Magyarországon, ha jól gondolom, egy nagyobb falunyi ember van, aki naprakészen követi a sötétebb underground színteret, és talán kisvárosnyi, akire a felkapottabb eseményeken potenciálisan lehet számítani. Így hálás szívvel gondolok arra, hogy mégis annyira itt vagyunk egymásnak, hogy tisztességes csokornyi új albumot kaptunk a mi alkotóinktól, ez fantasztikus. Mi a jellemző erre az évre, ezekre a zenékre? Az átmenetek, a lassú vagy földrengésszerű változás, a világban tapasztalható kilátástalanság tükrözése, spiritualitásba kapaszkodás vagy utána a kilátástalan nihil, szorongás, keserűség... 2025 azt hiszem, nem volt egy könnyű év senkinek. A hozzám legközelebb álló albumok idén a következők voltak:
A nyár elején megjelent album mutatja meg, mennyire hosszú utat járt be pályafutása során csapat a folk gyökerektől a minimalista elektronikus zenéig. Mintha a génmutáción átesett magból egy másik növény kelt volna ki. A megjelenés apropója a hosszú karrier számos kerek évfordulója. A számokat új verzióban, a koncerteken használt beállításokkal és fekszerelésekkel adták ki, főleg analóg szintetizátorok felhasználásával. Robotszerű vokál, hideg hatás jellemzi az albumot, de feszes, pontos, összerakott, igényes anyag.
A fáradhatatlan székesfehérvári apa-fia duó új albuma április végén jelent meg. Sötét, küszködő album, határhelyzet és változás mérhetetlen személyes fájdalommal. Sötét tájakon tett belső utazás, csupa nehéz érzés, útkerés egy átmenetekkel teli belső határvidéken. Megjelennek az albumon a korábbi dalok, mint pl. a Fantomfájdalom új változatai. Zeneileg az elektronikát felülrétegző gitárok, sűrű textúrák, nyers ének jellemzi.
Hideg közönbösséggel és izzó tehetetlenséggel a tekintetében néz szembe 2025-tel a Kékmandarin új albuma. Reflexió a nyomasztó hétköznapokra, a kiszolgáltatottságra, a világba vetettség tehetetlenségére, elveszett spiritualitásra. Az elektronikus alapokra hideg szintetizátorrétegek és szaggatott gitárok rakódnak. A 16 számos albumon a kedvenceim a Rabszolgalét, az Istenek most szabadságon, az Essen. Utánunk az özönvíz...
Konceptalbum? Nem tudom... valami egészen egyedi, irányzatokba sorolhatatlan zenei produktum. Stílusokon messze túlmutató, azokat funkcionálisan, eszközként felhasználó áramló, kavargó sok szálon összetett zene. Mesélős, elveszettséget és magányt tematizáló, sok(k)hatású album. Az alapmotívum az erdő: a bolyongás a külső/belső vadonban. Útkeresés, elveszettség, fenyegetés, tragédia előérzete és árnyéka. Gyönyörű, szenvedélyes, ősi rétegeket megmozgató női vokál koronázza meg a legrdámaibb pillanatokat. Gyertafény és egy üveg vörösbor mellé, magányos estékre illik a legjobban, ahol teljes befelé figyelés mellett hagyjuk kinyílni azt a bizonyos átjárót.
Különös album ez a Kör, ezer szálon kötődik a népzenei hagyományokhoz, szinte a neolitikumba húzódó hajszálgyökerekkel, tündérszerűen könnyed formanyelven. Kicsit statikus, a végtelenség, archetipikusság, az emberi természet állandósága mélyrétegeivel, ugyanakkor sejtelmes, kísérteties és elektronikusan delejes is, és végtelenül 21. századi.
Tavasszal láttuk őket élőben, az album megjelenése előtt, de augusztus vége óta néma csend van körülöttük, ha jól gondolom, a felállás változása miatt. A hívószó székely posztpunk Sepsiszentgyörgyről, de a zene sok szállal kötődik az alternatív szcénához, a Kispálos-Bizottságos világ legjobb hagyományaihoz. Ugyanakkor a legjobbat hozták ki abból, ahogy maguk találták ki magukat. Az album dallamos, gitárcentrikus, földhözragadt, összefogott zene, áramló természeti képekkel, amelyet rendkívül felélénkit a női és férfi énekes hangjának kontrasztja. A halkabban daloljatok pl. nyers punk, az Elúszom csúszkáló hangú ballada. Szép klipek is készültek, a Bikák c. dalban Kollár-Klemencz László is közreműködik. Reméljük, hogy meg tudják oldani a tagproblémákat és folytatják.
Egy meg is és nem is jelent album...
Mint a mesében az okos lány. hoztak is nagylemezt, meg nem is. Igaz, hogy elérhető Yt-on, amit számonként letölthet a felhasználó, ha akar. Ez a H.O.L.T. 2025-ös LP-je, ami az év albuma valahol... csak hivatalosan nem hozzáférhető sem fizikai, sem elektronikus formátumban. Nem szekálás akar lenni, tudom az élethelyzetet, meg mindent, de azért én a helyetekben lehajolnék azért az apróért, fiúk, ami a Bandcampról csurran-cseppen, és a fiam is nyaggat egy pólóért, vagy legalább egy hűtőmágnesért... vagy kénytelenek leszünk DIY módszerrel megcsinálni mgunknak.
Ennek a kaotikus évnek a végén, amikor a világ szemlátomást szívritmuszavarban szenved, összeszedtem egy kics csokrot az idei kedvenc albumaimból. Ez a poszt csak egy hallgatói napló, a blogíás megadja azt a szabadságot, hogy az ember szívből írjon arról, amit szeret, rangsor nélkül, mert hiba lenne, ha az állandó ranking elvenné a fókuszt az odafigyekésről és élményről.
Kicsit konzervatív, folytonosságkereső válogatás jött össze így év végére egy olyan időban, amiben csak az a biztos, hogy öt év múlva egy teljesen más világot élünk már. Fő témák az értékmentés, a búcsú, a perem- és határhelyzetek, az átmenetek és a kavargás, árnyalatok, struktúrák és textúrák. Tükörképei a megélt nyomasztó időknek, és a mindannyiunkban rejtőző kimondatlannak. Az év számomra a klasszikusok friss anyagairól, a folytatást képviselő újabb alkotók nagyon erős, érett produktumairól, valamint folkos, lágy és archetipikusan mély sötétségről szólt.
A sci-fi tematikához kapcsolódó, derengő fényű Aurora ellentétek mozaikja: fantasztikum és disztópia, geometrikus kiszámítottság és élesség, nyers punk és míves szintifutamok, jó értelemben vett elvontság és érzékiség keltenek friss feszültságet. Az ének szuggesztív és megunhatatlan. Sivárságában is éteri, jó kis album.
A Joy Divisont idéző klaszikus postpunk tisztaság mellet eredeti és önzonos hang, imázs nélkül közvetlenség jellemzi őket, mintha a szomszéd utcában, nem pedig Melbourne-ben élnének. Melankólia, kifinomultság jellemi, kidolgozott és szép.
Az év utolsó heteiben megjelent, határhelyzetet tematizáló zenei anyag változatos, gazdg textúrákból építkezik, hangszeresen jóval sokszínűbb, mint az átlag. Érdemes rászánni az időt, mert lassan, többedik hallgatásra tárja fel rétegeit és jelentéseit. Sűrű intenzitása, ugyanakkor összetartottsága elmélyült hallgatási élményt ad.
A Banshees hajdani (1977-79) gitárosának gyökerekig leásó albuma nem más, mint egy értékmentő kincsesláda gyémántokkal. Hangzása a punkhoz közeli, nyers, őseredeti hangzás, átkozottul jó dalokkal.
A britpop hajdani zászlóshajója újra a csúcson van, de nyersebb, mint valaha. A kilencvenes évek édeskés glamúrját levetették, a csilingelő gitárok megvannak a mély basszusfutamok felett, de a hangzás már-már gótikusan sötét, kárhoztatja és ünnepli a pillanatnyi ajándékként kapott életet és a mulandóságot. Talán a Songs Of The Lost World políozottabb párdarabja.
Peter Murphy amellett, hogy élő legenda, önmagáért is érdekes, okos és egyéni figura. Sokféle hatást integrál és sokszínű zenét alkot. Feszes, pörgős, izgalmas dalok, okosan használt elektronika, duettek pl. Trent Reznoral és Boy George-dzsal, izgalmas képi világ. Hihetelenül modern, megunhatatlan album.
Miután az együttes válságba került, és az énekesnőnek gyermeke születet, a lemez születés és újjászületés árán és határán keletkezett. Elektronika és postpunk elemekből építkezik, egyszerre síri és éteri, sötét, táncolható és édes, talán a legpozitívabb lemez a válogatásomban.
A Sisters of Mercy, Ghost Dance alapító tag saját nevén megjelent idei albuma, a tavalyi glam album után most a sötétséghez nyúl. A zene maga gitárcentrikus postpunk, amely húrt feszít a First And Last And Always én a mostani idők között.
Az évtizede várt búcsúlemez hihetetlen, de megérkezett. Gazdag összetettség jellemzi, a Lorries új zenei tájakat is felfedeznek. Ez is természetesen gitárcentrikus zenei anyag, de nyersebb és kiábrándultabb, mint az előző. Tartalmában reflexió a káoszra és mulandóságra, valahogy így kell búcsúzni, ha tényleg itt a vég.
Lehet, hogy kicsit kakukktojás, de vállalom Tartalma, nem a műfaja miatt van itt. Texturált, gazdag neofolk, akusztikus gitár és cselló határoza meg egyebek mellett a hangzást. Jó hallgatni, kellemes artisztikus. Léleksimogató, mint egy tea egy hideg téli napon.
A "papagájos" album elsőre kaotikusnak hangzott, de rá kellett szánni az időt: a Liminalhoz hasonlan, de még annál inkább struktúráját több hallgatásra kibontó album. Mélyebb, sűrűb, elevenebb, egységesebb és fejlődőbb, mint minden eddigi kiadásuk. A torz textúrák, kísérteties ének miatt hallgatásra való, nem táncra.
Ezek számomra az év hangulatképei: szürkés textúrák, inkább eredeti, mint trendi lemezek, a meghitt és a hűvös hangulatok feszültségében. Egymásba úszó változások, határhelyzet, hagyományok és megújulás kettőssége. A következő posztban majd az év hazai terméséről lesz szó, de addig is kérdezem, Ti miket hallgattatok, kedveltetek az idén?
Egy hosszabb korábbi posztban összegyűjtöttem, miből és hogyan alakult ki a neoavantgárd mozgalom részeként a magyar dark underground szcéna, és hogyan fejlődött a rendszerváltásig, leginkább a tűrt-tiltott jelenségek határán. Most vegyük górcső alá a 90-es éveket.
Közvetlenül a rendszervátás körül földrengésszerűen alakult át a világ, és benne a zene, a szubkultúrák világa is. A szabadság ígéretéhez bizonytalanság, identitáskeresés társult. A nemzetközi trendek magyar szűrőkön át, csak egész kicsit késleltetve érkeztek, új idők jeleit hozták. Eufória, a mindent szabad határtalansága, szabadságvágy, ennek hátterében a csóróság, a nagyvárosok sivár képei, az elidegenedés, az elnyomottság feldolgozása, a saját hang, út és hely keresése jellemezte a korszakot, és sok lassú változást hozó trend csak az évtized végére mutatta meg magát.
Rajongóként, megfigyelőként éltem végig ezt az időt, és a most jellemző szigorú irányzatok szerinti elkülönülést, kategorizálást a kilencvenes évekre alkalmazva nagyon merevnek érzem, aminek akkoriban nem volt olyan túl nagy jelentősége. Jópár zene nem illik a mára kikristályosodott kategóriákba, de akkoriban sokkal nagyobb érték volt az egyedi hang, a kreativitás és az eredetiség, mint az ilyen-olyan dobozokba való beilleszthetőség, a műfajok között még nagy volt az átjárás.
A blogposzt jó hosszú lesz, és sok bogarászás eredménye: az említett együttesek egy része a net előtti időkben működött és a média radarja alatt maradt. Másokról a betárcsázós net hőskorából vannak rövid rajongói visszaemlékező posztok. 2005 előttról elég kevés dolgot lehet a netről előásni, és nincs olyan világos vezérfonal sem, mint a 80-as évekkel kapcsolatban Szőnyei Tamás munkássága. De azért vágjunk bele, nézzük végig a történéseket, irányzatokat. Sok-sok demót, koncertfelvételt őrzött meg ez a Youtube-csatorna, olyanokat, akik fontosak, akiknek nyoma kell, hogy maradjon. Szubjektív, nem teljeskörű a gyűjteményem, úgyhogy biztatnám az erre kíváncsiakat, bátran ássanak mélyebre.
A kulturális közeg, infrastruktúra átalakulása
Jelentős változások következtek a rendszerváltással: megszűnt a korábbi állami struktúra, a helyét piaci alapon szerveződő vállalkozások vették át. Teljesen legális befogadó terek, klubok, koncerthelyszínek alakultak, mint pélául a Tilos az Á, Süss fel nap, Wigwam, Almássy téri Szabadidőközpont koncerthelyei, és természetesen ott volt az ikonkus, 80-as évek végén megnyílt Fekete Lyuk, aminek hiteles jelentőségét és történetét a linken első kézből olvashatjátok.
Magánkiadók jöttek létre az egyetlen állami lemezkidó helyett: Bahia (a boltokból 5 még mindig működik!), Trottel Records, stb. Az évtized első felében még az underground, szamizdat praktikákat folytatták a rajongók, alapvető volt a kazettamásolás, a bakelitlemezek már kissé kimentek a divatból és kezdtek elterjedni a CD-k. A fanzine-k folytatták a tevékenységüket, miután a fénymásolók egyre elterjedtebbek lettek, talán a leghíresebb a Második Látás, de aki kíváncsi erre, bőséges kollekciót talál itt. Új folyóiratok indultak, például a korszakot a legjellemzőbben tükröző, 1992-95 között megjelent összműészeti Volt, majd 1995-től a kimondottan rockzenei Wanted, aztán a Rockinform, amely az alternatív zenének is bőségesen teret adott. 1992-től indult a Pesti Est ingyenes lap, reklám- és programmagazin előzör szórólapként, majd újságként, aztán hamarosan a vidéki változatai is népszerűek lettek. Ebben a lapban minden fontos esemény helyet kapott, beleértve az alternatív, underground helyek kínálatát, kulturális katalizátorknt összekapcsolva a rendezvényeket a közönséggel. Majdnem 20 évig létezett, az online kiadás a COVID idején szűnt meg.
A friss szabadság euforikus hangulatában fesztiválok sokasága indult, ezek közül a Nap-Nap Fesztivál volt a legjelentősebb ami a későbbi Sziget Fesztivál egyik elődje . Hogy milyen csoda volt ezt átélni, olvassátok el a cspv blogon! A 92-ben kiadott kazetta a Youtube-on meghllgatható, és egyenesági folytatása a 80-as évek undergroundjának.
Ez az az évtized, amikor az alternatív együttesek egy része a mainstreamben is sikeres lett, a PUF, a Kispál, A Quimby nevét az egész orszég megismerte és az X generáció hangja lettek, de történtek itt érdekes dolgok a kisebb, sötét underground színtéren is.
Zenei irányok
Nézzük, mit hozott a hátán ez az új zenei infrastruktúra! A kilencvenes években, bár nagyon egyedi zenék születtek, de a szcéna már valamennyire szétvált irányzatok szerint, és ezek a szálak gyakran keveredtek – Magyarországon a darkwave/posztpunk általában underground művészetként indult, nem pusztán zenei irányzatként. Több stílus élt párhuzamosan egymás mellett, amelyek között még volt átjárás, habár a rajongói közösségek némiképp elkülönültek. De az egészet még áthatotta a DIY szelleme.
1. A 80-as évek öröksége
A 80-as évek örökségét folytató underground/post-punk/new wave (az URH, Kontroll Csoport utódzenekarainak világa) továbbra is aktívan formálta a szcénát: az Európa Kiadó a Love 92-vel az avantgárd és politikus költői szövegvilágot vitte tovább, emlékezetes volt az Ági és a Fiúk My Way magyarítása-feldolgozása, Kampec Dolores Levitációja. A Balaton (Vig Mihály) melankolikus, minimalista hangzása a 90-es évek elején új erőre kapott. Müller Péter Sziámi különféle formációkben folytatta a zenei pályafutását, állandó fellépő, egyfajta találkozási pont volt a Diáksziget/Sziget Fesztiválon. A korszak (házi)bulizós kedvencei voltak az I Love You, a Második Műsor, szinte mindenki szerette őket. Ma is körbejárja a közösségi médiát egy-egy videójuk, nosztalgikus lájkhullámot besöpörve.
Volt egy drámai pillanat (1992) amikor a Rés tagjaiból alakult Új Nem pontos kordokumentumként megalkotta a halálosan pontos Vissza a katakombába c. számot: "ez már csak operett teli tüdőre", ami tulajdonképp az underground forradalom végszava lett, a kor szíve abban a szent és szomorú pillanatban a tenyerükben dobogott! Pedig ez az undergroundba visszahúzódó irányzat öröksége az alap, ami mellé a többi, újabb, trendibb kezdeményzés felsorakozott.
A sámánkpunkként alig-alig leírható, specifikusan magyar csoda, a VHK legjobb időszaka a 90-es évek, csodás koncertek, lemezek sora, külföldi turnék, Sziget-Nagyszínpados fellépés fémjelzi a csúcskorszakukat, majd 2001-ben megszűnek. Majd 2025 szeptemberében megjelent az első videoklipjük, a Belső tűzzel az életedért!
2. Indie-alternatív vonal
Az évized elején, a magánlakásokba borsos áron kihúzott telefondrótok után néhány pillanattal elterjedt kábeltévén végre, szinte ajándékként fogható MTV/120 Minutes befolyására hirtelen menő lett az indie, britpop, grunge, ahol gyakori vendég volt a Mick Ness-féle Sexepil és az Andersen. A Sexepil később Björk előzenekaraként turnézott, 4 sorlemezt atak ki, majd 2025 nyarán felléptek a Fekete Zaj fesztiválon. Kalandos életükről ezt a friss interjút mindenképp érdemes elolvasni.
Az Andersen adta Kollár-Klemencz Lászlót és a Quimby Kárpáti Dodiját az országnak. Történetüket a Komakino blog posztja foglalta össze, két nagylemeznyi zenéjük és számos koncertjük befészkelte magát sokak szívébe. Az ő klipjeik is mentek az MTV-ben, de a kedvencem a Doors-feldolgozás, a Not To Touch The Earth, ahol a korlátlannak hitt szabadság lebegését kapja meg plusz értékként a rockklasszikus. Habár az utóbbi két együttes szigorúan nézve inkább alternatív, de akiket akkorra megfogott ez a fajta zene, szinte mindenki szerette őket.
3. A korszak sajátosan magyar együttesei
A legérdekesebb csoport, ami az évtized első felében volt felkapott, a friss nemzetközi trendeket valami hamisítatlen magyar ízzel ültetette át a hazai kultúrába. Talán mert akkor még élt a remény, hogy lesz egy harmadik út, egy saját magyar ösvény a világban... Sosem lettek stadiont megtöltő módon népszerűek, de összetartottak egy törzset. Ezek inkább a középiskolás-főiskolás rétegen belüli sötétebb zenét kedvelők rétegkedvecei voltak, érzékeny romantikával, gitárcentrikus, melodikus zenével, egyedi ötletekkel, rétegzett, sejtelmes, szójátékokkal és művészeti utalásokkal teli szövegekkel.
Kezdjük egy korai csodával. Hungrian Dracula - Lugosi Béla révén asszociációk kötik a Bauhaushoz, ez világos, de van a névnek még egy rétege, egy kevésbé közérthető célzás Böszörményi Géza 1983-ban forgatott, de csak 1988-ban megjelent Hungarian Dracula című filmjére, az idősebb Müller Péter forgatókönyvével. Az ötvenes évekbeli öreg boxolós sztori azonban inkább egy kelet-európai Rocky-történetre hasonlít, mint vámpírfilmre. Valójában egy rejtély az egész, alig találni kontextust hozzájuk. Van egy jó minőségű koncertvideó róluk 1990-ből, meg a demó a Hong Kong Garden- és Passenger- feldolgozással, Smiths-t is idéző énekstílussal. A korszak életérzését tökéletesen hozza, de ez inkább a Millenniumi Földalatti Vasútvonalhoz hasonló alternatív világ, nem dark rock. Itt látni a leginkább, mennyire képlékenyek voltak még a műfajhatárok.
Lacht El Bahhtar
Az együttes a Kisképzőhöz köthető, a később országosan ismertté vált, sokoldalú tehetségű Szabó Győző volt az egyik énekes, aki a Toxikoma c. könyvben is említi: "Nyitott voltam mindenre. Kezdtem megtalálni a ritmust. A pesti ritmust. Énekes lettem az egyik zenekarban. Kibaszott boldog voltam. Felléptünk a sulis bulikon. Ezek a bulik városszerte híresek voltak, jártak át rájuk más sulikból is."
- Apró mozaikokból álló pazar korrajz olvasható ki a budapesti éjszkai életről a könyv fő szála, a pokoljárás és gyógyulás története mögött. De ennél sokkal több volt ebben az együttesben. Az egyedi hangzás gerincét a basszusgitár helyett a cselló adta, a zene egyszerre feszült, melankolikus és formabontóan modern. Szépen tetten érhető a kortárs művészeti beágyazottság. 1986 és 93 között voltak aktívak. Életművüket szépen gondozzák, zenéik a Bandcampen elérhetők. 2008-ban összeálltak egy koncert erejéig, ami mai igényszinten is élvezhetően megmutatja, mi miden rejtőzött bennük.
Kortársak
1988-ban alakult, és az 1991-ben megnyert popfesztivállal robbbant be a köztudatba, bár előte már egy demófelvétel keringett kazettákon. A kockás inges rock és alternatív együttesekhez képest sokkal kidolgozottabb, kicsit babaszerű image erősen hozzájárult ehhez (talán ezért bukkan fel itt-ott a kommentszekciókban a "magyar Robert Smith" jelző), de a dalok is erősek és egyedi hangúak. Fő témájuk az álmok, csábítások, szerelem, játszmák, érzékiség, keserédes új romantika. Mennyivel vonzóbb hangulat, mint a Kőbánya Blues savanyú sör- és főzelékszaga! A kilencvenes évek elején három lemezük is megjelent (Kortársak, Hátsóajtó a mennyországba, Május gyermekei), majd egy hosszabb csend után a 2000-es évek végén, 2010-es évek elején aktívak voltak, a 2018-as 30 éves jubileumi koncert felvételről is élvezetes, méltó emléket állít a csapat munkásságának. S még reménykedem a folytatásban.
The Perfect Name
Talán kicsit kevésbé gomolyog a sötétségtől, viszont nyugati levegőt, friss, britpopos szellőt hozott ez a csodálatos koncertbanda. A lemezeik is erősek, de aki hallhatta őket élőben, az tudja, hogy a lemezek hangulatát kb. 10-zel kell megszorozni, hogy megkapjuk azt az eleven energiát, amit átadtak. Klipjeik kordokumentumok a hétköznapi vizualitásuk pontosan tükrözte az akor fiatalok mindennapjait ruhákban, kocsikban, enteriőrökben. 1990-ben, a taxisblokád napján tartott Mission-koncerten Wayne Hussey-ék előzenekara voltak. A 2000-es években is jelentek meg lemezeik, 2023-ban koncerteztek utoljára. Facebook-oldalukat is szépen gondozzák.
Nulladik Változat:
Ők azok, akikről nem tudok elfogultság nélkül írni: meditatív, introspektív, szenvedélyesen magával sodró zenei világuk, laza asszociációk mentén íródó szövegik nagyon-nagyon betalálnak nálam valamit. Mestereik a U2, Cure, Joy Division, Az együttes 89 óta létezik, helyileg az alakulás az ercsi laktanyához, majd a korai idők az egri főiskolához kötődnek. Pályafutásukat rengeteg klubkoncert jellemzi. Talán a leginkább kompromisszummentes csapat, és hihetetlen, de folytonosan működik az együttes, tavaly volt a 35 éves jubileumuk.
Ennek a résznek van egy szomorú tanulsága, hogy ezek az együttesek nagyon ígéretesek voltak, invencióban sem volt hiány, de sosem tudták megkapni szélesebb körben azt az értő, szerető figyelmet, amit megérdemeltek volna, a kicsi piac, a populáris közízlés nyomása miatt, és ez soha nam pótolható veszteség.
4. A klasszikus magyar dark rock
A kilencvenes évek közepén a dark rocknak nevezett irányzat Sisters Of Mercys, Cultos, Fields Of Nephilimes, esetenként metálos befolyással akkor is viszonylag népszerű volt, amikor a nemzetközi színtéren már az újabb irányzatok váltak trendivé. Idetartozik a F. O. System utódzenekarainak köre: a szókimondó Sex Action, a Jerabek Csaba-féle Mask, a HOLD, Land of Charon, Árnyak, Bocs Hogy Élünk, Holt Költők Társasága. Ebben az időszakban már már goth rocknak is nevezték magukat, főleg a Bocs, hogy éünk kazettájának borítóján látható a sötét ikonográfia több fontos eleme. A témák a vágy, világfájdalom, szerelem és halál gondolatával való játék körül forognak, a zene sűrű, intenzív, a vizualitást gyakran a dark cowboyos stílus jellemzi, követve a példaképek stílusát
A Sex Action eléggé szakított a F. O. System sötét hangvételével, szakadt imidzsű, csajozós rock and roll reagált a rendszerváltozás utáni szexuálisan felszabadult hangulatra, majd a következő formáció, az Action eltolódott a hardcore punk felé.
Talán leghitelesebben a Mask - Jerabek Csaba, az F. O. System basszusgitárosának zenekara - viszi tovább az örökséget. A Mask neve nem a Bauhaustól származik, hanem Jerabek rituális maszkok iránti érdeklődéséből. Az 1993-ban kiadott első kazetta után 1995-ben jelent meg szintén kazettán az Őrültek háza, amit 2020-ban újramastereltek és CD-n is kiadtak. A kilencvenes években több turnét is végigvittek ezzel az anyaggal, majd megszűntek, ahogy a trendek és a hallgatóság ízlése meggváltozott. Az újrakiadás körüli időszakban néhány koncerten élőben is láthatták őket a szeremcsés kevesek.
Az Agnus Dei Mátyás Attila projektje a 90-es évek második feléből, miután több életműre elegendő stílusban jeleskedett, az 1997-es Minden című album kicsit visszatérés a gyökerekhez érettebb, modernebb U2 és INXS által inspirált formában, spiritulitással és pszichedeliával fűszerezve, bár a közönség valami F. O. Systemes, darkosabb zenét várt volna. A formáció a nézeteltérések miatt 1998-ban megszűnt. Kár érte, mert ma már kimondottan cool, elevenen hangzó lemeznek hallatszik, az újra kiadott vinilek ára az egekben jár.
Azután a következő évtizedben Mátyás Attila szólóalbumokat jelentetett meg és a Merkaba projekt keretében természetfilmekhez ír ambient zenét. Azt gondolom, hogy a közösség kissé mindig alulértékelte ezt a sokoldalú tehetségű, okos és érzékeny alkotót.
Kevésbé ismert formáció a Vertigo, még a net elterjedése előtti időkből, csak információmorzsák vannak róla. A Vertigo zenekar 1993 nyarán alakult egy házibulin, ahol a tagok először próbálták összehozni a zenét, majd a hivatalos felállás kialakultával rendszeres próbák és fellépések következtek. Az első lemezük, a „Szédülés”, hamar népszerűvé vált, és a banda számos nagyobb fesztiválon és koncerthelyszínen lépett fel, többek között a Mission és a Siouxsie előzenekaraként. Dalai magyar nyelven szólnak szerelemről, magányról és elmúlásról, de feldolgozások formájában angol nyelven is hallhatók. A zenekar a kilencvenes években a magyar alternatív zenei színtér aktív részévé vált, jelenleg úgy tudom, már nem aktívak. Sokkal nagyobb elismerést érdemeltek volna.
A Mirage két kazettát adott ki: az egyik a híres filmdrámára utaló Száll a kakukk fészkére, a másik a Kötél és tánc. A zene inább alternatív, mint dark rock, anyagonként más-más női énekessel, a szövegek hangulata mélysötét, széthulló. Az a fajta zene, ami a kazettán, a sétálómagnóban szakadt ripityára. Az X generációnak talán csemage, az Y-nak talán fura. Misztikum, spirituális témák, asszociációkon alapuló szóviccek, érthetetlen utalások, némi regionális népi horror... jó cucc, na, de érezni rajta a nyolcvanas évek neoavantgárdja, azon belül pedig főleg Menyhárt Jenő szellemét. Híd volt két korszak között.
A HOLD nagyon nagy kedvenc volt és úttörő szerepet vállalt a 90-es évek legelején. A formáció Sebestyén Vazul énekes nevéhez köthető leginkább. Újdonságuk az volt, hogy a Sisters Of Mercyhez hasonlóan dobgépet használtak, és titokzatos atmoszféra vette őket körül, a személyükről, és az akkor oly fontos kinézetükről nem nagyon derült ki szinte semmi. Az első demó utáni debütáló albumuk 1991-es Koncert in studio teljesen újszerű, menő hang volt az alternatív szcénán belül is. Nem maradtak hatás nélkül, a Nem elég c. dalukat a Crow Black Dream dolgozta fel. Számomra ez a zene még mindig szívdobogtató a szabálytalan sorokkal, a díszített, melizmaikus énekkel, a gregorián hatásokkal.
Az egyszerre önkritikus és provokáló nevű Bocs Hogy Élünk 1992-ben alakult, helyileg Nagykátához köthető. Kazettájuk, az Álomutazók 1994-ben jelent meg, majd 1996-ban a Ne félj c. dal a Stard Iroda felkérésére. Zenéjükben tetten érhető a Mission hatása, és érdekesség, hogy egy időben Molnár Róbert is énekelt az együttesben. Az egyedi, okkult hatású jelképrendszer, a bájosan DIY lemezborító, a kézzel rajzolt kalligrafikus betűk nagyon egyértelműen jelölik ki a helyet a zenei palettán. Szép munka!
Holt Költők Társasága 1998-ban alakult, tehát az évtized vége felé. Zenéjük kezdetben inkább a korai U2-s, Cure-os hatásokkal, shoegaze-es hangulatokkal operál, no meg szép borongós melankóliával és romantikával, majd később a metál felé kanyarodott. Lemezeik, a Kinyíló égbolt, a Mikor fáj az élet, az Egyszerre elmész és a Szép lesz már a 2000-es évek termése.
Mátyás Attilán kívül a másik ilyen megkerülhetetlen arc az évtizedben Molnár Róbert, aki Árnyak s az October formációkat adta a hazának (ugyanezt az utóbbi nevet használta a proto-Quimby még Dunaújvárosban, a 80-as évek végén). Az October a 2000-es évek együttese volt majd Molnár Róbert Band néven folytatta karrierjét. 1994-ben indult az eredetileg Szolnokhoz kötődő Árnyak, az első két anyaguk magánkiadásban jelent meg, és karrierjük a 2000-es évek elejéig folytatódott. Molnár amolyan true fazon, idézem az egyik interjút, 2022-ből: "Dark vagyok, engem a szomorú zenék érdekelnek, ezt játszom, ezt hallgatom, ez érint meg, a felszínesebb muzsikák untatnak. Azt szeretem, ami hatással van rám, ez pedig nem a jókedvű muzsika! ... Érdekes, hogy az October is dark volt, de sokkal kevésbé kemény, mint az Árnyak. Az MRB pedig zúzdább, mint bármi, amit előtte csináltam. Műfajon belül azért változatos ez. Meg amire ráéneklek, abból úgyis Árnyak lesz, hiába minden!"
A Land of Charon szintén a magyar dark zene kiemelkedően fontos csapata. 1991 táján a metalból indultak, majd a Fields Of Nephilim inspirációjára a goth rock felé fordultak. A legtermékenyebb életszakaszuk a 90-es évek. A Land of Charon alapjait Veress „Janeth” János tette le, aki már tinédzserként inkább dalszerzői kihívást keresett, mintsem zenészi rutinmunkát. A zenekar első korszakát a komplexebb metalhatások (Megadeth, Coroner, Slayer) formálták, majd a Fields of the Nephilim élménye sötétebb, atmoszférikus irányba terelte a zenét, amely érzelmi hullámzásokat, pszichedelikus és naturalista elemeket egyesít. A szövegek személyes inspirációkból – filmekből, megélt élményekből, kapcsolatokból – születtek, és misztikus–spirituális benső utazásokként hatnak. A három kiadott album laza koncepció mentén szerveződött, a zenekar szerint nem a stílusbeli besorolás a lényeg. Janeth nagyon egyedi, karakteres mélyen gondolkodó művész, mély önreflexióval és autonómiával. Saját szavai szerint a metálhoz túl underground, az undergroundhoz túl metál ez a zene. A frontember tragikusan fiatalon bekövetkezett halála (2015) zárta le az életművet, de befolyásuk nem szűnt meg. Öröksége ma is eleven: emlékoldalukat érdemes követni és a 2025-ös Nightbreed Budapest fesztivál emlékkoncertjelényegében tisztelgés az együttes története, jelentősége és Janeth előtt előtt
A Nevergreen 1994-ben alakult, eredetileg Szegedhez és Vajdasághoz, legfőképp pedig Matláry Miklós személyéhez köthető. Stílusuk inkább doom-goth metál, és a 2000-es évek meghatározó Gothica fesztiválok fő zenekara, s ahol a 2000-es években még működő összes ilyen együttes megmutatta magát, de a doomos, metálos irányzat volt a közönségmegtartó erő.
Az évtized végén még startolt jópár fontos, előremutató formáció, ami aztán meghatározóvá fejlődött a következő évtizedben. . Pl. a DeFacto 1996-ban alakult, a Garden Of Eden 1998-ban de legaktívabb, legtermékenyebb éveiket a 2000-es években érték el. Jellemző evolúciós út vezetett a dark rockból a szakadt esztétikájú love metalon át a doom metalba, és itt kicsit összekapcsolódott a dark és a metalos közösség, maga mögött hagyva azokat az ellentéteket, amelyek az évtized lején még akár balhékhoz, bunyókhoz is vezettek.
5. Elektronikus irányzat, szintipop
Gyökerei a neoavantgardhoz vezetnek itt is, mint az összes többi irányzatnál, az úttörői még a 80-as években az úttörő az Art Deco, a zajokkal kísérletező, a nagyváros hangtérképét megrajzoló BP. Service, és az apokaliptikus víziókat felvázoló Cro-Magnoni Cola, akiket Kósa Vince személye kapcsol össze. Ezek még artisztikus, indusztriális, kevéssé melodikus, nyomasztó, mélyen underground zenék, majd a 90-es évek elején egy sokkal dallamosabb, trendibb irányzat válik népszerűvé a Depeche Mode nyomán, olyan előadókkal, mint a korai Bonanza Banzai, Dr, Beat, Populär, 5Let. Majd átmeneti hanyatlás után jön a partykultúra, az industrial és az EBM. A CMC a győri Betonban tért vissza 31 év után 2024. január 18-án.
A nyolcvnas évek központilag szervezett kultúrája, a tűrt-tiltot-támogatott világ összeomlása után vidéken az önkormányzatok kezébe került a helyi kulturális élet megszervezése. Ahol voltak hozzáértő, elhivatott emberek ott egyes kultúrházak fogadták a kisebb közönséget vonzó, helyi együtteseket is és kialakult egyfajta lokális mikro-infrastruktúra, ami összetartotta a közösséget. Vidéken is alakultak alternatív együttesek, klubok, lemezboltok. Ebbe a körbe tartoznak pl. Westminster Apu, Wawwaw, Kinopuskin, a korai Kispál, PG Csoport, Millenniumi Földalatti Vasútvonal és még sorolhatnám... Győrben ez a Petőfi Ifjúsági Házat, benne a büféként üzemelő, babzsákos, sötét-művészi atmoszférájú 1/2Álom Depresszót, RütyiHangváriumát, a Bahia boltot (Trottel és saját kiadású CD-k, kazetták), Wave lemezboltot, meg a közismert kocsmákat jelentette. Sajnos az ébredés csak rövid ideig tartott, a fogyasztói társadalom elterjedése tönkretette a kis, nem túl tőkeerős vállalkozásokat. A vidék, miután minden városban megnyíltak a plázák, megint visszaaludt.
Esztétika, szimbolika, hangulat
Hogyan is foglalhatnánk össze ezt a korszakot? Eklektikus és átmeneti, benne van a nagy remények utáni kiábrándulás, egészen a nihilizmusig, aztán az izoláció a fejekben kihúzva maradt vasfüggöny miatt, a tehetségek lefojtottsága. Az introspekció, a személyes és társadalmi traumák egymásra rétegződése. Aztán a spirituális keresés, test és lélek kettőssége, gyakori utalások a Biblia, mítoszok, őstudás, pszichológia, és a keleti filozófia világára. Erős DIY jelleg, mint a kreativitással pótolt találékony csóróság meghatósága. A vizualitás itt is, mint mindenütt a korszakban, meghatározó: a lemezborítók, a fanzine-tipográfia, fotók, klubplakátok stílusa, az együttesek arculata közép-európai szinten is egységes, sötét, intellektuális univerzumot teremtett, ami hívójelként működött az erre fogékony közönség számára, mintegy titkos nyelvként működött.
Átmeneti korszak volt: a szabadság megvolt, az egzisztencia, stabilitás még nem és már nem. Minden formálódó, képlékeny volt, beleértve a helyszíneket, az infrastrukúrát, a műfajokat. Nem volt PR, kezdetleges volt a marketing, amatőr a szervezés, a hangosítás általában fülsiketítő, de legalább létezett, nekünk létezett, a miénk volt! Törékeny, múló időszak, egyszeri pillanatok, amit valószínűleg csak jól-rosszul lehet rekonstruálni, az én verzióm így sikerült. Boldog lennék, ha ti is hozzátennétek a magatokét!
Scivias – egy rejtett életmű, amely újra és újra felbukkan a magyar undergroundban, rituálék, belső utak, és egy három évtizeden átívelő búvópatak története
Kevés olyan projekt van a hazai alternatív színtéren, amely ennyire saját törvényei szerint működik, mint a Scivias. Rády Sándor Zsolt több évtizede futó, időnként felszínre törő, máskor hosszabb csendre vonuló „élethosszig-projektje” olyan zenei univerzumot hozott létre, amely egyszerre épít a rituális fegyelemre, a misztikus keresésre és a minimalista hangzás szépségére.
A névválasztás – Hildegard von Bingen látomásos művének címe – jól jelzi az alapvető irányt: a Scivias nem hétköznapi zenekar, hanem inkább belső utakra hívó művészeti vállalkozás. A liturgikus hangulatú szavalatok, a mélybe szálazó vonósok, a rituális dobok és a visszafogott elektronika együttese olyan atmoszférát teremt, amelyben a hallgató könnyen meditatív állapotba kerül. Mindehhez egy következetes, puritán vizuális világ társul: fekete-fehér kontrasztok, statikus előadásmód, szertartásszerű jelenlét.
A Scivias különlegessége, hogy mindig változik, mégis felismerhető marad. A 2000-es évek korai koncertjein például a neoklasszikus tónusok domináltak, a 2011-es Focus Abyssi felvételekben a vonósok és rituális dobok kaptak főszerepet, míg a legutóbbi években pszichedelikus, krautrockos és posztpunkos hangsúlyok jelentek meg – még egy szaxofon is bekerült a hangképbe, ami friss, váratlan színt adott a zenéhez.
A pályaív ritka megszólalásokból és még ritkább kiadványokból áll, mégis: a Scivias mára egyfajta kultikus státuszt vívott ki magának a hazai és nemzetközi posztindusztriális közegben. A legutóbbi koncertkritikák is ezt hangsúlyozzák: a projekt mindig megtalálja a módját, hogy meglepően időtálló, sőt megújulni képes legyen.
Amitől igazán érdekes ez az egész: a Scivias nem kötődik sem trendekhez, sem irányzatokhoz. Sokkal inkább egy folyamatosan épülő, belső logika szerint működő, rituális jellegű műhelymunka. Egy olyan alkotói világ, ahol a fegyelem, a figyelem és a transzcendencia-keresés a fő mozgatóerők, és ahol a zene egyszerre eszköz, forma és kifejezésmód.
Nem könnyű kategorizálni, és talán nem is kell.
A Scivias legnagyobb értéke éppen az, hogy maradéktalanul önmaga, és minden egyes feltűnése egy új réteget enged láttatni ebből a zárt, mégis végtelen mély univerzumból.
Tisztelgés Robert Smith géniusza előtt, akivel együtt rezeg a korszellem.
A brit együttes történetében tisztelőik többféleképpen csoportosították lemezeiket trilógiává, de biztos vagyok benne, hogy a legjobbak között az 1980-82 közti időszak és a Disintegration-éra mindenképpen ott volt, de késői remekművük, a 2024-es Songs Of The Lost World ismét csúcsra repítette őket. Ezekben a mélyen személyes hangvételű és zeneileg is újszerű albumokban azonban több és más is van, mint egyszerű melankólia.
A világ időnként széteső periódusokba fordul, az emberek egzisztenciális szorongást, veszteséget, kiúttalanságot élnek át, és ilyenkor egy látszólag privát témákat felölelő lemez sokkal inkább rezonál a hallagtók többé-kevésbé tudatos érzéseivel, hangulatával, mint a prosperálóbb időszakokban. Felerősíti és a tudatba hozza a nehéz emóciókat. A sötét trilógia a punk nihilizmusából nőtt ki. A Disintegration a hidegháború világának széthullásával egyidőben ért el világsikert, ekkor jöttek először Magyarországra is.
A Songs Of The Lost World pedig ismét egy széteső periódusban találta szíven az embereket. Megint vége van egy korszaknak, ahogy láthatóan új és fenyegető hatalmi centrumok emelkednek fel. A fogyasztáson alapuló civilizációt kiteljesítő nemzedék valóságos és képletes, pszichológiai értelemben vett szeméthegyeket hagyott örökül amelyek lassan ránk omlanak. Pusztuló környezet, klímaválság, háborús fenyegetés, a kapcsolatokat és a mentális egészséget megmérgező szociális média képei adják a hátteret a privát veszteségérzéshez.
Biztos emlékeztek a tavalyi, heteken át tartó folyamatra, ami szeptember végétől november elsejéig tartott és a Cure honlapjának Janez Pirnat szoborfiguráján alapuló mozgatható animációján át belépve, a megjelenés dátumát római számokkal jelszóként beírva lehetett betekinteni, belehallgatni a sorra megjelenő új dalokba, ami exkluzív, ötletes és vonzó módja volt az érdeklődés fenntartásának, míg végül november elsején elérhetővé vált a várva várt új lemez. Ugyanezen a napon több tízezren nézhettük az emlékezetes live streamet a Youtube-on a londoni Troxyból, amit azóta privátra állítottak, viszont a hanganyagát december 13-án többféle fizikai formátumban is kiadták, a bevételt prdig jótékony célokra, a War Child jótékonysági szervezet részére ajánlották fel.
A képen az eddig még meg sem jelent Bodiam Sky c. dal szövege látható, amely az albumhoz tartozó szövegfüzet középső lapja, és egy emlékeket becézgatő szerelmes dalnak tűnik. A Bodiam Castle a Windows 10 nyitóképei között is szereplő nagyon jellegzetes kelet-sussexi vízivár, bizonyára jelentős helyszín a Cure univerzumában. Ha lesz új album, remélem, hogy megismerhetjük ezt a gyönyörű szövegű dalt...
Gondolom, aki meghallgatta, megtalálta azt a számot, ami a leginkább megérinti valamiért, de az biztos, hogy izgalmas, sokrétű, ugyanakkor nagyon nehéz érzéseket boncolgató album, nem éppen kölyköknek való. Egyedüllét, egyszerre személyes és kollektív szinten, mulandóság az életünkben és a világképünkben egyaránt, törékenység a kapcsolatainkban és a nemzetközi viszonyrendszerben, konfliktusok és háború a kis- és nagyvilágunkban, a privátszféra eltűnése a totális megfigyelés közegében, a gyász és a búcsú lehetetlensége, végül mégiscsak elköszönés: búcsú az eddig ismert és megszokott világtól, az illúzióinktól. Nemcsak személyes problémák ezek, hanem monokróm tükörkép a vesztébe rohanó világról.
Ritkábban sikerül koncertekre eljutnom,mint szeretném, de most mégis összejött egy kedvemre való kis kiruccanás. Némi szervezés után sikerült összerántani a bandát Sziámi mester koncertjére és indultunk is Győrbe, a Rómer Házba. A szedelődzködés egyik nyomós indoka az egyszeri és megismételhetetlen H.O.L.T. Band előzenekaroskodása volt természetesen. Végre méltó környezetbe került az együttes. Pont ahová ez a zene való, csodásan is szólt. Laza, elszállós, jammelős kis félórát nyomtak a srácok. Ez már a felnőttek rock and rollja, élettapasztalat által kiformálva. Azt látjuk, hogy hónapról hónapra gördülékenyebb, lazább minden élő fellépés. Az Ajtók háromnapos dallamtapadása lassan gyógyul, a fejemben az Oroszlánkirály Circle Of Life-jával összekeveredve szól, miközben születésről és halálról töprengek. Fura mix, nem? De valahol összeér a kettő... Beugrós tagként a Kétszemközt gitárosa erősítette a csapatot.
A 2018 óta létező Úrfi Száraz Bence nevéhez köthető leginkább, hangulatát úgy írnám le, mint egy nagyon személyes, befordulós Bagossy Brothers. Magukat szövegcentrikus panaszkodós-popként jellemzik, de ez amolyan alternatívba hajló pop, kicsit lágyabb, mint a Raklap zenéje, Fiatalok, jól is néznek ki a színpadon, amelynek látványvilágát egy nyolcvanas évekbeli koloniál állólámpa hivatott feldobni. Intenzív energiákat mozgatnak meg magukban és a közönségben is, a szövegek mívesek, versszerűek. A Youtube-on tisztességes mennyiségű, igényesen megvalósított zene, klip és egyéb anyag található tőlük, százezres nézettséggel. A legismertebb talán a 24.hu-n debütált klip, az Ezerszer ember, Scherer Péter szereplésével. De az, amelyik a leginkább megérintett, az a Pszichó, amely a beilleszkedés kényszeréről s nehézségéről szól.
Így nyomják élőben:
Sziámi AndFriends
Legutóbbi posztomban rebegtem hálaimát Sziámiról, és erre úgy rendezte el a sors, hogy pár mondat erejéig beszélhettem vele, aki nélkül nem hiszem, hogy létezne magyar alternatív rock, vagy nagyon más lenne. A koncert programja az URH-tól a legfrissebb daluk győri világpremieréig 50 évet ölelt fel. Ugyan az utolsó Alterábán felléptek és egy igazi slágerparádét ajándékoztak a hálás közönségnek, de most a saját közegükben ritkaságok is előkerültek, mint például a tavaly kiadott Gyere, te bárki c. új album számai, amelynek borítója és szövegkönyve egy gyönyörű, letisztult torockói hímzésen alapul. Szóval Sziámi igencsak aktívan él és alkot. Az őrült rock and roll energiát ehhez leginkább Kirschner Péter adja, de az együttes többi tagja is profi módon teszi a dolgát.
Amikor anyagot gyűjtöttem az előző poszthoz, és felmerült a Kádár-rendszer összeomlását megelőző mélységes nihil pillanata, amelyből az Előrelátó csecsemő született, az, hogy nincs tovább semerre. Az eddig megszokott világnak vége, hogyan tovább? A dalt újra meg újra végighallgatva még mindig elfog az a gerincen végigszaladó borzongás attól, ahová a kamaszkor sebezhetőségében betalált és örökre helyet kapott életem legfontosabb dalai között. A közönségben átadtam magam a sodró képeinek, és amikor felnéztem, azt láttam, hogy Sziámi épp egy könnycseppet morzsolt el, és arról mesélt, hogy volt, akinek ez a dal at életét mentette meg, aki már azóta családanya, más pedig a szövegét használta búcsúlevélnek.
A koncert után pár szót beszélgettünk az általam végtelenül tisztelt Mesterrel, aki nagyon szerény, közvetlen módon képes kapcsolatba kerülni a közönséggel, a rajongóival. (Nem tudtam félretenni a képet, ahogy generációjának más bandáit testőrök kísérgetik, minha félnének a saját embereiktől.) Remélem, még nagyon sokáig részei leszünk egymás életének.
Igazság szerint nem voltam a magyar sötét underground színtér belső körének tagja, inkább azt mondhatom, ki-be mozogtam belőle életem során. Most mégis arra jutottam, hogy megírom ennek a sztoriját, ebben a posztban pedig a kezdeteit. Ez nagyrészt egy szubjektív, részben a bőröm alatti mélységig megélt történet. Más része csak összeszedegetett információ, de szeretném, ha elmesélhetném, amit összegyűjtöttem. Ha hiányosan vagy hibásan is, de szeretettel írtam - javítsátok ki, egészítsétek ki. Szeretném szóval elmondani, hogyan voltam, voltunk alternatívok, darkok (akkor így hívták kis hazánkban), honnan erdt ez az egész, hogyan hatott ránk és mi maradt ebből. Forrásként főként Szőnyei Tamás Az újhullám évtizede könyveit, az Artpool Adatbázis neve alatti cikkeit használtam, aki egyszerre volt a korszak átélője és krónikása, de igyekeztem más forrásokat is belinkelni.
Szóval, az köztudott, hogy az alternatív, a dark underground szubkultúra punk gyermeke. Elég utalni Siouxsie & The Banshees és a Damned tagjainak jelenlétére a 100 Clubban tartott első nyilvános punk fesztiválon, 1976 szeptember 20-án. Magyarország ekkor a vasfüggöny mögött, a nemzetközi hatásoktól elzárva létezett, de a zene eléggé párhuzamosan fejlődött a nyugati mintákkal, már amennyire hagyták. Volt egy nagyon fontos művészeti irányzat, a neoavantgárd, amelyből az underground szubkultúra elsősorban összművészeti, ennek részeként zenei irányzatként formálódott ki. Úgy gondolom, ez volt a korszak kultúrájának messzire ható pengeéle.
Szőnyei Tamás volt a korszak fontos krónikása, aki a Spions: Anna Frank Emlékestjét nevezi meg olyan fontos eseményként, mint az említett 100 Club bulit, 1978. január 15-én. Az egyik ikonikus dal, a Nirvánia a nihil, undor, kiábrándultság moívumait hozta a közösségbe: " Nirvánia, oh Nirvánia/ egy emberi arc sincs, az egész faj veszett/ Nirvánia, oh Nirvánia / remélem elsőként pusztul el /Nirvánia, oh Nirvánia /semmi kíméletet nem érdemel / hányásnyomok és szeméthegyek /az utcán egész éjjel üvöltenek/ a falakból is gyűlölet sugárzik /és minden idegenre egy késszúrás vár itt..." A folytatás ma már biztosan nem menne át a politikai korretség szűrőjén, de az életérzés tökéletesen átjön. A hallgatóságban jelen volt a későbbi URH, Bizottság tagjainak egy része és mindent megváltoztató inspirációit valószínűleg itt kapta. Nirvánia motívumai később feltűnnek a Kontroll Csoport, Európa Kiadó szövegeiben.
A Spions nem valódi punkzene volt, hanem része a neoavantgárd mozgalomnak. Az alkotókat itt mélységes belső szabadság jellemezte, könnyedén lépték át a műfaji határokat, mindenféle társművészeti ágakban alkottak: performansz, irodalom, vizuális művészetek. Kritikát fogalmaztak meg az elnyomó rendszerrel szemben, kijátszották az állami kultúrpolitika rendszerét a második nyilvánosság eszközeivel, itt-és-most érvényes üzeneteik kinyilatkozatásnak hatottak. A közeg a nyugati kapcsolatoktól elzárva fejlődött és egészen egyedien magyar és szabad alkotóközösséget hozott létre elsősorban képzőművészekből. Az irányzat történetéből egy fontos mozzanat a balatonboglári kápolnatárlatok erővel és hatalmi kavarásokkal való felszámolása, erről érdemes elolvasni Galántai György honlapját. Az alkotók szemlélete, érzékenysége messszet túlmutatott a rock kliséin. A magyar punk kezdetben mondhatjuk, a neoavantgárd egyik irányzata volt, ahogy a gondolatiság megnyilvánult a zenében is. A gyorsaság, virtuozitás, a profi technika, a siker, a sok látványos külsőség többé már nem volt mértéke semminek. Annál inkább fontos volt viszont az, hogy itt-és-most személyes igazságok, életérzések kapjanak hangot és leszarták az ORI engedélyt, meg a tűrő-tiltó-támogató hatalmi packázást. Kis idővel később megjelent a magaskultúrába kevésbé beágyazott valódi punk mozgalom, ami ellen a hatalom keményen fellépett, emlékezetes a CPG tagjai elleni szegedi punkper, amiről a szamizdat révén mindenki értesült, aki számít.
Aztán ahogy fokozatosan kibobtakozott ebben a rengeteg emberben rejlő sokféle tehetség Brezsnyev összevont dupla szemöldökének árnyékában, kiderült, mennyire összetett is ez a zenei mozgalom. Ezt korán észrevette a nemzetközi sajtó. Szőnyei Tamás Az újhullám évtizede II. című könyvében részletesen idézte Chris Bohn a New Musical Expressben 1981. január 10-én megjelent cikkét, amely a hatalmi pozícióból dédelgetett pop és rockegyüttesek helyett olyan bandákra vitte a nemzetközi fókuszt, mint a Beatrice, VHK, Spions, Balaton, URH. Érdemes elolvasni mai szemmel, különösen, ahogy Hobóról Kopaszkutyástul, kissé félreértve a szitut, leszedi a keresztvizet. Érdekes a mi tapasztalatainkkal összevetni az olyan frapáns, erős mondatokat, mint "Az értelmiséget a csavargókkal egy kalap alá véve a hatóságok remélhetőleg minimalizálhatják azok hatását a mainstream gondolkodásra, de valójában azzal, hogy a aluljárók lakóit az undergrounddal azonosítják, egy romantikusan félrevezető mítosz kialakulásához járulnak hozzá. És hogy ellenálljanak mind a hazai underground, mind a nyugati zenének, Magyarország saját hivatalos zenekarokat engedélyez." vagy "Kívülről nézve Magyarország Közép-Európa legliberálisabb és legfejlettebb állama, de a szomszédaival való összehasonlítások sem helytállóak, sem nem hasznosak. A magyar zenészek nagyobb szabadságot élveznek, mint csehszlovákiai kollégáik, de nincsenek illúzióik azzal kapcsolatban, hogy ki tartja a pórázt, bármilyen hosszú is legyen. " De nem kerülheti el a figyelmet a mottó, ami a bevezető részt zárja: "„Nem fogadhatunk el olyan szövegeket, amelyek nem fejeznek ki semmilyen nézőpontot, csak nihilizmust, agressziót és kegyetlenséget olyan zenészektől, akik tizenévesekhez és tizenhat év alattiakhoz szólnak. – Állami lemezkiadó" - a tűrés és tiltás közti madzagrángatók nézőpontja ez.
"Azért jöttünk, hogy eltöröljük a hetvenes éveket." Az URH mindössze fél évig működött, de ez mindent megváltoztatott a magyar rocktörténetben. Hangulatjelentés egy széteső világról, páratlan autonómiával és hitelességgel. Nem kértek hivatalos engedélyt, maguk készítették plakátjaikat, informális helyeken léptek fel. Nem grammozták ki szavaikat aszerint, hogy mi az, ami a betiltás előtt még belefér. Az olyan dalok, mint Kétezer, a Bétavill, az Ismeretlen katona már megint sajnos ismerős világról szólnak, a hatalom szinte ugyenúgy nyomorít, mint 45 éve. Ha első kézből szeretnétek megismerni az URH kontextusát, az Artpool Adatbázis ezen cikkét ajánlom, természetesen Szőnyei tollából és ezt az 1990-es, de újraközölt interjút Menyhárt Jenővel és Müller Péter Ivánnal.
Menyhárt Jenő az Európa Kiadóval kultikus státuszig jutott, az Igazi hőssel, a Romolj meggel, az athéni széllel és a spártai esővel egy generáció himnuszait írta meg, de ez egy másik történet.
A Kontroll Csoport is 1980-ban alakult, Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László és Hajnóczy Csaba voltak az eredeti alapító tagok. Az URH feloszlása után csatlakozott Müller Péter Iván. A hangzást a megszokott felálláson túl két szaxofonos tette újszerűvé. Ági ikonikus megjelenést, valami új minőséget adott az egésznek. Hajnóczi Csaba a Zeneakadémián tanult, ezáltal a zene sokkal összetettebb és befogadhatóbb, táncolhatóbb lett. Müller Péter Sziámi, végzettségét tekintve artista és filmrendező, valójában álruhás költő, egzisztencialista, irodalmi magasságú, többrétegű szövegeket hozott és megszületett valami sajátosan magyar postpunk. A színpadkép, a hangulat számomra ezeken kívül a Gavin Friday-féle Virgin Prunest idézi a maga teátralitásával, koncerten túlmutató happeningjeivel, az avantgárd esztétikához kapcsolódással, tabudöntéssel. Ági pedig egy példakép, egy ikon, egy okos és bátor minta volt mindannyiunk számára. Alindának mesélt az életéről itt.
Amit még a Kontroll Csoporttal kapcsolatban érdemes még elolvasni, az Hajnóczi Csaba feljegyzései, közvetlenül a zenekar feloszlása utáni időkből. Pillanatfelvétel arról, hogy mentek a dolgok a nyolcvanas években amatőr, tűrt bandaként: https://csabahajnoczy.com/tortenet-2/
Zeneileg-szövegileg sok érdekes pont volt, például a Johnny Rotten, ugye műanyag szemek és műanyag arc, ez egy explicit, de ironikus tisztelgés a punk példaképek előtt.
Aztán a szex mint téma az Antibébivel, és a Túlvagyok a szexen utolsó sorainak aranyköpésével, a hatalom kisded, ámde annál nyomasztóbb játszmáiról szóló A rock and roll egy állat, a Besúgók és provokátorok, A félelem háza, a disszidálás tabuját piszkáló Holdfényes májusok, a Szolidaritást megidéző Polak-Wenger, bizony súlyos, a betiltás szélén billegő témák voltak a korban. A bandát rendkívül tehetséges emberek alkották külön-külön is, és a feloszlás után a számos Kontroll-utódzenekar is fantasztikus munkát végzett. A Kontroll tiltása, feloszlása és követő bandái a magyar dark underground alapjai. Tűrt kategóriás lévén, a Konrollnak lemeze nem jelenhetett meg a rendszerváltás előtt, viszont működtek a második nyilvánosság praktikái jó sokáig, a 90-es években is. szamizadat, kazettamásolás, fanzinek formájában és ennek nagyon is megvolt a maga romantikája.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a kissé irracionális ötlettel, hogy ennek művészkörnek a szívbéli szabadsága pillngóhatásként akár kiindulópontja is lehetett annak a turbulenciának, ami a kommunizmus döglődő mamutját végül a földre kényszerítette.
Szőnyeit idézve a Kontroll Csoport vezéregyéniségei a következő években a párjukkal léptek ismét színre: Hajnóczy Csaba (Kenderesi Gabival) a Kampec Doloresben, Kistamás László (Láng Katival) a Balkan FuTouristban (ahol Lehoczki Károly dobolt), Farkas Zoltán (Csanádi Krisztinával) a Keleti Fényben, Müller Péter Iván és Bárdos Deák Ágnes a Sziámi-Sziámi élén (velük tartott Farkas Zoltán és Ujvári János is).
Kampec Dolores
Az összetett, folkos-jazzes, improvizatív és egyedi énekstílust kifejlesztő, autonóm világot teremtő együttes a zeneileg magasan képzett Hajnóczi Csaba és a fantasztikus Kenderesi Gabi nevéhez köthető. Igényes, a világon bárhol helytálló produkciójuk tízes nagyságrendű lemezt és nemzetközi fellépéseket jelent, ma is aktívan turnéznak és alkotnak, érdemes követni a Facebok-oldalukat. Szőnyei Tamás a Velvet Undergroundhoz (gondolom, Venus In Furs vibe), Cocteau Twinshez méri őket, méltán.
Balkan FuTourist
Kistamás László zenekara 1988-ban adhatta ki a Ding Deng Dong c. lemezt, ami szerintem maga az átvezető kapocs a sötétebb atmoszférába. A nyomasztó disztópia hangulata szólal meg az Űrutazásban: "egy távoli bolygólakó adóvevő készüléken segítséget kééééér", a csábítás és fenyegetés feszültsége, az AIDS veszélye a Tükör című dalban, valamint a mulandóság a Háttérben: "Nincs helyem az időben / A tér szemet vetett rám /Eltűnök a végtelenben /Az út útvonalán". Nekem fontos, szerintem alulértékelt de nagyon. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretem.
Keleti Fény
Farkas Zoltán és Csanádi Kriszta alapították 1987-ben. Egy kazettájuk jelent meg Túl késő címmel 1991-ben. Kísérletező, elektronikával, szekvenszerekkel készített zene, kissé populárisabb, mint az elődzenekarok, de rendben van, kellemes. Érdekes módon külföldi említések, pl. a Redditen őket kifejezetten proto-goth formációnak vélik.
Sziámi formációi
Müller Péter Iván sokirányú tehetségéről, amellyel megajándékozta a magyar közösséget, köteteket lehetne írni. A Sziámi-iterácók körében sok zenész megfordult és rengeteg remek verset, dalt, egyéb produkciót adtak nekünk. De a késő nyolcvanas években a legfogékonyabb fiatal embereinek közérzetét, életérzését biztos, hogy ő fejezte ki a legpontosabban. Gondolok itt az olyan dalokra, mint a Moziklip filmben szereplő Mi már leszoktunk róla és 100 bolha, avagy a kicsit későbbi Ha előrelátó csecsemő lettél volna egyszerre kegyetlen és kicsit seggberugdosósan "szedd már össze magad" hangulatára. De ezek számomra hozzátartoznak a kamaszkori öntudatra ébredés sebezhető pillanatához. S ahogy újranézem a klipeket, úgy változott a világ nagyon sokat, hogy lényegében nem változottsemmit.
Ági és a fiúk
A változó felállású zenekar benne utánozhatatlan első magyar női punk ikon Bárdos Deák Ágival továbbvitte a Kontroll örökségét több évtizedes pályája során. Kicsit úgy érzem, Sziámi "túlragyogta" Ágit, hallgassuk csak meg az Ős-Kontroll felvételt, ahol neki volt még kiemeltebb szerepe. Saját dalai is őszinték, különlegesek, erősek. Ági íróként, újságíróként, slam poétaként is megmutatta magát, izgalmas böngészni a honlapját: https://nemenvagyok.com/ . Saját szerepéről, gondolkodásmódjáról ezt az interjút érdemes még elolvasni. Alábecsülik, mennyire fontos példakép nekünk, csajoknak!
Sexepil
Ha már említettük az Ági és a fiúkat, megfordult benne Vangel Tibor, aki a Sexepil egyik alapembere. Korai éveikben együtt zenéltek a legendáinkkal, később készült egy demó Hegyi Zoli nélkül, majd visszatért az énekes. A korai demókat, koncertfelvételeket visszahallgattam Youtube-on, és egy csomó olyan szám van, ami szamizdat technikák révén keringett az országban a korai időkből, nekem pl. hangról-hangra ismerős ez, rajta remek, de kevésbé hozzáférhető dalokkal, mint a Sex-e-pil, az Irány Irán, vagy a Nyáron éjjel.
1987-ben kaptak lemezszerződést, 1988-ban felvették azt az albumot, amely számomra minden idők 5 kedvenc albuma között örökre ott lesz: ez az Egyesült Álmok. Milliószor hallgattam, de sosem unom meg ezt a melankolikus atmoszférát, a fekete-fehér filmek hangulatával, az Igazi zöld lenületes titokzatosságával, de a csúcsok csúcsa az Egy a világ, a sejtelem, hogy valakit egy percere sem hagynak sem békén, sem magára az égiek, erős ellenpontot képez, mégis egyszerre igaz a Cure Faith-jének keresztrefeszített elhagyottságával. Minden tiszteletem a Mick Ness-korszak iránt, de Hegyi Zoli, még ha más területen alkotva élte le az aktív éveit, egyszerűen pótolhatatlan. Egyébként nemrégiben adott ki egy regényfélét, Garázsmenet címmel a kis magyar vidéki valóságról. Persze a későbbi albumoknak is helye van a szívemben és a kazettás fiókomban, kalandos történetükről a 2025-ös Sötét Zaj fesztivál után meséltek olyan sztorikat, hogy csak na...
F. O. System
1986-ban alakult, 1987-től ért el sikereket, ezek leginkább a legendás Fekete Lyukhoz kötődtek. Az aranyidejükben egy demójuk, egy kazettájuk és egy videoklipjük jelent meg, majd 1991-ben feloszlottak. Új anyagokat ezután elvétve adtak ki, de a időnként még felléptek koncerteken, fesztiválokon. Közben a New Model Army, Christian Death és Cult előzenekaraként is játszottak. Hihetetlen energiával telített élő jelenlétüket legutóbb az utolsó Alterábán élvezhette a közönség.
Az ő esetükben a leghasznosabb forrás a Privát rocktörténet volt, amelyből az a legérdekesebb háttérinformáció, hogy a szürke panelrengetegből kinőtt fiatalok adták a szubkultúra bázisát, és a szürke, sivár, perspektívállan élet elleni lázadás fűtötte őket. A zene csak hordozóanyag volt, ami eljuttatta a szélesebb közönséghez a szövegekbe szedett itt-és-most érvényes, őszinte gondolatokat, véleményeket. Mestereik a Mission, Cult, Sisters Of Mercy. Öngyilkosságra biztatással vádolták őket, pedig hangulat sötétebre fordulását a korszak reménytelensége, valamint a letagadott érzésekkel való szembenézés motiválta. Valójában a Fekete Lyuk közege inspiráló, szabad alkotóhely és közösség volt mindenki számára.
Visszatérve az Artpool Adatbázisra, Szőnyei Tamás derékhadként hivatkozik olyan korabeli bandákra, mint az Orkesztra Luna, a 2. Műsor, a CMC, a Spenót, a Kézy Chopin, PUF, Ápolók, Csokonai Vitéz Műhely, Millenniumi Földalatti Vasútvonal, Embersport, Art Deco és Hús, Lacht El Bahhtar, Aktus, Máyusi Kalapács, Hidegroncs, Zajártalom, BP Service, Uj Nem, Waszlavik... Majd a kilencvenes évek elején eljötek azok az idők, amikor aki akart, templomba mehetett, aki akart koncertre, együttesek sokasága alakult vidéken is, Az alternatív rock kicsit bekerült egy időre a mainstreambe, majd sokféle irányzatra bomlott. De a kezdetekben nagyjából egy csapatba tartozott mindenki.
Néha elgondolkodom, hova tűnt a világunkból ez a szabadság új szintjét magával hozó neoavantgárd él, a kritikus, ironikus, határfeszegető és azt átlépő szemlélete. Szó ami szó, a mai zenei termésből hiányzik a Kontroll Csoport közegét átható mély kulturális beágyazottság, de ha alaposabban megnézzük, ott van az alternatív rockban, annak szülővé vált, lassan öregedő közönségéban, a fiatal generáció szabadságkeresésében. Vagy ha beütsz egy keresést, abban az irányzat a modern képzőművészet alaprétegeként jelenik meg. Akkor is mélyen formált egy generációt, ha az ember néha úgy is érzi, hogy az átkozott konzumtársadalom felzabálta az egészet.
