Hobo nemcsak a dalai matt áll közel hozzám, hanem azért is, mert ugyanazon a napon van a születésnapunk. Gyakran olvasni, hogy a magyar rocktörténet egyik legfontosabb albuma a Vadászat, és nagy örömömre ezt most a szervezők a lehető legközelebb hozták az otthonunkhoz. Csajos programként, a tesómmal kettesben mentünk el erre a művházas-ülős koncertre. Kíváncsian vártuk, mi változott, mennyiben frissült meg a produkció, hiszen ezek a dalok napjainkra újra megteltek áthallásokkal, szomorú aktualitásokkal. Teljesen teltház volt, negyvenes-ötvenes gyűrött arcok, igen, ide tartozunk.
A koncert felépítése, dalsorrendje megfelelt a februári Arénakoncertnek. Amit kiemelnék, a művész úr zenésztársai. Bűdi Szilárd énekelte Deák Bill részeit, a saját stílusában, de tisztelettel. A dalok mindegyike izgalmasan, frissen hangzott. Hobo kiváló elaőadó, bohóckodott, viccelt, verselt, dalolt, gesztikulált, jött-ment a színpadon. Ez az ember nyolcvanévesen is ragyog és ragyogtat minket.
A koncert második felében, az üldözés, a teríték, lakoma, orgia és az osztozkodás részeinél vált kegyetlenül, maróan aktuálissá a produkció, azzal az érzéssel, hogy a nyolcvanas években vagyunk megint és semmi sem változott, mutatva, mennyire időtlenek Hobo dalai.
A drámai csúcspont az utolsó dal, A bolond levele a kisfiúnak, egyfajta búcsúnak hatott, a könnyeinket is kicsalta. A "bocsáss meg nekem, Isten veled" után Hobo lesétált a színpadról a közönséghez, számos emberrel kezet fogott. Utána kitört a vastaps és a Viharban születtemet kaptuk ráadásnak. Szívbemarkoló, maradandó élményben volt részünk.
Volt egy pillanat, amikor Kerouac A remete története/211. kórus ("Szegény! Bár megszabadulnék e güriző hús-keréktől s lennék az égben megóvott halott") végéhez Hobo csak úgy lazán hozzáfűzte Faludy Haláltánc-balladájának végét:
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mnt a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Sajnáltam, hogy ez nem fért bele a koncertbe, mert maga a vers és Hobo-éle feldolgozása is hátborzongatóan gyönyörű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése