Postpunk ékkövek egy random nyaralóvárosban
Amikor tavasszal a nyári pihenést tervezgettem, szállásokat nézegettem, véletlenül, bénázásból Moha/Z. Moss Smith éppen meghirdetett eseményénél nyilvános kommentként folytattuk a családi eszmecserét az esemény alatti chatben, amit csak akkor vettünk észre, amikor Moha válaszolt, hogy szeretettel vár. Akkor esett le, mit műveltünk, de addigra már kitaláltuk, hogy gombhoz a kabátot, koncerthez tervezzük a nyaralást. Ezt az ötletet nem is bántuk meg.
Gyula dunántúli szemmel adja a Sárvár-feelinget, de hangulat szempontjából a tiszántúli város a nyerő: sokkal pezsgőbb, eseménydúsabb, virágosabb, mint a Rába-parti kisváros. Meglepően rengeteg program várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Általában egy kisebb mozgó állatkerttel (3 kamaszodó fiú) indulunk nyaralni, úgyhogy elég nehéz ügy megfelelő családi apartmant találni. Gyulán szerencsére van pár ilyen, az egyik helyen popkultúrához kapcsolódó óriásposzterekkel tapétázott kecókkal várják a célközönséget. Véletlenszerűen, de azért stílusosan a Twilight motívumos apartmant kaptuk a Sörpatika kocsma felett, ahonnan szinte papucsban is le lehetett volna csoszogni a párszáz méterre található koncerthelyszínre, annyira közel volt minden a belváros szívében.
A helyszín, a Hídfő Söröző a Körös partján, kicsit eldugott helyen található. Egy klassz teraszos, kerthelyiséges szezonális kocsmát kell elképzelni utcaszínpaddal, ahol minden hétvégén van valami zenei program. Jó kis taktika a részükről a minden hétvégén élő produkciót kínáló minifesztivál, mert oda tudja csalogatni a koncertkedvelő közönséget, akár a helyieket, akár a nyaralókat. Erről simán példát vehetne bármelyik alvó kisváros bármelyik hasonló adottságú kocsmájának csapata. 10 órakor lekapcsolják a zenét, így a ricsaj a pihenni akarókat sem hergeli, sőt az utolsó buszt, vonatot is el lehet érni a hazamenőknek.
Ring Of Destiny
Z. Moss Smith
Besötétedett, "Moha"zöld fények világították meg a díszletként szolgáló régi ház falát és a színpadot beárnyékoló hársfát, óriásokká növesztve a színpadon állók árnyékát, amikor színpadra léptek Moha és zenésztársai. Ez a trió klasszikus postpunk ünnepet varázsolt a Körös partjára. Az előző banda harsány vidámsága mérsékelt tempóra és befelé fordulóbb stílusra váltott. Voltak, akiket az elkomorodó hangulat távozásra késztetett, de volt, akit épp ez állított meg, csalogatott be. Melankólia, mély tónusú, kifinomult hangzás, de valahogy harapós stílus, energikus tónusváltások a szavak, amelyekkel jellemezni tudom a csapat játékát. Erőteljes, összeszedett és meglehetősen egységes az összkép.
Ebben a penge előadásban nagy szerepe volt a zenésztársaknak, a nevüket sajnos nem sikerült kiderítenem, pedig megérdemlik az elismerést. A dobos remek munkát végzett, ahogy hús-vér emberi izommunkává dolgozta át Dr. Avalanche dobgép-ütemeit, a billentyűs srác munkája adta a dalok testét, elevenségét a többrétegű, szőnyegszerű hangzással.
