Álmok… nekem abban az időben, mikor tini voltam, vagyis pályát kellett volna, hogy válasszak, valahogy fogalmam sem volt arról, hogy akár lehetnének álmaim, hogy célokat tűzhetnék ki, amelyeket bátorsággal és kitartással akár el is érhetek. Minden mindegy volt. Szorgalmas és jelentéktelen hangyának, simára csiszolt fogaskeréknek neveltek, az egyediség csak zavaró körülmény volt, az, hogy ragyog a szíved, az meg szégyen. Nem volt fogalmam arról sem, hogy nem kell megfelelnem senkinek, hogy jogom van az önrendelkezéshez. Kicsi és láthatalan akartam lenni, nagy bő ruhák mögé rejtőzni, hogy ne találjanak meg.
Olyan késő 16 éves lehettem, amikor mégis megszólalt bennem valami, egy halk hang. Az egyik egy kis rövid írás volt a Glove (Robert Smith és Steve Severin 1983-as projektje) Blue Sunshine albumáról. Átkozottul vágytam rá, hogy nekem is meglegyen, a kor szokása szerint másolt kazettán és végre meghallgassam. Sehol, de akkor, 1992-ben sehol sem lehetett megszerezni. Még a győri könyvtárban meg a Rütyinél sem. Bele kellett nyugodnom, hogy a Glove, a pszichedelikus csodaalbum meghallgatása nélkül megyek a sírba. Az akkori állapotomban azt gondoltam, hogy ez a pont nagyon hamar eljön.
Forrás: https://archive.org/details/masodik-latas-09-1992/page/n19/mode/2up
Pár hétre rá valamiért egyedül mentem el Győrbe, szerettem egyedül utazgatni. Valahogy megszereztem a Dead Can Dance Into The Labyrinth albumát és a győri Bahiából hoztam el egy fanzine-t, fénymásolt amatőr magazint (Második Látás volt címe). Olvasgattam a vonaton, és PONT ezt az együttest mutatták be, méghozzá nagyon is jól. Micsoda véletlen. Elképzeltem a szavak alapján a zenét, amit hamarosan hallgatni fogok, tele voltam reménnyel,hogy jóóó lesz, végre valami egy kicsit jóóó lesz. Hazamentem, betettem a kazit a magnómba és a csoda bekövetkezett, a szavak megnyitották az utat a zenéhez és a kettő együtt a szívem közepéig ért, égig emelt a szomorúsággal együtt. A belső hangom már dúdolja is az ír csavargó dalát… Úgy éreztem akkor, hogy mégiscsak van remény.
Akkor azt éreztem, hogy ha képességeim teljében lennék és lenne valaki, aki segítene, én is ezt tenném, Hogy milyen jó lenne írni egy saját fanzine-t. De mert mások már beelőztek, megtették helyettem, ezen a kis piacon nem lesz igény az én hangomra. Most mindegyik album itt van a telefonom memórakártyáján és visszatért az igény, hogy írjak. Ezért kezdtem el a Masking Tape blogot, hogy kommunikáljak, beszéljünk arról a sok zenéről, amit szeretek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése