Már vártam, hogy újrakezdődjön az őszi klubszezon ezzel a nevezetes
eseménnyel. 2024 májusa óta rendszeres látogatói vagyunk a Kollektíva
rendezvényeinek, és szemünk előtt épül a közönség, alakul ki és válik egyre
szorosabbá a kapcsolati háló. Az arcok fele ismerős, sok mindenkivel
beszélgettem már, és ez hihetetlen jó érzés, és megerősít abban, hogy ez a
szervező csapat hihetetlen küldetést visz véghez.
Jó volt tehát viszontlátni a helyet, ahol újdonság volt a Dr. Máriáss
minikiállítása a technikásan kidolgozott, de tartalmilag annál ironokusabb
képekkel, no meg a női mosdóban felszigszalagozott Lemmy Kilmister, aki
poszterről szemez veled a trónon.
Furunculus
A mi drága Nagy Gyulánk csapata indította a programot. Bár nem vagyok otthon
az instrumental hardcore műfajban, de lenyűgözött az a pasis energia, amit
árasztott a zenéjük, színpadi mozgásuk, pörgésük. A kivetítőn egy
történetfolyam hömpölygött a vallások sötét oldaláról: üldözés, kínzás,
háborúk képei, és ennek bizonyos pontjain lépett be a zenekar aláfesteni a
borzalmakat, hitelesen.
Sythetic Destiny
Ez a fiatal csapat rendkívül színpadképes, remekül néznek ki! Különösen az
énekes, Eperjesi Júlia fellépőruhája, sminkje volt sötéten sejtelmes és
mégis elegáns. A zene, amit hoztak nekünk, a korai Bonanza Banzai nyomasztó
utópiáit idézi, de ízig-vérig új évezredbeli is. Egy összeomló világ
széthullásának nyomasztó képeit, egy rendszerhibás mátrixot idéz fel ez a
darkwave projekt, de gyönyörű szirénhangon. Az áprilisban megjelent
EP, a No more Bright Days dalait 45 percnyi koncertprogrammá egészítették ki, aminek érdekes
momentuma volt a Syntax Error-feldolgozás, a Szégyenfolt. Kiemelném a
kedves, közvetlen kommunikációt a közönséggel, igazán magukkal ragadóak
voltak.
Olgha
Ez a 21 éves, lengyel és olasz kötődésű fiatalember, annak ellenére, hogy a
neve orosztanárokat idéz, egyfajta
sötét szintipopot
játszik hihetetlen lendülettel Ezt úgy kell érteni, hogy az intenzív mozgása
miatt alig sikerült éles képet készíteni róla, igaz, hogy csak egy egyszerű
alap telefonnal blogolok. Vad energiákat mozgósít a produkciójában, amire ez a
közönség persze, hogy vevő, a lengyel nyelvű dalok tökéletesen éltek a
színpadon. Mindemellett volt benne egyfajta kölyökkutyás cukiság, teljesen
szerethető produkció.
Black Nail Cabaret
Fellépésük mindig ünnepi alkalom. Tavaly tavasszal szintén a Betonban láthattuk élőben Illés-Árvai Emese duójának produkcióját, és nagyon vártam, hogy ismét láthassam őket. A rövid fellépés számait úgy láttam, a nagyérdemű szinte kívülről tudta, elkötelezett rajongótáboruk alakult ki. Egy életmű slágerparádéja: Darkness Is A Friend, a vággyal teli Hegy, No Gold, Veronica, stb. A dalok egy része új vizuált is kapott. Emese remek formában lelkesítette a népet, és teljesen megérdemelten tomboló rajongás vette körül.
Aux Animaux
Kíváncsisággal vártam a svéd előadó fellépését, amit hauntwave címkével hirdettek. A neten ijesztő képek, horrorisztikus maszkok és smink, a Bandcampen sötét szintipop, legutóbb pl. a Dancing Plague-val dolgoztak közös projekten hallhattunk róla. Mi fán terem ez? A fiatal hölgy az előadásain pantominet, táncot, élő basszusjátékot használ, valamint egy theremin nevű fura hangszert, ami úgy néz ki, mint egy nagy wifi-router, és a zenész mozgását érzékeli, hangokká alakítja és felerősíti hátborzongató effektekké. Hangszertörténetileg elég különleges holmi. De van az egészben valami, amit sem a fotók, sem a mozgóképek, sem a hangfelvétel nem hoz át: ez a személyes varázs. Van ebben az ifjú hölgyben valami leírhatatlan, sötéten bájos, mégis kedves vonzerő, a színpadi személyisége olyan, mintha a Tim Burton animációiban szereplő bábok egyike elevenedett volna meg. Ezt semmiféle közvetett csatorna nem hozza át, ő az akit élőben kell látni. A zene az élő fellépésen itt is komoly plusz intenzitást kapott. Megható volt The Soft Moon-ra való emlékezése. Pörög, ugrál, táncol, pózol, Siouxsie stílusában csuklatja a csodás hangját, lejön a közönség közé, együtt énekel a Synthetic Destiny énekesével, hihetetlen! A program vége egy órát csúszott a tervezetthez képest, de minden perce megérte, ajándék volt. Jó kis interjút olvashattok vele itt.
Merch és egyebek
Volt szerencsénk a Black Nail Cabaret Emeséjével és Aux Animaux-val találkozni, pár szót váltani, és mindig elismerésre késztet a szerény kedvesség és a profi hozzáállás, ami jellemző ezen a színtéren alkotókra. Remélem kapnak vissza egy keveset abból az energiából, amivel hetekre feltöltenek minket. Az egész rendezvény hátterében ott van persze a szervezők lenyűgöző munkája és áldozata, ahogy felépítik és összetartják a közösséget. Sajnos a heti fáradtság okán már Man + Machine és Lvcretia programját kihagytam, de nagyon sajnálom, és ha bírom, legközelebb mindenképp maradok. Januárban jön a folytatás az esemény fb-oldala szerint: mayberiansansküllots / véna / barkingbabiesband / transkepler / dieverletzt_
Amikor megjelent a Topographies, Gray Tolhurst bandájának Interior Spring albuma, olyan történt velem, ami már nagyon régen: néhány nap alatt nagyon közel került hozzám egy frissen megjelen lemez. Az volt a benyomásom, hogy felvették a srácok a Cure 1981-82 körül elvesztett fonalát és egészen a 2020-as évekig húzták, hogy összekössék a jelennel. Aztán amikor elindult a turné, azon bánkódtam, hogy megint itt egy eseménysor, amit csak a közösségi médiában és a videomegosztókon tudok majd követni. Majd kiugrott a szívem, amikor február közepe táján kderült, hogy Budapestet is útba ejtik. Fokozhatatlan volt, mikor megláttam a Kollektíva hirdetését, amely szerint Győrbe jönnek, vén fejjel szégyenszemre szinte ugráltam örömömben. Abba a városba, amihez annyi szállal kötődöm, hihetetlen! Mintha a mesebeli aranyhal teljesítette volna a kívánságomat.
Május 25-én végre eljött az a nap és az az alkalom, amit már február óta vártam. Összeszedtem a csipet koncertjáró csapatom, megvettük online a jegyeket, bekocsikáztunk a gyárvárosi, funkcióváltáson átesett gyárterületre, letettük a kocsit valami vezérigazgatói parkoló mellett. Kicsit elveszettek voltunk, de követtünk néhány alkalomnak megfelelően feketébe öltözött embert és... megtaláltuk a Betont. Különleges a helyszín, egy óvóhelyen. Regisztráltunk, kaptunk egyesületi tagkártyát. A közönség olyan harminc éve volt fiatal, túlkulturált ötvenes arcok. Néhány egyetemista korú "gyerkőc" volt csak pompázatos goth szerkóban. Kifinomultabb volt a hallgatóság, mint egy átlagos színházi közönség. Találkoztunk jópár ismerőssel, például a barátaink összefutottak sok-sok éve nem látott kolesztársukkal. Az, az igazság, hogy mindannyian öregszünk, féltjük a tyúksz@ros életünket, ez abban mérhető, hogy kint sem volt cigifüst, sehol egy hányás, amit kerülgetni kell... Már a klubkultúra sem az igazi, gondoltam némi vintage nyafogással, miközben én magam is nullás citromos sört szorongatva hallgattam a zenét.
Pontos volt a kezdés, a győri Inclusion volt az első. Versekkel színesített programjuk az 1990-es Bonanza Banzai-t idézte, de volt benne valami plusz elegáns ünnepélyesség. Erős félháznál kezdtek, de már az első szám végére meggyőzték a nagyérdeműt. Melankolikus, szépséges világgal mutatkoztak be, érdemes meghallgatni őket.
A második fellépő a budapesti Véna duója. Sokkal kegyetlenebb, keményebb világ, mondhatjuk, hogy nagyon állat. Szintis, de ugyanakkor gitárcentrikus is, pörgős és kemény. A szövegekben horror, kegyetlenség, vér, hullák, darabolás. Élő játékukban összeszedettség, 100%-os jelenlét, sodró és magával ragadó lendület. A fellépésük szerencsére felkerült a netre, Oravecz Dániel YT-csatornáján elejétől végig megtekinthető.
Megtisztelő volt részt venni az egyedülálló Black Nail Cabaret kevés hazai koncertjeinek egyikén. A produkció lelke a rendkvül intenzív, karizmatikus színpadi jelenlétet sugárzó, csodálatos hangú énekesnő, Árvai-Illés Emese színpadi produkciója, lenyűgöző vizualitással kiegészítve. A zene naaaagyon elektro, de magával ragadó. Olyasmi, ami tágtja a zenei horizontot. Beszippantott. Szerencsére a koncert visszanézhető az említett csatornán.
A Topographies a negyedik fellépő volt a sorban. Dobos nélküli, hárontagú formációval érkeztek. Mint az edigi produkciók mindegyike, ők is hatalmas intenzitással láncolták magukhoz a közönséget. Hihetetlen jó koncertbanda, nézzétek meg a videót, önmagáért beszél. A zene olyasmi, mint a popkorszak előtti Cure átteleportálva a 21. századba. Témáiban azonban kevésbé sebezhető, vitálisabb, töprengőbb. Számomra teljesen megnyerő volt az imázsnéllüliség, Gray Tolhurst egyike a tök valószerűtlen rock and roll isteneknek, valahogy úgy, mint a nagyon korai Lovasi. Kíváncsi leszek a további karrierjükre.
Az elsők között voltunk, akik megszállták a merchpultot és lehetőségünk nylt pár mondatot váltani mindegyik előadóval. Hihetetlenül közvetlenek, kedvesek voltak mindannyian, hoztunk haza dedikált szuvenírt is.
A szervező csapat minden méltatást megérdemel, egyrészt, hogy nagyszerű előadókkal örvendeztették meg a szűkkörű, ám annál lelkesebb közönséget, másrészt hogy hihetetlen gördülékenyen megodották az együttesek közti váltást, átpakolást. Sok erőt kívánok a további munkájukhoz (újabb nagy dobással készülnek szeptemberre). Elmondhatom, hogy a mi kis baráti társaságunk számára életreszóló élményt szereztek.
.jpg)
