Julianne Regan és The Fifteenth - egy negyven évvel ezelőtti demófelvétel nyomában

A minap a YT feldobott egy demót, ami nagyon érdekes volt, de nem nagyon találtam hozzá semmiféle plusz információt. Ez a felvétel a The Fifteenth With Julianne Regan - Earth To Kiss címet viselte. 

Kíváncsivá tett a Föld-asszociációk mentén, mert a legutóbbi album, a  2024-es Regan&Bricheno Apparitionja, különösen kedves számomra a Pale Blue Earth miatt. Ez a pszichedelikus-meditatív dal, külső szempontú  szemlélődésével, a lebegéssel, a súlytalanságban úszó random dolgokkal kicsit mindig kiragad az agyam monoton hétköznapi pörgéséből, és most itt van egy sokkal nyersebb ősrégi kapocs...

A feltöltő mindössze ennyit jegyzett meg: "Portsmouth környékéről származó goth rock zenekar. Egy nagyszerű 12"-es lemezt adott ki a fantasztikus TANZ kiadónál, valamint 4 dalt válogatásalbumokon. Felvettek egy albumot, de soha nem adták ki. A hangzásuk olyan nagyszerű volt, hogy akár THE MISSION-t is letaszíthatták volna a goth trónról  -  de eltűntek." A Soundcloudon is volt néhány változat. 

Mások feedjében is feltűnhetett ez a demó, mert valaki továbvitte a linket a facebookos rajongói csoportba, és ott végül is kiderült a lényeg, többek között Mick Mercer, a korszak krónikása és maga Julianne Regan is hozzászólt és segített tisztázni a felvétel eredetét, helyükre téve a hiányzó mozaikokat.  A Fifteenth egy portsmouthi zenekar volt. A gitáros Jim Newby a Look Back in Anger zenekarból érkezett, amely a Death Cult második turnéjának előzenekaraként lépett fel, mielőtt a zenekar The Cult névre változtatta a nevét. Az LBIA énekese Michelle Ebeling volt, aki Billy Duffy barátnője volt.

Jim, a Fifteenth tagja, közeli barátja volt Jon Beastnek, aki a Timeboxot vezette a Bull and Gate-ben Kentish Townban. Az All About Eve több korai koncertet is adott ott, és a zenekarok barátok voltak. A felállás a következő volt: Simon Scrivener - gitár és ének, Jim Newby - gitár, Alec Pointon - basszusgitár, Simon Cunningham - dob. Később egy  új énekessel (Melissa West) és Splashpool néven folytatták.

A Soundcloudon is megtalálható ez a demófelvétel a The Fifteenth-től 9 számmal, amin Julianne Regan közreműködik, és egy másik, ami 16 számot tartalmaz, és magyar füllel talán a korai Sexepil-anyagokkal vethető össze. nagyjából azonos időben is keletkezhettek.

Julianne Regan úgy emlékszik, hogy néhány koncertet adtak a The Fifteenth előzenekaraként, énekelt velük a próbateremben is, majd kapott egy demófelvételt tőlük, amit az otthoni 4 sávos portastúdió segítségével továbbgondolt, éneket és plusz harmóniákat adott hozzá, már amennyit ez a technikai háttér lehetővé tett. Juliane is kedvelte a zenéjüket, véleménye szerint egyfajta indie Duran Duranra emlékeztetett, egy kis Genesis-szel (!) és talán egy kis The Cure-ral keverve. Úgy gondolja, sokkal nagyobb sikert érdemelte volna, a Walk In The Garden pedig egy remek szám.

Amiért fontosnak érzem ezt a zenét és ezt a történetet, hogy ebben a demóban és a nyomozásban benne van a szamizdatkorszak izgalma, amikor új kazettát sikerült szerezni, a várakozás, ahogy bepakolod a kazettát, megnyomod a gombot, és a következő pillanatban vagy a csodák birodalmába röppensz, vagy hatalmas csalódás ér. És ez a demó az előbbi kategória, hatalmas rejtett potenciállal, az analóg nyekergéseivel együtt, ami még hitelesebbé teszi. Mi lett volna belőle igénye keveréssel, csilli-villi CD hangzással, ki tudja... de megérdemelne egy újrakiadást, az biztos. 

Julianne Regan számomra abszolút egy idol, hosszú zenészkarriere különféle formációival - Mice, Eden House, The Dadaists, Regan&Bricheno, stb. - mindig koherens, érdekes, folyton megújuló, összetett zenéket alkotott. Élethosszig tartó művészbarátsága Wayne Hussey-vel is legendás, hallgassuk csak meg a közös feldolgozásaikat...

Blogjai (An intermittent diary,  Ruminations) is megunhatatlan olvasmányok, betekintők egy összetett elmébe a kanyargó-ugrándozó asszociációkkal, emlékekkel, érzelmi mélységgel, műveltséggel, líraisággal. Emellett figyelemre méltó felsőoktatási, szakmai munkássággal bír. Saját bevallása szerint érintett ADHD-ban, és megilletődöttséggel látom, ahogy őszintén beszél az ezzel kapcsolatos küszködéséről, erőt adva az érintetteknek. Nem vagyunk egyedül, ebben sem. 

Izgalmas kincskeresés volt, és talán csak annyi a tanulság, hogy nem mindig a toplisták rivaldafényében vagy az agyunknál kétszer gyorsabban és üresebben pergő Reels-videókban bukkannak fel kincset érő felvételek, hanem néha a nyikorgó, ősrégi analóg szalagokról digitalizálva-megmentve, kopott ruhában tűnnek elő és hoznak magukkal egy korsó eleven vizet az ősforrásból.