Szomorú apropóból írom ezt a posztot: Körmend, ez a 10.000 lakosú kisváros úgy tűnik, elveszti ezt a csodás kis vidéki fesztiválját. Kár, hogy utolsó a 2025-ös alkalom, de az okokról hallgassátok meg a főszervező Hegét:
Nekem szívem szakad a fogyatkozó vidéki kisfesztiválokért. A mostani fellépők mind nagyon szerethetők, a kis magyar alternatív szubkultúra hű oszlopai, de sajnos korosztályosak. Az X generáció hőseit igazán szívből szeretjük, de a fiatalabb fellépők hiányának okát jól elmondja Hege a fenti videóban. A közönség ebből következően főleg a 40+-os korosztály, de nagyon gyerekbarát volt minden, limonádé, csavartkrumpli, vattacukor olajozta meg a felnőttek és gyerekek közös gondtalan mókáját. A szuper kedvező árú gyerek napijegy lehetővé tette a családos részvételt, de a Művészetek völgye például már annyira drága lett, hogy ötfős családunknak még diákjeggyel sem fért volna be a családi büdzsébe. Ez a fajta figyelmesség nagy hálával tölt el a szervezők iránt.
Azt szokták mondni az Alterábára, hogy ez az ország legnagyobb kerti partyja, és ez elég találó. Sok-sok ismerőssel találkoztunk. Körülbelül annyi ember jött el, mint a győri Bridge Gardenes Quimbyre s bár igaz, hogy van átfedés a két közönséghalmaz között, de azt kell mondanom, annyival jobb arcok, a fogyasztói kultúrától kevésbé megrontott emberek alkották a közönséget, hogy sajnálhatjuk, hogy egy találkozással megint kevesebb lehetőségünk van.
Sziámi koncertjére érkeztünk meg. Müller Péter Iván csapata hozta a profi formáját, szeretetéről biztosított mindenkit, felidézte az Alterábás emlékeit. A közönség jól fogadta a Besúgókat, a Bon Bon Si Bont, az Elmaradott országot, a Kicsi, kicsiszolt követ, együtt énekeltük de azért ott kavargott a levegőben a Kossuth-díj körüli vita. Maradjunk annyiban, hogy nélkülük egyáltalán nem lenne magyar undergound, ahogy azt a szervezők kihangsúlyozták. S ezzel nem is lehet vitába szállni.
Egy kis átszerelés után következett a F. O. System. Úgy gondolok erre a kultikus dark csapatra, mint a dicső 90-es évekből itt maradt anakronisztikus csodára. Lassan besötétedett, mire színpadra léptek, ami pont megalapozta a sötétebb atmoszférát. A tavalyi Dürer Kertes koncertről túlzófokban áradoztak a barátaink, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam az első hangokat.
Azt kell mondanom, a várakozások nem voltak túlzottak egyáltalán, de az előadásmód szenvedélyesebb és rockosabb, mint valaha, elképesztő formában játszottak! A kilencvenes évek elején is lehengerlően erős fellépéseket adtak nekünk, és ez mostanra hihetetlen, de továbbfejlődött! Első perctől az utolsóig örömzene volt a színpadon és a színpad előtt állóknak egyaránt.
Lebegés
