Az égiek nem voltak kegyesek a szervezőkhöz, az év eddigi legzordabb időjárású napján, 90 km/órás szélben, vízszintes esőben robogtunk be kis késéssel a Betonhoz közeli parkolóba, és a fejünkre húzott kabáttal, pocsolyákat kerülgetve, ázva-fázva jutottunk be az előző heti kánikulát még a falak között tartogató koncertteremig. Emiatt sajnos a Cawatana koncertjének csak a végére értünk oda, amit nagyon sajnáltam, hiszen a hűvös, penge szintifutamok igazán meggyőzően hangzottak.
Úgy vettem észre, hogy most valamivel kisebb a tömeg, fokozatosan érkeztek még utánuk is a most-már többé-kevésbé ismerős arcok.
A Denevért sokan várták, az első hangokra megtelt a küzdőtér. Intenzív gitárhangzásuk, sodró lendületük magával ragadó. A chilei-magyar kettős energikus, lelkesítő gitárcentrikus postpunkot hozott az aprócska színpadra.
Az Agavoid teljesen más világ, elektronikus, ambientes. A hangulat lassan forrósodott fel, ahogy a rendkívül finom, nőies kisugárzású, melankoliával teli hangú Puskás Dalma Tamara egyre inkább felvette a kapcsolatot a közönséggel, végül együtt ünnepelt velünk. Őszintén megkedveltük.
Az angol srác és gitáros társa végtelen közvetlenséggel lépett kontaktusba velünk a szűk háromegyed órás koncertje alatt. Egyszerre őrülten lendületes és finoman lírai, szintifutamokkal alátámasztott muzsikát tolt. Magyar füllel olyan, mint egy kicsit fűszeres, korai PUF.
Sajnos az afterpartyra korunk okán elfogyott a kraft, úgyhogy a DJ szettről lemaradtunk. Az autópályán a kocsin átsüvített a viharos szembeszél, így kabátban, átfagyva érkeztünk haza, miközben az eső felfelé folyt a szélvédőn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése