Ennek a kaotikus évnek a végén, amikor a világ szemlátomást szívritmuszavarban szenved, összeszedtem egy kics csokrot az idei kedvenc albumaimból. Ez a poszt csak egy hallgatói napló, a blogíás megadja azt a szabadságot, hogy az ember szívből írjon arról, amit szeret, rangsor nélkül, mert hiba lenne, ha az állandó ranking elvenné a fókuszt az odafigyekésről és élményről.
Kicsit konzervatív, folytonosságkereső válogatás jött össze így év végére egy olyan időban, amiben csak az a biztos, hogy öt év múlva egy teljesen más világot élünk már. Fő témák az értékmentés, a búcsú, a perem- és határhelyzetek, az átmenetek és a kavargás, árnyalatok, struktúrák és textúrák. Tükörképei a megélt nyomasztó időknek, és a mindannyiunkban rejtőző kimondatlannak. Az év számomra a klasszikusok friss anyagairól, a folytatást képviselő újabb alkotók nagyon erős, érett produktumairól, valamint folkos, lágy és archetipikusan mély sötétségről szólt.
A sci-fi tematikához kapcsolódó, derengő fényű Aurora ellentétek mozaikja: fantasztikum és disztópia, geometrikus kiszámítottság és élesség, nyers punk és míves szintifutamok, jó értelemben vett elvontság és érzékiség keltenek friss feszültságet. Az ének szuggesztív és megunhatatlan. Sivárságában is éteri, jó kis album.
Body Maintenance: The Golden Fire
A Joy Divisont idéző klaszikus postpunk tisztaság mellet eredeti és önzonos hang, imázs nélkül közvetlenség jellemzi őket, mintha a szomszéd utcában, nem pedig Melbourne-ben élnének. Melankólia, kifinomultság jellemi, kidolgozott és szép.
Corpus Delicti: Liminal
Az év utolsó heteiben megjelent, határhelyzetet tematizáló zenei anyag változatos, gazdg textúrákból építkezik, hangszeresen jóval sokszínűbb, mint az átlag. Érdemes rászánni az időt, mert lassan, többedik hallgatásra tárja fel rétegeit és jelentéseit. Sűrű intenzitása, ugyanakkor összetartottsága elmélyült hallgatási élményt ad.
A britpop hajdani zászlóshajója újra a csúcson van, de nyersebb, mint valaha. A kilencvenes évek édeskés glamúrját levetették, a csilingelő gitárok megvannak a mély basszusfutamok felett, de a hangzás már-már gótikusan sötét, kárhoztatja és ünnepli a pillanatnyi ajándékként kapott életet és a mulandóságot. Talán a Songs Of The Lost World políozottabb párdarabja.
Peter Murphy amellett, hogy élő legenda, önmagáért is érdekes, okos és egyéni figura. Sokféle hatást integrál és sokszínű zenét alkot. Feszes, pörgős, izgalmas dalok, okosan használt elektronika, duettek pl. Trent Reznoral és Boy George-dzsal, izgalmas képi világ. Hihetelenül modern, megunhatatlan album.
Ash Code: Synthome
Miután az együttes válságba került, és az énekesnőnek gyermeke születet, a lemez születés és újjászületés árán és határán keletkezett. Elektronika és postpunk elemekből építkezik, egyszerre síri és éteri, sötét, táncolható és édes, talán a legpozitívabb lemez a válogatásomban.
Gary Marx: Sad Songs For Anthony
A Sisters of Mercy, Ghost Dance alapító tag saját nevén megjelent idei albuma, a tavalyi glam album után most a sötétséghez nyúl. A zene maga gitárcentrikus postpunk, amely húrt feszít a First And Last And Always én a mostani idők között.
Red Lorry Yellow Lorry: Strange Kind of Paradise
Az évtizede várt búcsúlemez hihetetlen, de megérkezett. Gazdag összetettség jellemzi, a Lorries új zenei tájakat is felfedeznek. Ez is természetesen gitárcentrikus zenei anyag, de nyersebb és kiábrándultabb, mint az előző. Tartalmában reflexió a káoszra és mulandóságra, valahogy így kell búcsúzni, ha tényleg itt a vég.
Osi & Jupiter: Larvatus
Lehet, hogy kicsit kakukktojás, de vállalom Tartalma, nem a műfaja miatt van itt. Texturált, gazdag neofolk, akusztikus gitár és cselló határoza meg egyebek mellett a hangzást. Jó hallgatni, kellemes artisztikus. Léleksimogató, mint egy tea egy hideg téli napon.
Lebanon Hanover: Asylum Lullabies
A "papagájos" album elsőre kaotikusnak hangzott, de rá kellett szánni az időt: a Liminalhoz hasonlan, de még annál inkább struktúráját több hallgatásra kibontó album. Mélyebb, sűrűb, elevenebb, egységesebb és fejlődőbb, mint minden eddigi kiadásuk. A torz textúrák, kísérteties ének miatt hallgatásra való, nem táncra.
Ezek számomra az év hangulatképei: szürkés textúrák, inkább eredeti, mint trendi lemezek, a meghitt és a hűvös hangulatok feszültségében. Egymásba úszó változások, határhelyzet, hagyományok és megújulás kettőssége. A következő posztban majd az év hazai terméséről lesz szó, de addig is kérdezem, Ti miket hallgattatok, kedveltetek az idén?
