Beszéljünk a természet misztikumáról és annak földhözragadtabb vagy akár éteribb változatáról, a kertről. Úgy vettem észre, a mi köreinkben sok a természetszerető, természetjáró ember. Sokan legalább egy cserépben kertészkednek is. Életet teremteni a puszta kezeddel egy magból, a legszelídebb találkozás az emberfelettivel. A kertészkedés visszakapcsol a földhöz, és biztos vagyok benne, hogy terápiás hatású.
A mi kerünk, bár nagyon szeretem, régen, a Blogspot hőskorában
blogoltam is róla, nem az a gyönyörű újságfotó-kert. Sokféle növényt ültettem ide-oda, ami jól érzi magát és megmaradt, az nő nálunk. Lenyűgöz a boglárkfélék sokfélesége, a haranglábak, a pünkösdirózsák, a szellőrózsák, ilyesmiből van a legtöbb. No meg a pozsgások.
Ugyanakkor a növényeknek van stílusértéke, tetszésértéke, bár nem feltétlen kizárólag ezért szeretjük őket. A rózsához a romantika, a gyógynövényekhez, mérgező növényekhez a boszorkányosság, a parasztkerti virágokhoz az "otthon lenni a világban" és a nosztalgia érzése társul, az extra cserepes, dézsás növényekhez a luxus, a mediterránokhoz a nyaralás, a bogyósokhoz a superfood-egészségtudatosság gondolatköre. De teljesen más kérdés, hogy egy adott helyen, klímazónában, mikroklímán, talajon, csapadékmennyiségnél mi életképes.
Természetesen a goth kertészkedésből is trend lett: gothnak számít minden növény, ami bőven tartalmaz lila, vörös, fekete színanyagot. A szociális média goth kertjei szokás szerint a túlfogyasztásról szólnak. Fajtaválogatott kertészeti növények (pl. drágábbnál drágább begóniák, a hírhedten kidöglős fekete petúnia), giccses koponyás, sírköves műanyag csecsebecsék. Mind ilyen kistermetű, kényes, haldokló, túltenyésztett növény, alig tartósabbak a vágott virágnál. A növényeket életben tartani pár héten túl reménytelen, nem baj, vegyél újat. Pedig ott a bíborpletyka, ami legalább annyira reziliens, mint Robert Smith, az tutira kitart melletted éveken át.
Oké, ennek van egy egészség szempontjából hasznos része: ha ehető növényekben gondolkodunk, a meggy, cékla, lilahagyma, szeder tényleg superfood és otthon is könnyen termeszthető. Az, hogy a sárgát, narancsszínűt nem preferálják, elfogadható, de hogy a költői kékek nem gothok eléggé, - ezt nem annyira értem, pedig a titka néha nem több, mint az a fránya enyhén lúgos kémhatás....
A hosszabb távú megoldás titka szerintem az, hogy árnyas kertet kell teremteni fákkal, cserjékkel, ami védelmet jelent a hőtől és az UV sugárzástól, és úgy általában figyelni, hogy az adott, konkrét helyen mi életképes. Ezzel egy csomó különböző életfeltételt kínáló sarkot hozhatunk létre, ahol más-más növények érzik jól magukat, így tudunk minél nagyobb sokféleséget teremteni, ami különféle rovarokat, madarakat, egyéb állatokat is becsalogat. A napos helyekre kerülhetnek a pozsgások, a fűszerek. Ha van kedvünk és elegendő helyünk ehető növényeket termeszteni, plusz lehetőségünk van öntözni, kipróbálhatóak a színes zöldségek is: fekete paradicsom, plusz ezek az antociánbomba színes zöldségek, pl. krumpli, répa, édesburgonya is van lilában. Gyümölcsből a meggy, fekete cseresznye, Nero és az Otello, Izabella szőlő, a cserje termetű gránátalma mindegyike elég strapabíró.
Az árnyék, félárnyék az erdei növények vadromantikájának kedvez: medvehagyma, sisakvirág, hunyor, páfrányok, tündérfürt. Gyümölcsből félárnyékban jól vannak a bogyóok, a málna, josta, feketeszeder.
Ha alaposabban utánanéznénk a dolgoknak, inkább a háztáji permakultúrát érdemes tanulmányozni és kicsiben alkalmazni, mint az insta trendeket követni, a látványnál hasznosabb alapelv a fenntarthatóság. Esetleg Karel Capek A szenvedelmes kertészét ajánlom olvasnivaónak.
Fontos a nyitottság is. Szerintem a szamárkenyér, a pálmaliliom teljesen goth növények a nyers, szögletes geometrikus formavilágukkal, az utóbbiról Çağla Güleray, az előbbiről Leah Lane jut eszembe, és társításban is remekül néznek ki együtt. A jeges szintifutamok vizuális megfelelői ezek az ezüstös-kékes növényszínek. A díszfüvek között is sok a látványos és strapabíró fajta.
A kert része az elvirágzás, elmúlás, és a száraz, napos részek remek szárítható virágokat adnak, pazar sziluettekkel: vörös rózsák, díszhagymák, borzaskata. Ezek jó kis alapanyagok DIY projektekhez. Aztán meghagyhatunk magot hozni néhány elvirágzott növényt, ilyen pl. a büdöske, ami a Spotify-n Siouxsie borítóképe egy kis vizuális filterrel. A maggyűjtés és újravetés a fenntarthatóság egyik kulcsa lehet. Ahogy az érettebb nők hangja háttérbe szorul, ugyanígy tartják egyesek a magszárba nőtt növényeket csúnyának, pedig ez butaság.
A fűszereket nyáron begyűjteni, szárogatni kész boszorkánykodás. Aztán aprítógépben sóval összedarálva egész vállalható házi fűszersókat alkothatunk. Akár behozhatunk vadvirágokat az erdőből, mezőről a kertünkbe, amelyek gyógyítanak vagy mérgeznek: vérehulló fecskefű, medvehagyma, indás ínfű, ördögszem. A védetteket jobb, ha békén hagyjuk. Az ezüstös levelű növények is ideillők és hőtűrők, pl. nyuszifül. J
a, és a tátika, ez a régi parasztkerti virág kis koponyákat nevel magházként. Az estike nappal konkrétan semmilyen, az alkonnyal szirmot és átható, kábító illatot bont, ami a liliomokkal vetekszik.
Az egészségünket megőrizni nemcsak ezek a szuperkaják segítenek, hanem a kertészkedéssel járó mozgás is, a szólás szerint a kapálás elhozná a világbékét. Nem mindenki szereti az edzőtermek, sportklubok izzadságszagú világát. Motivációnak ízlés szerint lehet éteri vagy workout stílusú lejátszási listát kreálni, nekem az előbbin főleg a Dead Can Dance és az And Also The Trees van, az utóbbin pedig Crow Black Dream (nem elég, nem elég ennyi nem lesz elég... kitart a hagymaágyás végéig). Mondom ezt úgy, hogy a hátsó kert, mint általában, épp elég vállalhatatlan állapotban van.
A stressszt, a túl sok szociális ingert is jó kipihenni a kertben, fura bogarakat, pókokat fotózgatni, gyomokat határozni. Ahogy idősödünk, a kert is egyre inkább a személyes emlékek kertjévé válik: a gólyaorrot és a hunyort az egyik dédimama adta, a vörös rózsát a másik dédi szaporította nekem, a pünkösdirózsát az első közös albérletből csentem el, az elszórt magjaiből mndenütt kikelő, eredeti színre visszavadult harangláb az az első növényeim egyike egy soproni kertészetből, a fehér ibolya egy szinte elhagyott falusi temetőből való...
Aztán nem csak mi magunk vagyunk a kertben, otthont ad egy csomó egyéb bolygólakónak is: bogarak, fagyalszender, darázspók, lábatlan gyík, zöld harkály, elveszett papagájok és éhenkórász sünök tűntek fel eddig. A ház gerendáin verebek, galambok, rozdafarkúk fészkelnek, a kertben feketerigók. (A farakásban volt szégyenszemre patkányfészek is). Napi szinten megélhatő a természet közelsége.
Az utóbbi időben egy csomó cikk foglalkozott a civilizáció és netfüggőség hátrányos következményével: a
növényvaksággal, ami még sérülékenyebbé teszi a fenntarthatósága határán táncoló civilizációt. Ennek is lehet ellenszere a háztáji permakultúra, csak az kicsit bonyolult, utána kell olvasni, próbálkozni, hibázni, újrakezdeni. A stílusnál, a vélt nézőkre gyakorolt pillanatnyi hatásnál, a lájkoknál fontosabb lenne, hogy növényi környezetünk fenntartható, nemcsak szép, de hasznos is legyen. Az esztétikai igényeket, a kert adottságait, a növények igényeit és a saját preferenciáinkat valahogy összhangba kell hozni, és így valószínűleg a jól működő kert mozaikos lesz, kicsit eklektikus, akár egy egészséges táj. Fenntartható, kicsit összevissza, sötéten vadromantikus kertet létrehozni lehet, de nem egy délután alatt, öt cserép kényes begóniával és egy temus műcsontvázzal. Mindenesetre
ez a finn lány @blacklace.garden néven fenntartható és szép goth kertet nevel
