Cianotípia: Játék a vegyszerekkel és az extrém UV sugárzással

Mi köze van a 19. századi fotótörténetnek, a kémiának és egy halom száraz virágnak egymáshoz? A válasz a cianotípia – egy lenyűgöző, korai fotográfiai eljárás, amely nem igényel sötétszobát, csupán néhány perc tűző napfényt, és máris mélykék sziluetteket varázsol a papírra.

Ez egy 19. századi, kezdetleges fotóeljárás, árnyképeket tud a papírra rögzíteni néhány perces, tűző napnak való kitettség hatására. A dolog úgy működik, hogy az UV fénynek/direkt napsugárzásnak kitett részeken egy berlini kéknek nevezett pigment képződik a besugárzás hatására, a nem megvilágított részeken viszont nem megy végbe ez a folyamat. Előhíváskor, ami tulajdonképp vízzel való kimosás, a kék pigment a hordozóanyagon marad, a meg nem világított részek pedig megőrzik a papír eredeti színét. 

Készítettem pár lépésről lépésre fázisfotót. 

Előkészítés, komponálás

Első lépésként a készen kapható cianotípiás készlet két különböző folyadékát egyenlő arányban össze kell keverni, majd szivaccsal vagy ecsettel minél egyenletesebben fel kell hordani a papírra vagy sima fehér pamutanyagra és hagyni kell megszáradni. Amikor ez megtörtént, a lapokra elhelyeztem azokat a dolgokat, aminek az árnyképét a kész képen elképzeltem. Alapnak akvarellpapírt és sima LIDL-es színes kartont, a figurákhoz könnyedebb formájú száraz virágokat (díszhagyma, borzaskata és rezgő + levelek) és különféle üvegtárgyakat használtam. Az üvegnél a kristályedények, bordázott felületű tálak adnak látványos eredményt, az üveggolyók egy pontba gyűjtik a fényt, fura szemgolyószerű végeredményt adva. 

Expozíció és előhívás

A mai napon erős UV sugárzás és kánikula volt, az összeállításokat 4 percre tettem ki a déli napra, az időt a telefon időzítőjével mértem. Ezalatt a zöldes háttér bronzos-szürkére váltott a napnak kitett helyeken, de megmaradt eredeti színben az árnyékos foltokban. 

Ezután jött a képek életre keltése vízzel: kb. fél perces áztatás után folyó vízzel kimostam a festékmaradványokat a lapokból. A szemünk előtt változik át a piszkoszöld alap élénk kék kész képpé! Majd benn a félhomályos lakásban, tálcán hagytam megszáradni a képeket. Az egész folyamat a nagy hőségben elég gyors: 45-60 perc mindössze a folyadékok keverésétől az előhívásig. 

Értékelés

Nem igényel túl precíz kezet ez a technika, de kreativitást igen, úgyhogy jó kis DIY projekt. A kellékek ára 4-7000 Ft összesen, plusz párszáz forintért lehet keretet vásárolni a szebb darabokhoz. Jó volt kipróbálni és kicsit elmerülni a fotótörténetben és a vegyészkedésben.  Talán a képeslap formátum lett a legszebb, de azért a szép végeredmény megkívánja a jobbfajta akvarellpapírt. 

Nova Rock 2026. 06. 12. The Cure, Offspring, The Perfect Circle

Már márciusban elhatároztam, hogy ezt a fesztivált nem hagyjuk ki, ha egyszer szinte a hátsó udvarunkba hozták:  vettem early bird jegyet, aztán enyhén kúsztak fel az árak mostanáig, amit az árfolyamváltozás bőven kompenzált. Nem mostanában voltam ilyen nagyfesztiválon, tanulnom kellett az új rendszert: újdonság volt a számomra a minden adatot tartalmazó app, a chipes karszalag és  készpénzmentes fizetés, a refund rendszer. Minden szervezett, minden majdnem automatikus és valós idejű, minden működik. 

Teljes mértékben szükség volt az előkészületekre: zárt cipő, esőkabát, vízhatlan aljú strandpléd, ami haszmos volt, mert a lekaszált mező tele volt kövekkel, toklásszal, folyton eleredt az eső és hosszú volt az álldogálós idő. Egy ledolgozott sűrű hét fáradtságával, de nagy élmények reményében, késő délután indultunk. Utunk a hegyeshalmi kishatár felé vezetett, az egyik távolabbi parkolóban tettük le az autót, ahonnan kb. 1 km-es sétára volt szükség a fesztivál magterületéig. Alig találkoztunk ismerőssel a jóval több, mint 40.000-es tömegben, pedig tudtam, hogy ott vannak valahol.

Bénázásaim csúcsa a karszalag beszerzése volt: egy csomó ideig kerestük a sátrat, ahol is az app vonalkódját leolvasva kiadják a chipes kis eszközt, a beengedés zálogát, majd jöhetett a nagy kapu motozással, táskaellenőrzéssel.  A bejárat körül bőven volt lehetőség a készpénzmentes chip lemerítésére: merch, bóvlik, kaják minden verzióban, sokféle többé-kevésbé hasznos szolgáltatás. Amelyek közül a legfontosabb az elegendő, elfogadhatóan tiszta és gyorsan intézhető mosdó volt nekünk, csajoknak a szuper fontos szempont, plusz a színpad mögött a kerítésnél félnyilvános ToiToi férfipisiltatók is voltak, megelőzve a humán eredetű környezetszennyezést.

Italnak egy ismert osztrák energiaital üdítőváltozata + szóda, egyfajta műanyag limonádé volt az alapértelmezés, ez az az új "lötty", ami pont egy kávénak felel meg koffeinben, ízre mondjuk nem rosz. A preferenciáim szerinti sima kólát nagyítóval kellett keresni, de meguntam, így maradt a fő szponzpor által erőltetett változat. Este kérdezés nélkül dobták bele a vodkát, külön kérésre lehetett sima, szódavizes verziót szerezni.

A fesztivál középpontjában 3 színpad található, színkóddal: a kék a nagy, a piros a közepes, a lila a kicsi. Az első általunk látott fellépő A Perfect Circle. Végtelenül profi szupercspat a szemerkélő esőben, összetett, melankolikus, meggyőző produkcióval. Viszonylag egyszerű, de szép vizuálokkal kísérték a fellépést, így abszolút a zenén volt a hangsúly.

 

A második fellépő, az Offspring egy energiabomba. Megjegyzendő volt a laza, közvetlen kapcsolattartás a közönséggel, aztán a meglepően modern, gyakran képregény-stílusú vizuálok, penge modorban.

Egy külön blokkot kapott Ozzy Osbourne emlékének ápolása a Black Sabbath-dalokkal, majd a végén a rajongókat felpörgető slágerparádé. Hálás, jól reagáló közönség fogadta a produkciót, energikus, majdhogynem vad hangulatot hagytak maguk után a főzenekarnak, ami fura, de működött. 

Az ezt követő 45 perces szerelési szünet arra volt elég, hogy besötétedjen, az emberek sétáljanak egyet a színpadok között és szert tehessünk jobb helyekre, pl. a korlátnál. A feláras VIP élmény része a színpad előtti állóhelyek igénybe vétele, a kerítéssel elkülönített közegben meglepve és derültséggel vettük észre egy Akela pólós honfitársunkat.

Aztán hajszálpontos időzítéssel 23 órakor színpadra lépett a Cure. Eden Gallup, Robert keresztfia, Simon Gallup "nagyfia" váltotta a sokak által kedvelt, karácsonykor elhunyt Perry Bamonte-t, aki a vizuálokban még megjelent és nagy szeretettel emlékezünk rá.

Hihetetlen setlistet hoztak: bátor dolog a ritkábban hallott, kultikusabb számokhoz nyúlni, mikor nem a saját, hanem vegyes közönségnek játszanak, akiket ráadásul az Offspring bulizós, felpörgött hangulatba hozott.

Számlista: 

1. Alone/ 2. Pictures of You / 3. Burn /  4. Lovesong / 5. Just Like Heaven /  /6. Shake Dog Shake / 7. A Night Like This /  8. Wrong Number /   9. The Walk /  10. Push /  11. In Between Days / 12. Play for today /  13. A Forest /  14. From the Edge of the Deep Green Sea / 15. One Hundred Years / 16. Endsong / 17. Plainsong /  18. Prayers for Rain /  19. Disintegration /  20. Three Imaginary Boys / 21. Boys Don't Cry

A legfontosabb, amit az élő fellépés adott, az a meglepő mértékű szívós, csendes és átható vitalitás, ami összefogja az össszes folyamatot, és igen, Robert most, ennyi idősen is meglepően fürge és eleven, mondhatni cuki, a gyönyörű lelkű emberek múlhatatlan szépségével, és igen, mindenki beleteszi a magáét, de lenyűgöző az energia, amivel hajtja ezt a most épp Európán átgördülő mókuskereket. 

A kezdődal az Alone volt, ahogy kipörög a képből a Föld. A Pictures Of You tökéletes, mint mindig, utána a közönségkedvencek adták a fő rész gerincét, amelyek közül talán a Wrong Number volt ritkábban játszott darab, majd egyre inkább sötét, melankolikus, végzetterhes hangulatba csúszott a koncert, amelynek drámai csúcsát a hátborzongató, háborús vizuállal megtámogatott One Hundred Years és az Endsong zárta. A From the Edge of the Deep Green Sea is új képsorokat kapott egy napkeltével, amelyet aztán sötétségbe takarnak a fellegek.

A pillanatokig tartó szünet még tudta ezt a borongós, az időjárással tökéletes harmóniában lévő hangulatot fokozni a tüzes mozgóképekkel kísért Prayers For Rainnel és a lelket darabokra hasító Disintegrationnel. Hogy kicsit vidámabban lépjünk ki a kapun a végén, arról a korai idők két talán legjobb dala, a Three Imaginary Boys és a Boys Don't Cry gondoskodott.

    

Volt abban valami mágikus, ahogy a Prayers For Rain alatt, miközben pont eleredt az eső, Robert mondott valami olyasmit, ha jól értettem, hogy nem igazán jó az időzítés. Erre másnap délelőtt, dacára minden helyi időjárás-előrejelzésnek, kerekedett egy olyan 20 km kiterjedésű kisebb zivatar egy derekas viharral és 10 mm esővel, ami pont elverte a port a kiszáradt mezőkön. Boszorkányság? Nem tudom...

Aztán a fesztivál végén negyven perces séta következett (közben jól bekajáltunk a fesztivál végén már nagykanállal mért császármorzsából és almaszószból) plusz húsz perces kocsikázás, majd otthon is voltunk. Emlékbe azt a túlérett szőlőt kóstolgató kerge lepkés ❤️🦋 💙🖤art printet hoztam, (137/500-as példány) ami még keretre vár, és a mélységes elégedettséget: igen a Cure még mindig ott van a csúcson, a világ alapja még talán csak hajszálrepedéses...