Julianne Regan és The Fifteenth - egy negyven évvel ezelőtti demófelvétel nyomában

A minap a YT feldobott egy demót, ami nagyon érdekes volt, de nem nagyon találtam hozzá semmiféle plusz információt. Ez a felvétel a The Fifteenth With Julianne Regan - Earth To Kiss címet viselte. 

Kíváncsivá tett a Föld-asszociációk mentén, mert a legutóbbi album, a  2024-es Regan&Bricheno Apparitionja, különösen kedves számomra a Pale Blue Earth miatt. Ez a pszichedelikus-meditatív dal, külső szempontú  szemlélődésével, a lebegéssel, a súlytalanságban úszó random dolgokkal kicsit mindig kiragad az agyam monoton hétköznapi pörgéséből, és most itt van egy sokkal nyersebb ősrégi kapocs...

A feltöltő mindössze ennyit jegyzett meg: "Portsmouth környékéről származó goth rock zenekar. Egy nagyszerű 12"-es lemezt adott ki a fantasztikus TANZ kiadónál, valamint 4 dalt válogatásalbumokon. Felvettek egy albumot, de soha nem adták ki. A hangzásuk olyan nagyszerű volt, hogy akár THE MISSION-t is letaszíthatták volna a goth trónról  -  de eltűntek." A Soundcloudon is volt néhány változat. 

Mások feedjében is feltűnhetett ez a demó, mert valaki továbvitte a linket a facebookos rajongói csoportba, és ott végül is kiderült a lényeg, többek között Mick Mercer, a korszak krónikása és maga Julianne Regan is hozzászólt és segített tisztázni a felvétel eredetét, helyükre téve a hiányzó mozaikokat.  A Fifteenth egy portsmouthi zenekar volt. A gitáros Jim Newby a Look Back in Anger zenekarból érkezett, amely a Death Cult második turnéjának előzenekaraként lépett fel, mielőtt a zenekar The Cult névre változtatta a nevét. Az LBIA énekese Michelle Ebeling volt, aki Billy Duffy barátnője volt.

Jim, a Fifteenth tagja, közeli barátja volt Jon Beastnek, aki a Timeboxot vezette a Bull and Gate-ben Kentish Townban. Az All About Eve több korai koncertet is adott ott, és a zenekarok barátok voltak. A felállás a következő volt: Simon Scrivener - gitár és ének, Jim Newby - gitár, Alec Pointon - basszusgitár, Simon Cunningham - dob. Később egy  új énekessel (Melissa West) és Splashpool néven folytatták.

A Soundcloudon is megtalálható ez a demófelvétel a The Fifteenth-től 9 számmal, amin Julianne Regan közreműködik, és egy másik, ami 16 számot tartalmaz, és magyar füllel talán a korai Sexepil-anyagokkal vethető össze. nagyjából azonos időben is keletkezhettek.

Julianne Regan úgy emlékszik, hogy néhány koncertet adtak a The Fifteenth előzenekaraként, énekelt velük a próbateremben is, majd kapott egy demófelvételt tőlük, amit az otthoni 4 sávos portastúdió segítségével továbbgondolt, éneket és plusz harmóniákat adott hozzá, már amennyit ez a technikai háttér lehetővé tett. Juliane is kedvelte a zenéjüket, véleménye szerint egyfajta indie Duran Duranra emlékeztetett, egy kis Genesis-szel (!) és talán egy kis The Cure-ral keverve. Úgy gondolja, sokkal nagyobb sikert érdemelte volna, a Walk In The Garden pedig egy remek szám.

Amiért fontosnak érzem ezt a zenét és ezt a történetet, hogy ebben a demóban és a nyomozásban benne van a szamizdatkorszak izgalma, amikor új kazettát sikerült szerezni, a várakozás, ahogy bepakolod a kazettát, megnyomod a gombot, és a következő pillanatban vagy a csodák birodalmába röppensz, vagy hatalmas csalódás ér. És ez a demó az előbbi kategória, hatalmas rejtett potenciállal, az analóg nyekergéseivel együtt, ami még hitelesebbé teszi. Mi lett volna belőle igénye keveréssel, csilli-villi CD hangzással, ki tudja... de megérdemelne egy újrakiadást, az biztos. 

Julianne Regan számomra abszolút egy idol, hosszú zenészkarriere különféle formációival - Mice, Eden House, The Dadaists, Regan&Bricheno, stb. - mindig koherens, érdekes, folyton megújuló, összetett zenéket alkotott. Élethosszig tartó művészbarátsága Wayne Hussey-vel is legendás, hallgassuk csak meg a közös feldolgozásaikat...

Blogjai (An intermittent diary,  Ruminations) is megunhatatlan olvasmányok, betekintők egy összetett elmébe a kanyargó-ugrándozó asszociációkkal, emlékekkel, érzelmi mélységgel, műveltséggel, líraisággal. Emellett figyelemre méltó felsőoktatási, szakmai munkássággal bír. Saját bevallása szerint érintett ADHD-ban, és megilletődöttséggel látom, ahogy őszintén beszél az ezzel kapcsolatos küszködéséről, erőt adva az érintetteknek. Nem vagyunk egyedül, ebben sem. 

Izgalmas kincskeresés volt, és talán csak annyi a tanulság, hogy nem mindig a toplisták rivaldafényében vagy az agyunknál kétszer gyorsabban és üresebben pergő Reels-videókban bukkannak fel kincset érő felvételek, hanem néha a nyikorgó, ősrégi analóg szalagokról digitalizálva-megmentve, kopott ruhában tűnnek elő és hoznak magukkal egy korsó eleven vizet az ősforrásból.

Death Disco 10.

A 10. Death Disco közönségében, zenei választékában és hangulatában az eddigi legsokszínűbb volt. A rendszeres 20-25 törzsvendég mellett egy csomó új arcot láttunk ami tök jó. Öt fellépővel találkozhattunk, vegyük sorra mindegyiket.

Barking Babies

A 2022 óta aktív háromfős formáció az új generáció hangja, teljesen angol nyelvű dalokat hozott, amelyekben kellemes egyensúlyban simult egymás mellé az elektronika és a gitárhangzás. Ezt koronázta meg az énekes nagyon szép, bariton énekhangja. Egészen kellemes az összhatás, de a dalok témái postpunkhoz illően sejtelmesek, sötétek. 

Mayberrian Sanskülotts

A 2013 óta zenéket kiadó együttes 4 lány, 2 fiú felállásban érkezett Győrbe, és egészen lágy hangulatot hozott a zord betonfalak közé. A súlyos alapokat édes, dreampopos énektémák és mélyértelmű, rétegzett, melankolikus szövegek formálják kerek egésszé. A különlegességük egy egészen finom, csajos minőség és igényes vizualitás (rengeteg szuper videós anyag van a Youtube-csatornájukon, a koncertet is talán feldobta volna némi látvány, vetítés.) A CD és kazettaborítók tetszetősek, és a merchpultba rengeteg szépen tervezett, egyedi és a mindennapokban akár munkahelyen is hordható pólót hoztak. Az ő programjuk volt a leghosszabb, és a közönség szinte kizsarolta a ráadást. 

Transkepler

A melankólia után gyomorszájon ütés következett a Transkepler formájában ( Hegedüs János "Seki" (másfél, Myster Möbius, düBel) | Stick-Bass-Guitar, Bank Tamás (Stahlgeist, Munkás, Interzone inc.) | ének, Joó Imi (düBel) | Sampler, billentyű, gitár), ami magát a techno, EBM és synthpop metszéspontjában határozta meg, de ennél sokkal többet mutattak a színpadon. Végre visszatért a 90-es évekből ismerős  műfajokon túlmutató eredetiség, amit úgy hiányolok. A zene egyik gerince a virtuóz  stick bass-játék, - istenem, mennyire imádtam és hányszor láttam élőben a Másfélt - kiegészítve jazzes-funkys elemekkel. Kicsit fura, de nagyon izgalmas mix a végeredmény. Bank Tamás egészen elképesztően energiákat mozgatott meg frontemberként, és hihtetlenül közvetlen, barátságos a közönséggel. Ez volt az este legigazibb zenei csemegéje, szerettük nagyon. 

Véna

A duót 2024 májusában a Topographies előtt láttam (koncertfelvétel itt). Azt gondolom, azóta kultikus státuszt vívott ki és valahogy még érettebb, önazonosabb lett a páros a rájuk jellemző zsigeri nihilben. Nagyon jól szóltak, ők hozták a hangulati csúcsot az eseményen. Abszolút közönségkedvencek, szenvedélyes pogózás alakult ki, azzal együtt, hogy a 40+-os közönség hosszas táppénzt és ezzel a belépő áránál sokkal nagyobb anyagi mínuszt kockáztatott. A színpadi megjelenésük is változott, Magyar Árpád hidrogénszőke punk fazonban nyomja, Szabó Sára Viola pedig kísértetiesen elegáns jelenséggé fejlődött. Pengeéles produkciót hoztak ismét. Sajnos egyik pillanatról a másikra, hirtelen zárták le a produkciót, egy kis ráadást nagyon szívesen fogadtunk volna még. 

Die Verletzt

Ez a londoni bázisú fiú-lány formáció egészen újdonság, zenéiket 2025 márciusa óta jelentetik meg. Saját oldaluk szerint  a 80-as évek új hullámának, a 70-es évek punkjának és a berlini elektronikus zenének hatására olyan zenét készít, amelyre egyszerre van kedved táncolni és sírni. A szintis-énekes lány, Vanessa egzotikusan gyönyörű, egyedi megjelenésű, a srác, Hudson a számtalan tetkójával szinte eleven műalkotás. A Véna után nem volt könnyű dolguk, a közönség egy része már elszivárgott, de energikusságukkal az ottmaradtakat meg tudták győzni. A produkciójuk szép, fokozatos hangulati ívet épített fel. Szikár, minimalista elektronikus zenéjük naprakészen trendi. 

Végül a szervezőkról: nem tudunk elég hálásak lenni Dodónak és Gyulának a közösségépítésért. A team többéves munkája lasan beérni látszik, biztos vagyok benne, hogy a Death Disco programsorozat az országhatáron átnyúló tágabb térségben is egészen egyedülállónak számít. Folytatás következik áprilisban és május végén.