A Facebook véletlenszerűen dobta be a Bujdosó Trió+1 koncertjét a szlovákiai Somorján, a Mozi nevű helyen, ami a nevével ellentétben egy jazz-folk profilú, kávéházi hangulatú klub. A hely légvonalban talán 15 kilométerre van tőlünk, de közúton 50 km-es kerülővel lehet csak megközelíteni, mivel a Duna túloldalán található és a pozsonyi elkerülőn át érhető el. Mivel helyben csak nagyon ritkán találunk számunkra megfelelő koncerteket, ezért az a családi szokásunk, hogy 100 km-en, egy estén belül kényelmesen megjárható eseményeket felkeressük, hát most is így tettünk. Somorja a pozsonyi agglomeráció része, hangulatában kicsit Budaörsre emlékeztet, a főutcán található ez a koncerthelyszín.
Nagyon fontosnak találom a részvételt a környébeli kisebb klubok eseményein, és ez a hely egy kis gyöngyszem. Mutatok néhány fotót, ami tükrözi a hangulatot:
Kanapék, kávéházi asztalok, társasjátékok, kávék-szendvicsek-koktélok várják a nagyérdeműt. A programra olyan 50-60 vendég érkezett, ami gyakorlatilag teltházat jelent és mindenféle korosztály képviseltette magát: huszonéves baráti társaság, negyvenes csajok kompániája, családok kiskamaszokkal, hatvanat közelítő veterán rockerek, satöbbi. Kellemes társaság, mindenki ismert mindenkit, néhányan Budapestről érkeztek és mi jöttünk Mosonmagyaróvárról.
A kilencvenes évek óta nagyszerű életművet felépítő Bujdosó János most ötfős együttessel érkezett, két ütőssel, billentyűssel és basszusgitárossal. Az apropót az új, magánkiadású lemezük (Bujdosó Quartet: A Hundred Desires) megjelenése adta, amit a lelyszínen meg is tudtunk vásárolni.
Olyan a lemez, amit jó kézbe fogni, gyönyörű artwork, finom, műfajoktól független gazdag jazzrockos zene, ha otthon a lejátszóban hallgatjuk. A koncert viszont sokkal elevenebben, gazdagabban szólt, a teljes huszadik század könnyűzenéjét bebarangolta, műfajoktól függetlenül, teljesen szabadon. Talán a Reeves Gabrels-féle Doom Dogs-formáció művel az általam ismert alkotók közül hasonló varázslatot. Úgy gondolom, ez a fajta produkció a világban bárhol megállná a helyét.
A koncert íve az ismertebb, kötöttebb számoktól az elszállós-improvizálós darabok felé haladt, a közönség az elejétől kezdve együtt rezgett vele. Negyvenes évekbeli Fényes Szabolcs-számok, latinos zenék, mint Jacob do Bandolim darabjai és még sokféle muzsika, amit az együttes a maga stílusában gyúrt egységessé. Egy kis ízelítő a koncert közepéből és végéből:
A kicsi, de annál lelkesebb közönség vastapssal jutalmazta a produkciót, ráadást is kaptunk. Családként mindenhová hurcoljuk a fiainkat, amíg még hagyják, és ez volt az első olyan koncert, ahogy ezeknek az alfa generációs kölyköknek nem hiányzott a vetített vizuál, végig figyelték és követték a zenét, a koncert végre önmagában élményt jelentett nekik, és elegendő volt csak a zene! Ez azért nagy dolog, úgy gondolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése