Ritkábban sikerül koncertekre eljutnom,mint szeretném, de most mégis összejött egy kedvemre való kis kiruccanás. Némi szervezés után sikerült összerántani a bandát Sziámi mester koncertjére és indultunk is Győrbe, a Rómer Házba. A szedelődzködés egyik nyomós indoka az egyszeri és megismételhetetlen H.O.L.T. Band előzenekaroskodása volt természetesen. Végre méltó környezetbe került az együttes. Pont ahová ez a zene való, csodásan is szólt. Laza, elszállós, jammelős kis félórát nyomtak a srácok. Ez már a felnőttek rock and rollja, élettapasztalat által kiformálva. Azt látjuk, hogy hónapról hónapra gördülékenyebb, lazább minden élő fellépés. Az Ajtók háromnapos dallamtapadása lassan gyógyul, a fejemben az Oroszlánkirály Circle Of Life-jával összekeveredve szól, miközben születésről és halálról töprengek. Fura mix, nem? De valahol összeér a kettő... Beugrós tagként a Kétszemközt gitárosa erősítette a csapatot.
A 2018 óta létező Úrfi Száraz Bence nevéhez köthető leginkább, hangulatát úgy írnám le, mint egy nagyon személyes, befordulós Bagossy Brothers. Magukat szövegcentrikus panaszkodós-popként jellemzik, de ez amolyan alternatívba hajló pop, kicsit lágyabb, mint a Raklap zenéje, Fiatalok, jól is néznek ki a színpadon, amelynek látványvilágát egy nyolcvanas évekbeli koloniál állólámpa hivatott feldobni. Intenzív energiákat mozgatnak meg magukban és a közönségben is, a szövegek mívesek, versszerűek. A Youtube-on tisztességes mennyiségű, igényesen megvalósított zene, klip és egyéb anyag található tőlük, százezres nézettséggel. A legismertebb talán a 24.hu-n debütált klip, az Ezerszer ember, Scherer Péter szereplésével. De az, amelyik a leginkább megérintett, az a Pszichó, amely a beilleszkedés kényszeréről s nehézségéről szól.
Így nyomják élőben:
Sziámi AndFriends
Legutóbbi posztomban rebegtem hálaimát Sziámiról, és erre úgy rendezte el a sors, hogy pár mondat erejéig beszélhettem vele, aki nélkül nem hiszem, hogy létezne magyar alternatív rock, vagy nagyon más lenne. A koncert programja az URH-tól a legfrissebb daluk győri világpremieréig 50 évet ölelt fel. Ugyan az utolsó Alterábán felléptek és egy igazi slágerparádét ajándékoztak a hálás közönségnek, de most a saját közegükben ritkaságok is előkerültek, mint például a tavaly kiadott Gyere, te bárki c. új album számai, amelynek borítója és szövegkönyve egy gyönyörű, letisztult torockói hímzésen alapul. Szóval Sziámi igencsak aktívan él és alkot. Az őrült rock and roll energiát ehhez leginkább Kirschner Péter adja, de az együttes többi tagja is profi módon teszi a dolgát.
Amikor anyagot gyűjtöttem az előző poszthoz, és felmerült a Kádár-rendszer összeomlását megelőző mélységes nihil pillanata, amelyből az Előrelátó csecsemő született, az, hogy nincs tovább semerre. Az eddig megszokott világnak vége, hogyan tovább? A dalt újra meg újra végighallgatva még mindig elfog az a gerincen végigszaladó borzongás attól, ahová a kamaszkor sebezhetőségében betalált és örökre helyet kapott életem legfontosabb dalai között. A közönségben átadtam magam a sodró képeinek, és amikor felnéztem, azt láttam, hogy Sziámi épp egy könnycseppet morzsolt el, és arról mesélt, hogy volt, akinek ez a dal at életét mentette meg, aki már azóta családanya, más pedig a szövegét használta búcsúlevélnek.
A koncert után pár szót beszélgettünk az általam végtelenül tisztelt Mesterrel, aki nagyon szerény, közvetlen módon képes kapcsolatba kerülni a közönséggel, a rajongóival. (Nem tudtam félretenni a képet, ahogy generációjának más bandáit testőrök kísérgetik, minha félnének a saját embereiktől.) Remélem, még nagyon sokáig részei leszünk egymás életének.
Szomorú apropóból írom ezt a posztot: Körmend, ez a 10.000 lakosú kisváros úgy tűnik, elveszti ezt a csodás kis vidéki fesztiválját. Kár, hogy utolsó a 2025-ös alkalom, de az okokról hallgassátok meg a főszervező Hegét:
Covid, otthonülés, infláció, drágaság - mindannyian ebben élünk, sajnos. Mindenesetre a másfél évtizedes történetből ha több nem is, legalább egy alkalom nekünk is kijutott. Családostól mentünk és csak egy kis részletre láttam rá a háromnapos fesztiválból, és azonnal megértettem miért volt sokak számára annyira szerethető, de kíváncsi vagyok arra is, Ti hogy éltétek meg ezt az egészet. A búcsúfotón aki ott volt, mindenki megtalálhatja magát, csak kattintsatok a képre!
Nekem szívem szakad a fogyatkozó vidéki kisfesztiválokért. A mostani fellépők mind nagyon szerethetők, a kis magyar alternatív szubkultúra hű oszlopai, de sajnos korosztályosak. Az X generáció hőseit igazán szívből szeretjük, de a fiatalabb fellépők hiányának okát jól elmondja Hege a fenti videóban. A közönség ebből következően főleg a 40+-os korosztály, de nagyon gyerekbarát volt minden, limonádé, csavartkrumpli, vattacukor olajozta meg a felnőttek és gyerekek közös gondtalan mókáját. A szuper kedvező árú gyerek napijegy lehetővé tette a családos részvételt, de a Művészetek völgye például már annyira drága lett, hogy ötfős családunknak még diákjeggyel sem fért volna be a családi büdzsébe. Ez a fajta figyelmesség nagy hálával tölt el a szervezők iránt.
Azt szokták mondni az Alterábára, hogy ez az ország legnagyobb kerti partyja, és ez elég találó. Sok-sok ismerőssel találkoztunk. Körülbelül annyi ember jött el, mint a győri Bridge Gardenes Quimbyre s bár igaz, hogy van átfedés a két közönséghalmaz között, de azt kell mondanom, annyival jobb arcok, a fogyasztói kultúrától kevésbé megrontott emberek alkották a közönséget, hogy sajnálhatjuk, hogy egy találkozással megint kevesebb lehetőségünk van.
Sziámi koncertjére érkeztünk meg. Müller Péter Iván csapata hozta a profi formáját, szeretetéről biztosított mindenkit, felidézte az Alterábás emlékeit. A közönség jól fogadta a Besúgókat, a Bon Bon Si Bont, az Elmaradott országot, a Kicsi, kicsiszolt követ, együtt énekeltük de azért ott kavargott a levegőben a Kossuth-díj körüli vita. Maradjunk annyiban, hogy nélkülük egyáltalán nem lenne magyar undergound, ahogy azt a szervezők kihangsúlyozták. S ezzel nem is lehet vitába szállni.
Egy kis átszerelés után következett a F. O. System. Úgy gondolok erre a kultikus dark csapatra, mint a dicső 90-es évekből itt maradt anakronisztikus csodára. Lassan besötétedett, mire színpadra léptek, ami pont megalapozta a sötétebb atmoszférát. A tavalyi Dürer Kertes koncertről túlzófokban áradoztak a barátaink, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam az első hangokat.
Ne gondolj rám
Azt kell mondanom, a várakozások nem voltak túlzottak egyáltalán, de az előadásmód szenvedélyesebb és rockosabb, mint valaha, elképesztő formában játszottak! A kilencvenes évek elején is lehengerlően erős fellépéseket adtak nekünk, és ez mostanra hihetetlen, de továbbfejlődött! Első perctől az utolsóig örömzene volt a színpadon és a színpad előtt állóknak egyaránt.
Lebegés
A saját nevű debütáló album klasszikus dalai mellett sorra került a novemberi új szám, az Ami széttép is.
A népek ugráltak, táncoltak, együtt üvöltötték a szöveget Attiláékkal (azon tanakodtunk, hogy a sapkája még az ikonikus 90-es évekbeli-e), igazán egy csoda volt! A betervezett időhöz képest még egy plusz negyedórát játszottak, de amikor a színpadról levonultak a zenészek, a közönség pedig ráadást követelt, a szervezők szinte elnézést kérve tiltották le a folytatást, mert már a P.U.F.-nak kell következnie!
Az utolsó koncertet ki kellett hagynom, mert az ifjúság már pihenni kívánkozott. A Pál Utcai Fiúk annyira a szívügyének tartotta mindig is ezt a fesztivált, hogy tizenötödször álltak színpadra itt a Rába melletti szent színpadon. A résztvevő családtagok szerint régi és újabb számokat is hoztak Lecsóék, hiszen ismerjük őket, mennyire szívükön viseli a kis klubokban való fellépést,més nagylelkűen klubáron vállalták a fesztiválfellépést. Igazán példamutató a hozzáállásuk.
Összegezve, nagyszerű élményben volt részünk, kár, hogy ebben a formában nem mehet tovább. Kíváncsi vagyok, miféle lesz az a folytatás, amit Hege említett a cikk elején linkelt videó végén.
