Múlt héten, a nyaralásról hazajövet áthaladtunk Jánossomorján és megakadt a szemem egy óriásplakáton: PUF Augusztus 5. Nem volt kérdés, hogy megyünk! Sajnos, már a hét elején látszott, hogy a szabadtéri buliknak nem fog kedvezni az időjárás, a rendezvényt be is vitték a Soós Antal Művelődési Házba. Az időpont is 20-ról 22 órára csúszott egy másik környékbeli rendezvénnyel való ütközés elkerülése miatt. Amikor megérkeztünk, a kultúrház nagyterme otthonos klubbá változott a fények lekapcsolása után. A hallagtóságban a barátainkon kívül sok régi kedves ismerőst fedeztem fel. Olyanokat, akik harminc évvel ezelőtt is minden környékbeli koncerten ott voltak.
Pál Utcai Fiúk a rendszerváltás körül öntudatra ébredő korosztályunk hangja volt a zenében, közvetíttte a nyolcvaas évek végi - kilencvenes évek eleji hangulatot, életérzést. Lecsóék néány ütős régi számmal kezdtek, amire beindult a tombolás. Az az érdekes, hogy azoknak a régi daloknak bizonyos sorai igencsak áthallásosak lettek megint, visszatért az a beszorított, lefojtott elégedetlen atmoszféra, ami ellen akkoriban annyira lázadtunk. Visszatért az a régi klubhangulat is, az az együtt-dobban-a-szívünk érzés, ami annyira tud hiányozi a hétköznapokban.
Magunkkal vittük a két nagyobb fiunkat, az idősebbik értette és élvezte már valamennyire a fílinget, a kisebbnek azonban furcsa és unalmas volt egyelőre az, hogy csak a zene van és semmi más. Sem klip, sem kivetítő, semmi plusz látvány. Valahogy meg kell éreztetni vele, mennyire jó, ha végre semmi közvetítő szarság nem áll a hallgatóság és az együttes közé.
Az elején jöttek az új számok, a Spleen, meg a Köszi a halakat. Az utóbbi könnyeket csalt a szemembe. Mindig szerettem a PUF-ban a spirituális utazást, amire magával ragadott. Ez a háláról szóló dal sokat jelent, ha az ember azzal küszködik, nehogy kialudjon a szívében a fény. Megható, hogy a sok hangulatrontó történes között a szöveg az élet összes jó dolgért mondott köszönet szava. Egy apró megjegyzés: a felsorolásból a kávé kimaradt.
.jpg)
Jó volt látni azt is, hogy bár a felállás az évek alatt sokat változott, de Anikó és Lecsó jó formában van. A hangosítás szép, kellemes, volt, nem rezegtette ki a zsigereinket. Ez körülbelül a huszadik PUF-koncertem volt, de ennyi improvizációt, örömzenélést még soha nem láttam, csodálatos volt! Értő közönség előtt történt, köszönet érte! Hihetetlen erő, energia van még mindig a csapatban.
Élveztük a zenét nagyon, a régi, a kétezres évekbeli és az új dalokat is. Azt gondolom, a PUF egyre jobb lesz, várjuk a további számokat. Sajnos a gyerekek elfáradtak, ezért a ráadáaról lemaradtunk, haza kellett jönnünk. De biztos vagyok benne, hogy még találkozunk!
Köszönettel tartozunk a az @Örökség Kulturális Egyesületnek, hogy a kilencvenes évekbe repítő időgépbe ültettek, és hogy a szervezés során felmerült kérdéseinkre gyorsan és korrektül válaszoltak.
Van egy nagyon személyes vonatkozása is ennek a koncertnek, ugyanis akkor ünnepeltük a 20. házassági évfordulónkat és erre tökéletes helyszín volt ez a buli. Előtte néhány nappal, a nyaraláson készítettünk Veszprémben, Szent István és Gizella szobránál egy fotót, ezzel a megjegyzéssel: "Királynő vagy, de én a király". A helyszínt volt, aki felismerte az ismerőseink közül, Jani ugyanis ott diplomázott hajdan,
.jpg)
Aztán egy kommentemhez ezt kaptam Lecsóéktól, és örök hála érte:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése