábatlan gyík, zöld harkály, elveszett papagájok és éhenkórász sünök tűntek fel eddig. A ház gerendáin verebek, galambok, rozdafarkúk fészkelnek, a kertben feketerigók. (A farakásban volt szégyenszemre patkányfészek is). Napi szinten megélhatő a természet közelsége. 

Az  utóbbi időben egy csomó cikk foglalkozott a civilizáció és netfüggőség hátrányos következményével: a növényvaksággal, ami még sérülékenyebbé teszi a fenntarthatósága határán táncoló civilizációt. Ennek is lehet ellenszere a háztáji permakultúra, csak az kicsit bonyolult, utána kell olvasni, próbálkozni, hibázni, újrakezdeni. A stílusnál, a vélt nézőkre gyakorolt pillanatnyi hatásnál, a lájkoknál fontosabb lenne, hogy növényi környezetünk fenntartható, nemcsak szép, de hasznos is legyen. Az esztétikai igényeket, a kert adottságait, a növények igényeit és a saját preferenciáinkat valahogy összhangba kell hozni, és így valószínűleg a jól működő kert mozaikos lesz, kicsit eklektikus, akár egy egészséges táj. Fenntartható, kicsit összevissza, sötéten vadromantikus kertet létrehozni lehet, de nem egy délután alatt, öt cserép kényes begóniával és egy temus műcsontvázzal. Mindenesetre ez a finn lány @blacklace.garden néven fenntartható és szép goth kertet nevel