A magyar régmúltat felelevenítő kiállítás egymás mellett mutatja be az évszázadokkal ezelőtti paraszti és uralkodói életmód relikviáit és van jópár olyan tárgy vagy alkotás amely eléggé fura? creepy? mai szemmel. Ezekből fotóztam egy csokorral.
Holnap, július 10-én fog megjelenni ez az album úgy 40 év után. A korszak többi hőséhez hasonlóan ez is egy kiváló lemez, karcos postpunk, az a jobb fajta, visítós szintik nélküli, ha engem kérdeztek, szeretettel hallgatom.
Mostanáig nem is tudtam, hogy ez a könyv létezik, pedig már hat éve megjelent. Egyik legszívesebben olvasott blogom, a The Blogging Goth (a közösségi médiában is aktív a szerző, jó kis vicces vagy elgondolkodtató mémeket oszt meg, többek között Star Trek témájúakat is - egyik kedvenc sorozatom -, valamint a Scarlet Hour együttes énekese) egy rövid összegzést és interjút hozott a könyvről, aminek hatására megvásároltam magamnak.
.jpg)
Nekem Wayne Hussey a Mission miatt lett a kedvencem több, mint harminc éve, a zenét, a szövegeket, a stílust, mindent rajongásig szerettem. Ami az imageközpontú MTV korban átjött, egy kemény, elszállt, érinthethetelen fickónak képzeltem az énekest, de úgy tűnik, valójában egy okos, csupaszív, önmagát jóindulattal, de élesen elemző és biztos morális iránytűvel élő emberré növekedett, aki szerencsére nagyjából ép bőrrel, szívvel és elmével úszta meg a rock and roll jégzivatart. A sztori a gyermekkorától indul, végigjárjuk karrierje feltörekvő állomásait, majd sikereit és szakítását a Sisters of Mercyvel. A Mission-sztori a folytatásban, egy külön kötetben kapott helyet.
Korai évekRendkívül közvetlen hangon ír, a könyv elején főleg a gyerekkori élményekről, arról, hogy milyen volt a 60-as évek Angliájában, vidéken, munkásosztálybeli környezetben felnőni. Tele van hálával és szerettel népes családja iránt, akik megtartó erővel vették körül a kezdetektől fogva. Megható volt olvasni, hogy véletlenke gyerekként született, aki vér szerinti apját soha nem ismerte, az édesanyja lányanyaként eleinte örökbe akarta adni, de végül megszerette, kialakult a kötődés az édes kisbabájával és végül megteremtette a feltételeit, hogy hazahozhassa a csecsemőotthonból és felnevelhesse, aztán a szív szerinti apjáról és a sok-sok unokatesójáról mesél, akikkel egyszerű, de nagyon természetes módon alakult a kapcsolata. Vicces kis történetekkel, színesen ír az iskoláiról a tanárairól, cserkésztáborokról valamint a korai focisikereiről és álmairól. Szó nincs arról a nyomasztó ridegségről és magányról, mint ami Lol Tolhurst ellopott gyermekkora mögül szivárog. Azon kevesek közé tartozik, aki az érzések szintjén is pontosan emlékszik, milyen volt valójában gyereknek lenni, a csetlés-botlásokkal, növekedési fájdalmakkal együtt. Nagyon világosan látja a vallásos neveltetése értékeit és hátrányait, azt, hogy ennek hatására derék és kiegyensúlyozott emberi lénnyé vált, de az ára az amúgy is érzékeny személyiségre nehezedő nagy pakk bűntudat volt, ami évek kínlódásával került a helyére.
Az első fejezet egyik legmókásabb momentuma az, hogy WH a nála pár évvel fiatalabb J. K. Rowlinggal járt egy suliba, és viccesen felvetette, hogy nyurga, szemüveges kölyökként ő volt legalábbis vizuálisan az inspiráció a regénybeli varázslófiúhoz, sőt a hajdani suli némelyik polgára is többé-kevésbe megfeleltethető a regény fiktív alakjainak. Szóval mesés egy élettörténet, az biztos. Nem tudom, Voldemort ki lehet, vagy Luna Lovegood...
Feltörekvőben
Családja muzikális volt és korán érdekelni kezdte a zene, törekvéseit a szülei lehetőségeikhez képest mindenben támogatták. Az önállósodás évei alatt már feltűnt a kitartása, amikor egy egész nyarat gürizett az első tisztességes elektromos gitárjáért. Nem rögtön az iskolapadból lett sztár, egész sok releváns munkatapasztalattal indított civil foglalkozásokban, vendéglátózott is népszerű számokkal és mikor bekapcsolódott a punk forradalomba, már egészen képzett és gyakorlott zenésznek számított. Karrierje kezdete a liverpooli Eric's klubhoz kötődött, ahol hónapok alatt megismerkedett egy csomó klubszinten híres figurával, akik később az újhullám egyedi és megismételhetetlen világszerte ismert sztárjai lettek.
A már említett szenvedélyes elkötelezettség, ambiciózusság volt a motor és a kohéziós erő, ami egyben tartotta és húzta magával a zenésztársait, együtteseit. Kezdetben különféle amatőr-félamatőr formációkban vett részt és kissé elnéző nosztalgiával beszél szárnypróbálgatásairól. például a The Walkie Talkies nevű ska együttesről, amivel egy kislemezt is kiadtak. Bátraknak ajánlom!
Ami nagyon fontos a liverpooli években, apránként egész komoly kapcsolati tőkét halmozott fel zenei pályafutása elején. Liverpoolból nagyon sok meghatározó, akár később nemzetközi sikereket elért new wawe formáció indult, és ezek kulcsembereit már azelőtt ismerte, hogy a hírnév a szárnyára kapta volna őket. Kezdetektől benne volt egy körben. De azért nem kevés időbe telt, míg megtalálta saját egyedi hangját. Egy ilyen mérföldkő volt Hambi Haramblous különféle formációiban való részvétele, ami aztán anyagi természetű viták miatt megszakadt. Ez a klip már a WH utáni időkben keletkezett, tipikus 80-as évekbeli briliáns popdal. Sokkal több figyelmet kaphatott volna...
A korai időkben a Sisters Of Mercy szervesen fejlődött, több és EP-t adtak ki, saját kis kiadójuk is volt, amely más bandák anyagait is gondozta, gazdálkodott az anyagi forrásokkal és szervezte a turnékat. Az ezzel járó agymunka, időráfordítés és kontroll mind Eldritch gondja volt. Nem sokkal Wayne Hussey érkezése után a zenekar vezetője leszerződött egy lemezre a WEA kiadóval, de saját Mercyful Release cégük neve alatt, ami lehetőséget adott a megfelelő gyártásra, terjesztésre és promócióra. Ez volt a First And Last And Always címen kiadott debütáló album. Többek között Dave Allen, egyebek mellett a Cure producere szakmai közreműködésével készült.
Nem volt gördülékeny a munkafolyamat, mivel A. Eldritch lassú és maximálisan igényességre törő munkamódszere ellentétben állt a drága stúdióidővel. A dalok egy része kész sem volt, vagy ha a zenei alap el is készült, a szöveg és a vokál nehezen született meg. Az ambivalens érzésekkel teli, feszült időszak közben mégis működött valamiféle alkotói szinergia, erre példa a Marian szövege, amely isteni ihletként szinte tíz perc alatt elkészült, (vagy a Black Planet, amely mostanra ugyanúgy megtelt keserű áthallásokkal, mint az URH Kétezer apró démona.)
Kommunikációs félresiklások is nehezítették a folyamatot, különösen Gary Marx és A. Eldritch között, ami miatt az előbbi eléggé kivonta magát a munkafolyamatból. Az első öt dal zeneileg inkább Hussey szerzeménye, a második öt pedig G. Marx befolyását tükrözi. A lemez Wikipédia-oldala elég sok információt összeszedett ezekről az eseményekről, érdemes elolvasni.
A.E. túlterheltsége, majd az egészségét veszélyeztető kimerülése volt az oka annak, hogy az album kiadása késett. Leszerződtek egy 35 állomásos turnéra és a lemez befejezését el kellett halasztaniuk. A turné kezdetére a frontember ugyan még nem épült fel teljesen, de a turnét végigvitte a csapat és közben megjelentek a már elkészült dalok kislemezei. Majd az 1984-es év elején, egy harmadik stúdiós nekifutás után befejezték a felvételeket. Amikor az első kislemezek kijöttek az albumról, akkor ért sikereinek csúcsára a Dead Or Alive a Spin Me Round And Round c. számukkal. 1985. március közepén végül megjelent a First And Last And Always album, amely az albumok listáján a 14. helyig jutott. 4 év kellett, hogy a 100.000 eladott példány utáni aranylemezt megkaphassák. W. úgy érezte, mindan tudását, és ötletét és trükkjét beleadta, s a végén mentálisan, művészileg és spirituálisan az utolsó cseppig kiürült. Ennek a négy embernek ez a lemez volt a legjobb közös munkája és sok követő zenekarra hatott elemi erővel.
Köztudott, hogy a nyolcvanas években a zeneiparban mekkora nyomás alatt dolgoztak ezek az ifjú emberek. Szoros határidők, magas elvárások, magánélet és a pihenés hiánya, szűkös beosztható anyagi keretek, állandó utazás. A pénzbeli források szűkösségére egy példa, hogy emlékei szerint olcsóbb volt a speed, mint a kaja, és a megfeszített munkafolyamat közben inkább a port választották, mint a kifőzdét, miközben már előkelő helyen szerepeltek az alternatív lemezlistákon. Tovább színezték a képet a rock and roll élet olyan hátulütői, mint a részeg hányások, színpadról lezúgások, közös söröskannába titokban belehugyozás, lapoostetű-fertőzés, szállodai gardróbszekrény kidobása az ablakon és hasonlók, de nem akarom az összes szaftos poént lelőni. Azért ehhez képest elég kispályásak a mi fősulis koleszos-albis sztorijaink, azt hiszem...
Eljött a lemezt követő turné ideje, amiről hősünknek elég kevés emléke van. Nem volt egy örömtel turné, a bandán belüli repedések és feszültségek tovább élesedtek és ezeket a stresszes helyzeteket kézenfekvő, hogy mivel enyhítették. Majd egyszer csak Gary Marx alapító tagot egy ultimátum után kirúgták, aki tulajdonképp megkönnyebbülve távozott és a Ghost Dance formációban folytatta. Utána hármasban mentek tovább, koncerteztek és stúdióztak is. Egy időre tovatűnt a feszültség, majd ahogy a szokott nyomás visszaállt, megint visszaköltözött. Számos koncertet adtak trióként, majd 1985. június 18-án felléptek a Royal Albert Hallban, s bár nagyszerűen sikerült, ez lett a felállás hattyúdala. A koncert egy része fent is van a Youtube-on:
A nyolcvanas évek a videodisco és az MTV felfutásának kora. A lemezkiadó égisze alatt 4 videoklip készült W. tagsága idején, leginkább sötétben gomolygó szárazjégfüstben, a Body And Soul, a Walk away, a No Time To Cry, és végül a szerintem mindenki retinájába örökre beleégett Black Planet az indusztriális, lepusztult Amerikán átautózó Monkeemobillal. W. giccses reklámfogásnak gondolta és nem kedvelte különösebben a klipforgatásokat, mint olyasmit, ami elviszi a fókuszt a zenéről.
Saját szerepére úgy reflektált, hogy a bandában belső igény támadt a népszerűbbé válásra Ben Gunn kilépése után, ennek ő volt a megfelelő eszköze, technikai tudásával és stílusával, valamint kohéziót hozott a bandába, amíg lehetett.
Az amerikai klipforgatás és lazulás után, 1985 szeptemberében a második lemezhez már gyakorlatilag kész, kidolgozott demókat vitt Eldritchnek egy Hamburg melletti világvégi csendes házba a kollaboráció reményével, aki egy új album egészen vázlatos tervével, dalcímekkel és alig kidolgozott motívumokkal, szövegekkel, afféle dalcsontvázakkal fogadta, tehát teljesen más elképzelései voltak a két kulcsembernek. Az énekes azt a szerepet szánta W.-nek, hogy ezeket a dalkezdeményeket kitöltse, textúrázza, viszont a szerzői jogokat magának kívánta megtartani. Hősünk úgy fogalmazott, hogy nem akart zenei lakáj lenni. Míg az énekes a német sajtót olvasta és a tévét nézte, a gitárosnak fejhallgatóban kellett dolgoznia, hogy ne zavarja a főnököt...
Októberben újra összejött a csapat próbálni. Itt a basszusgitáros, Craig kiakadt a szerinte színtelen, gyenge anyag hallatán, egyáltalán nem tetszettek neki a dalkazdemények. A hangulat ismét feszültté vált, és a basszusgitáros bejelentette, hogy kilép, majd elhagyta a próbatermet. Az énekes erre így reagált: "most, hogy megszabadultunk tőle, talán nekiláthatunk a rendes munkának." W. még végigjátszotta a napot, majd este ismét találkozott Craiggel, aki javasolta, hogy alakítsanak új bandát. Másnap reggel közölték az elhatározásukat a főnökkel, aki azt kulturáltan fogadta... most még. A többi történelem.
(A banda széteséséről itt lehet olvasni, benne azzal a konteószerű gondolattal, hogy ez volt Eldritch mesterterve: https://sistersfan.blogspot.com/2016/07/the-1985-split-real-truth-is-never.html. A neten olvasható interjúkban tragikomikus, ahogy az egyik generációs hősünk precíz mondatszeresztést és akadémikus iskolázottságot hiányol a másik generációs hősünkben, aki viszont az érzelmi intelligencia és az emberség terén mutatott alacsony képességeket rója fel a másiknak...)
Volt a könyven néhány érdekes kitérő, mozikdarabka, amelyekben W. reflektál az épp leírt történetre, igazából ezek a legizgalmasabb részek. Mesélt a gitárokhoz való viszonyáról, mestereiről, a Spotify-on zenei listába is szedte őket. Itt az a legfontosabb gondolat, hogy a gitárok kicsit olyanok, mint a barátnők, de a jó gitármunka mindig a dal egészét szolgálja, a technikailag tökéletes gyors szólók csak másodlagosak a kreativitáshoz és az emberi tartalomhoz képest. Aztán végigvonul a sztorin a viszonya a pénzhez, úgy gondolom, hogy minden szál gitárhúrért megdolgozott keményen, de szórta is a pénzt, amikor megtahette. Sokat nélkülözött a kezdeti években, még kelet-európai, kommunizmust megélt szemmel is, és bizony joggal büszke arra, amit elért.
De a legérdekesebb darabka egy rövid kis eszmefuttatás a menőségről: vannak, akik egyszerűen erős személyiségek, attól menők. Mások jelen vannak a színpadon, de nem menők, hanem értelmes, érzékeny emberi lények, akik nem viselnek image-páncélt. Vannak viszont olyanok, akik mások menő gesztusaiból, pózaiból raknak össze egy hamis ént, mint egy pajzsot, ami csak látszólag cool. Ha a valódi személyiség és a színpadi image eltérér, ott bajok vannak. Arrról írt egy bekezdésben, hogy a Sistersben úgy érezte, magára talált és menő volt, de a Missionben nem. Ebből valami le is jött, a könyvben az írásmódja alapján, vagy a mostanában a neten megtalálható élő fellépéseken látva őt, egy kifejezetten kedves, tisztán kommunikáló embernek tűnik, míg a régi klipek, interjúk alapján sokkal hidegebb, keményebb képet közölt magáról. Érdekes. Mindenesetre szeretném elolvasni a folytatást.
Hainburg hozzánk elég közel van, csak egy óra kocsival. A városban nagyon cuki középkori fesztivált tartanak nyaranta, ami most pünkösdre esett. Három célközönsége van: hagyományőrzők, alt/goth/rocker népek és gyerekes családok. Mi valahol az utolsó kettő metszetében vagyunk. A fesztivált nem a várban rendezik, hanem a középkori városmag elkerített utcáiban, és meglehetősen baráti áron, fejenként átlag 6 euróért be lehetett jutni. Ezért 4 színpad/bemutatóhely van a terület nagyobb terecskéin, és óriásbábosokat, tűzvarázslót, régi hangszerekkel szórakoztató zenebohócot, dudazenekart, középkori lovagi tornát és hasonlókat lehet látni. Középkori vásári komédiák is terítékre kerülnek, zajos közönségsikerrel.
Mindenféle kézműves terméket árusítanak: nyakláncok, fazekasáru, sajtok és füstölt húsok, fakardok hercegnős és vagány színekben, hagyományőrző öltözékek, helyi borok és pálinkák és hasonlók kaphatók. Van némi bóvli is, de a legtöbb tényleg helyi termék.
Ahogy Ausztriában a népünnepélyeken szokásos, itt is van fesztiválbögre, ami egy belül mázas, középkorias cserépkorsó és "kelta sört" lehet benne inni, ami könnyű, elég szénsavas, szűretlen helyi termék.
Amire vigyázni kell, az árusok, különösen az idősebb kézműves hölgyek nem nagyon szeretik és elég hangosan szóvá is teszik az engedély nélküli fotózást, viszont ha szóba állsz velük, általában megengedik. Valószínű, hogy tartanak attól, hogy ellopják az ötleteiket és lerontják a bizniszüket, és tulajdonképpen igazuk van. Mutatok pár hangulatos életképet, mi mindent látni egy ilyen eseményen:
Az elmúlt hetekben egy nagyon különleges ajándékot kaptam: Szabó Károly, a Napok romjai formáció lelke küldött nekem egy kazettát, egy példányt egy ötven darabos limitált szériából, Children Of The Wise címmel. Többszöri meghallgatást igénylő, összetett zenei produkció ez a négyszámos EP. Nem nagyon hasonlítható semmihez, amiket eddig ismertem. Talán azért, mert nem azokon a frekvenciákon működik, amit az agyunk a "zene" kategóriájaként dekódol, hanem sokkal mélyebbeken, azokon, ahol a szívünk gyökere és a zsigereink rezegnek. Többedik hallgatásra tárja fel titkait.
A Napok romjai, ez a 2021-ben debütált dark-ambient-industrial formáció tavaly szeptemberben adta ki a Children Of The Wise c. négyszámos anyagot digitális formátumban a Bandcampen és kazettán. Kezünkben tartva feltűnik a kő-hó-ég hármasát ábrázoló borítógrafika, Sándor László munkája.
A "Bölcsek gyermeke" kifejezés, némi utánajárás után az ősi tibeti írásokkal úgy hozható kapcsolatba, hogy emlékezteti az embereket eredendő jóságukra és a felébredés lehetőségére. Reményt ad arra, hogy az egyénekben benne van az igazi megvilágosodás lehetősége . Ez nem olyan dolog, amit el lehet sajátítani, hanem valami, ami már bennünk létezik. A zene pedig egy útjelző, meghívó egy belső utazásra, az útra vált jobbik rész keresésére.
A 4 számos EP tehát nem hagyományos értelemben vett "rockzenét" kínál, hanem egy sötét pszichedelikus hangfolyamot, amely hosszú, 8-15 perces számokból áll. Egy mély, lassú hömpölygésű, titokzatosságában vonzó áramlás. Alkotóelemei analóg loopok, zörejek, rengeteg egzotikus hangszer, például tibeti hangtálak, csengők. Az emberi hang mint tibeti torokének, szaggatott effektekkel művire cincált női hang által olvasott szent szöveg, valamint ártatlan kislányhang formájában jelenik meg.
Az instrumentális részek lassú, monoton, ritmikus hullámzása bekapcsolja belső képeink vetítővásznát, a képzetáram közben a rezgésszerű mély hangok és a tiszta fémes csengések ellenpontozzák egymást.
Az első szám a 'the testimony of the black cloak'. Ebben az örökérvényű hálaigéket gépies, felolvsó programmal generált hang olvassa egyszerre megnyit és eltávolít a spiritualitástól. A szöveg egy áldozati felajánlás hosszú életért, egészségért, bőségért és a megvilágosodásért cserébe. Ezt követi az 'essence', amelyben az áramlás ritmust és formát kap, kissé magasabbra emelkedik. A szív kalapálásának ütemével kezdődik és egyre gyorsul, mint egy szorongásos álom, amelyből verejtékban úszva ébredünk. A 'm.o.n.s.' hallgatása közben kozmikus katasztrófa hangképei idéződnek fel, lassan, nehezen oldódó fájdalom hangjai. Ez a mélypont vagy tetőpont, a visszapattanás, a visszafordulás. Az utolsó szám, a 'Children of the Wise' meghozza az oldódást, megjelennek a magas frekvenciák, csillogó hangok. A lélek meglelte saját tiszta hangját amely ártatlan kislányhang jelenít meg. Talán az elveszett jobbik rész.
A zenei anyag masterelését Amaury Chambuzat, az Ulan Bator 90-es években alakult francia kísérleti poszt-rock, indusztriális együttes alapító tagja végezte. Közreműködik még Kósa Csaba, az Entrópia Architektúra énekese, a Der Zunder projekt gazdája is, akinek a 'black cloak' eredeti verzióját köszönhetjük. Az első verzió lebegőbb-kísértetiesebb, a Napok romjai-féle pedig földibb, lehengerlőbb.
A Három Hollós YT-koncertvideóban élőben is érdemes megnézni, hogyan születik-alakul a hangfolyam, az 'essence' a 16. perctől, a 'Children Of The Vise' kb. a 23. perctől látható.
Károly említette, hogy új zenékkel készül, amelyek megjelenését őszre tervezi. Az biztos, hogy izgalmas anyag lesz, érdemes lesz várni rá!
Hónapok óta vártam már ezt a bulit, mert sajnos nekem elég ritkán jön össze, hogy esti rendezvényekre eljussak. Különösen, hogy helyi (gitár)hőseink, a H.O.L.T. zenekar volt a nyitó produkció. Laliék nagyon-nagyon odatették magukat, az énekesük is frissebb formában volt, mint december végén, hiába no, tavaszodik. Úgy zúztak a srácok, hogy beleremegett a Beton. A jól ismert számok között jammeltek, elszálltak, elővettek néhányat a korábbi formációik számaiból is. Időnként Cure-gitártémák bukkantak fel a szólókban, amit a nézők nagyon is díjaztak. Laza és eleven volt a koncert, kár, hogy a közönség egy része a kültérben maradt.
Vágtázó Halottkémek - Belső tűzzel az életedért
Nulladik Változat Ez így talány
Anima Sound System: Hail Mary
Karácsony másnapja és a szilvesztert megelőző szoksos írottkői túránk közé pont középre ágyazódott be a Téli Zaj, ami egy ajándékkal ért fel.
A részvételt még december elején találtuk ki, ami után az egész baráti társaságunk elment Kapuvárra, az Európa Kiadóra bulizni(nélkülem), és az óvári csapat összehozott egy félházat a kapuvári ShopStop klubban. Jani ott vette meg nekem a karácsonyi ajándékot, azt a csodás Bujdosó CD-t, ami az ünnepek kísérő zenéje lett. Még ezen a helyszínen megbeszélték a fiúk, hogy megnézik kedvenc H.O.L.T. zenekarunkat az közelgő budapesti fellépésén és Jani lesz a sofőr. Hozzák a csajokat is, beleértve engem, ha tudok babysittert szerezni.
.jpg)
A következő héten megvettem online a jegyeket, s csak később derült ki, hogy a zenekari tagok Fekete Zaj szervezőitől kaptak volna néhány kedvezményes jegyet a barátaik, követőik számára. Nekünk addigra már megvolt kb. dupla áron a jegyünk, de sebaj.
Mindegy, 28-án délutánra leszerveztem anyut meg a tesómat babysitternek, fél 4-kor elindultunk a fővárosba. Elég hamar fel is értünk Budapestre, könnyen találtunk parkolót, jegyellenőrzés után karszalaggal beléphettünk a helyszínre. Sokkal szervezettebb, kötöttebb minden egy ilyen több termes helyszínen, mint vidéken bármi. Végül kezdés előtt kicsivel bevonultunk a kisterembe, indult a rock and roll. A HOLT penge volt, mint mindig, szerintem kiemelt helyük van a hazai dark underground szcéna legjobbjai között.
Megnéztük az utánuk következő pattogós rapmetál bandát és a csodás NaNaNa együttest, utána a sok doom-metál cucc már nem volt annyira a kedvünkre való, úgyhogy irány a Fotelbár. Középen összetoltunk pár asztalt, körbeültük vagy tizenöten Óvár környéékiek, pont úgy, mint az utcán régen az Ali kocsmás időkben, még az arcok is majdnem ugyanazok.
Kaja az nem volt, pedig beleéltem magam egy fekete burgerbe, úgyhogy a barátnőm becsempészett uborkás-szalámis szendvicseit eszsgettük. A Dürer Kert Fotelbárjában felvettük azt az 1994-95 környékén elvesztett fonalat, amikor elballagtunk a gimiből, "felnőttek" lettünk és szétszéledtünk. Röhögtünk mindenen, ami nem is vicces, úgy, ahogy harminc éve nem. Jó volt megtapasztaln azt a gondtalanságot, amire a sok felnőtt feladat és felelősség között azt hittem, már nem is vagyok képes.
Aztán éjfél felé, még a vége előtt találkoztunk a Pornography tagjaival, tekurvaélet. Az a Kisduda Árpi nagyon jó arc volt, csak hamar eltűnt az átszerelés miatt. Éjfél felé indultunk haza. Az üres pályán két óra alatt szépen hazacsorogtunk.
Hoztunk a gyerekeknek három darab balszerencsesütit meglepinek, amit reggel bontottunk ki, az egyik felirata az volt: “mára neked annyi”.
A blogomban meg a személyes facebookomon is csináltunk egy kis szociális médiabeli visszhangot az eseménynek, minden résztvevő csatlakozott egy lájkkal vagy kommenttel. Igazából ez az egész dark underground téma mindössze olyan 800-1000 ember közös ügye itt Magyarországon, mégis bőven megérte elindítani a blogomat, bár a magposztokat csak egy-két ember olvassa, de a facebook oldalon velem vannak az érdeklődő barátaim és ez nagyon sokat jelent. Annyira hiányzott ez éveken át, hogy megosszam a zenerajongásomat és legyen, aki egy kicsit érti.
Teljesen szubjektív válogatás, mindenféle rangsor és sorrend nélkül. Csak az, ami megérintette valamiért a szívem. Kíváncsi vagyok, Nektek melyek voltak a kedvencek ebben az évben.
Gray Tolhurst egy kicsit visszavarázsolta a nyomorult 2020-as évekbe a korai CURE-t
Dusty Gannon csapata a maga okos, vicces imázsával és gazdag gtárzenéjével az egyik legjobb a kortárs szcénában.
APPARITIONS by Regan & Bricheno
