Különlegesen friss zenei csemegének számító előadásre került sor a kiavárosunkban augusztus 19-én, ez a MÁSNAP - Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalai Beck Zoltán és Szűcs Krisztián előadásában. Nagy izgalommal vártam, mert a 90-es években élőben láthattam Cseh Tamást és ez az alkalom a felejthetelen élményeim közé tartozik. Várakozásom szerint valami nagyon hasonló és valami teljesen más élményre számítottam.
A program a szerző, tragikusan fiatalon elhunyt Csengey Dénes fia, Csengey Balázs felvezetőjével kezdődött, aki édesapja hagyatékában találta meg a két művész közös munkája során keletkezett verseket, magnókazettákat, majd megkereste Beck Zolit és Szűcs Krisztiánt, akik a félkész dalokat gyakorlatilag újraalkották. Az alkotás folyamatáról Beck Zoli így beszélt: "néha inkább restaurátorinak tűnt a munka, hiszen megvoltak bizonyos részletek, tudtuk, hogyan kellene kinéznie az egésznek, miközben még sosem láttuk egyben"
A műsor a maga egészében 2021-ben. az Ördögkatlan fesztiválon hangzott el először, a keletkezésről még ezt a cikket érdemes elolvasni.
Az előadás a szépen felújított Várudvaron kapott méltó és jó akusztikájú helyszínt. A közönséget csini Vans-egyencipős egyetemista lányok, hozzánk hasonló családos középkorúak és az időközben hatvanassá érett eredeti Cseh Tamás-rajongók alkották. A dalok sorát a Találkozások az angyallal kötet versei, a megtalált kazettákról strtmazö, Cseh Tamás által feljátszott zenei részletek, valamint összekötő szövegek fűzték egybe.
A szövegek visszavisznek a 70-es, 80-as évekbe, ugyanakkor sok szempotból a most minket körülvevő világról szólnak. A díszlet retró tárgyai is ilyenek. Az egyik legerősebb dal klipje sokat megmutat a hangulatból, a szövegét muszáj idéznem. Negyvebes éveim közepén, életközepi válsággal küszködve bizony könnyeket csal a szemekbe ez a szív közepébe szúródó szöveg:
Újabb utolsó dal
Édes Istenem, mi történt, mi múlt el,
mivé is fogytam én?
Ugyan hogy váltam súlytalan álommá,
régi veszett legény?
Hogyan lett álom itt minden?
És a világunk hová zuhant?
Miért remeg, miért vacog, miért nem száll
ez a szívemben megfészkelt, rejtőző, búvó sötét galamb?
Mindig matattak életem méhében
csipeszes, rossz kezek.
Az a hetvenes évtized angyalcsináló banda volt, úgy lehet.
Nyolcvanban dadogtam arról,
hogy valami más kéne már,
valami más lépés, más dallam.
De csak bokázott tovább egy kötélen rángatott tánctanár.
Most már eddig, csak eddig, ez ennyi volt,
vége van, vége hát!
Most már elmegy majd egy korosztály innen,
mivelhogy nincs tovább.
Búcsúszó beszédünk elmarad.
Most már engedjünk hazudni mást.
És hagyjunk itt lehiggadt undorral
még egy utolsó, utolsó, utolsó, utolsó arcrándulást.
Csengey Balázs megemlített egy fontos dolgot a hvg-interjúban: "Egyébként van egy igen határozott különbség a Bereményi és a Csengey-szövegek között: míg az előbbi inkább epikus szövegként működik, addig az utóbbiban sokkal több a líra." Ez a líra néhol groteszk, mint az Izabella, lelkem hátmosó keféje, néhol haláltáncba fordul, mint a Köszöntőben, gyakran a mulandóság körül forog, mint a Most lenne időben vagy az Új palotás dalokban, vagy a lényeg elvesztéséről szól, mint a Nyájas élet, halk remény.
Súlyos témák, csodálatosan újraalkotott dalok. Bár hangos tapssal köszönt el a közönség a zenészektől, mindenki hazavitt egy darabka dermedt csendet a szívében, hogy semmi nem változott, csak minden egy picit reménytelenebb.
A Spotifyn itt hallgatható meg az album.
.jpg)
.jpg)
