Tisztelgés Robert Smith géniusza előtt, akivel együtt rezeg a korszellem.
A brit együttes történetében tisztelőik többféleképpen csoportosították lemezeiket trilógiává, de biztos vagyok benne, hogy a legjobbak között az 1980-82 közti időszak és a Disintegration-éra mindenképpen ott volt, de késői remekművük, a 2024-es Songs Of The Lost World ismét csúcsra repítette őket. Ezekben a mélyen személyes hangvételű és zeneileg is újszerű albumokban azonban több és más is van, mint egyszerű melankólia.
A világ időnként széteső periódusokba fordul, az emberek egzisztenciális szorongást, veszteséget, kiúttalanságot élnek át, és ilyenkor egy látszólag privát témákat felölelő lemez sokkal inkább rezonál a hallagtók többé-kevésbé tudatos érzéseivel, hangulatával, mint a prosperálóbb időszakokban. Felerősíti és a tudatba hozza a nehéz emóciókat. A sötét trilógia a punk nihilizmusából nőtt ki. A Disintegration a hidegháború világának széthullásával egyidőben ért el világsikert, ekkor jöttek először Magyarországra is.
A Songs Of The Lost World pedig ismét egy széteső periódusban találta szíven az embereket. Megint vége van egy korszaknak, ahogy láthatóan új és fenyegető hatalmi centrumok emelkednek fel. A fogyasztáson alapuló civilizációt kiteljesítő nemzedék valóságos és képletes, pszichológiai értelemben vett szeméthegyeket hagyott örökül amelyek lassan ránk omlanak. Pusztuló környezet, klímaválság, háborús fenyegetés, a kapcsolatokat és a mentális egészséget megmérgező szociális média képei adják a hátteret a privát veszteségérzéshez.
Biztos emlékeztek a tavalyi, heteken át tartó folyamatra, ami szeptember végétől november elsejéig tartott és a Cure honlapjának Janez Pirnat szoborfiguráján alapuló mozgatható animációján át belépve, a megjelenés dátumát római számokkal jelszóként beírva lehetett betekinteni, belehallgatni a sorra megjelenő új dalokba, ami exkluzív, ötletes és vonzó módja volt az érdeklődés fenntartásának, míg végül november elsején elérhetővé vált a várva várt új lemez. Ugyanezen a napon több tízezren nézhettük az emlékezetes live streamet a Youtube-on a londoni Troxyból, amit azóta privátra állítottak, viszont a hanganyagát december 13-án többféle fizikai formátumban is kiadták, a bevételt prdig jótékony célokra, a War Child jótékonysági szervezet részére ajánlották fel.
A képen az eddig még meg sem jelent Bodiam Sky c. dal szövege látható, amely az albumhoz tartozó szövegfüzet középső lapja, és egy emlékeket becézgatő szerelmes dalnak tűnik. A Bodiam Castle a Windows 10 nyitóképei között is szereplő nagyon jellegzetes kelet-sussexi vízivár, bizonyára jelentős helyszín a Cure univerzumában. Ha lesz új album, remélem, hogy megismerhetjük ezt a gyönyörű szövegű dalt...
Gondolom, aki meghallgatta, megtalálta azt a számot, ami a leginkább megérinti valamiért, de az biztos, hogy izgalmas, sokrétű, ugyanakkor nagyon nehéz érzéseket boncolgató album, nem éppen kölyköknek való. Egyedüllét, egyszerre személyes és kollektív szinten, mulandóság az életünkben és a világképünkben egyaránt, törékenység a kapcsolatainkban és a nemzetközi viszonyrendszerben, konfliktusok és háború a kis- és nagyvilágunkban, a privátszféra eltűnése a totális megfigyelés közegében, a gyász és a búcsú lehetetlensége, végül mégiscsak elköszönés: búcsú az eddig ismert és megszokott világtól, az illúzióinktól. Nemcsak személyes problémák ezek, hanem monokróm tükörkép a vesztébe rohanó világról.
Ritkábban sikerül koncertekre eljutnom,mint szeretném, de most mégis összejött egy kedvemre való kis kiruccanás. Némi szervezés után sikerült összerántani a bandát Sziámi mester koncertjére és indultunk is Győrbe, a Rómer Házba. A szedelődzködés egyik nyomós indoka az egyszeri és megismételhetetlen H.O.L.T. Band előzenekaroskodása volt természetesen. Végre méltó környezetbe került az együttes. Pont ahová ez a zene való, csodásan is szólt. Laza, elszállós, jammelős kis félórát nyomtak a srácok. Ez már a felnőttek rock and rollja, élettapasztalat által kiformálva. Azt látjuk, hogy hónapról hónapra gördülékenyebb, lazább minden élő fellépés. Az Ajtók háromnapos dallamtapadása lassan gyógyul, a fejemben az Oroszlánkirály Circle Of Life-jával összekeveredve szól, miközben születésről és halálról töprengek. Fura mix, nem? De valahol összeér a kettő... Beugrós tagként a Kétszemközt gitárosa erősítette a csapatot.
A 2018 óta létező Úrfi Száraz Bence nevéhez köthető leginkább, hangulatát úgy írnám le, mint egy nagyon személyes, befordulós Bagossy Brothers. Magukat szövegcentrikus panaszkodós-popként jellemzik, de ez amolyan alternatívba hajló pop, kicsit lágyabb, mint a Raklap zenéje, Fiatalok, jól is néznek ki a színpadon, amelynek látványvilágát egy nyolcvanas évekbeli koloniál állólámpa hivatott feldobni. Intenzív energiákat mozgatnak meg magukban és a közönségben is, a szövegek mívesek, versszerűek. A Youtube-on tisztességes mennyiségű, igényesen megvalósított zene, klip és egyéb anyag található tőlük, százezres nézettséggel. A legismertebb talán a 24.hu-n debütált klip, az Ezerszer ember, Scherer Péter szereplésével. De az, amelyik a leginkább megérintett, az a Pszichó, amely a beilleszkedés kényszeréről s nehézségéről szól.
Így nyomják élőben:
Sziámi AndFriends
Legutóbbi posztomban rebegtem hálaimát Sziámiról, és erre úgy rendezte el a sors, hogy pár mondat erejéig beszélhettem vele, aki nélkül nem hiszem, hogy létezne magyar alternatív rock, vagy nagyon más lenne. A koncert programja az URH-tól a legfrissebb daluk győri világpremieréig 50 évet ölelt fel. Ugyan az utolsó Alterábán felléptek és egy igazi slágerparádét ajándékoztak a hálás közönségnek, de most a saját közegükben ritkaságok is előkerültek, mint például a tavaly kiadott Gyere, te bárki c. új album számai, amelynek borítója és szövegkönyve egy gyönyörű, letisztult torockói hímzésen alapul. Szóval Sziámi igencsak aktívan él és alkot. Az őrült rock and roll energiát ehhez leginkább Kirschner Péter adja, de az együttes többi tagja is profi módon teszi a dolgát.
Amikor anyagot gyűjtöttem az előző poszthoz, és felmerült a Kádár-rendszer összeomlását megelőző mélységes nihil pillanata, amelyből az Előrelátó csecsemő született, az, hogy nincs tovább semerre. Az eddig megszokott világnak vége, hogyan tovább? A dalt újra meg újra végighallgatva még mindig elfog az a gerincen végigszaladó borzongás attól, ahová a kamaszkor sebezhetőségében betalált és örökre helyet kapott életem legfontosabb dalai között. A közönségben átadtam magam a sodró képeinek, és amikor felnéztem, azt láttam, hogy Sziámi épp egy könnycseppet morzsolt el, és arról mesélt, hogy volt, akinek ez a dal at életét mentette meg, aki már azóta családanya, más pedig a szövegét használta búcsúlevélnek.
A koncert után pár szót beszélgettünk az általam végtelenül tisztelt Mesterrel, aki nagyon szerény, közvetlen módon képes kapcsolatba kerülni a közönséggel, a rajongóival. (Nem tudtam félretenni a képet, ahogy generációjának más bandáit testőrök kísérgetik, minha félnének a saját embereiktől.) Remélem, még nagyon sokáig részei leszünk egymás életének.
Igazság szerint nem voltam a magyar sötét underground színtér belső körének tagja, inkább azt mondhatom, ki-be mozogtam belőle életem során. Most mégis arra jutottam, hogy megírom ennek a sztoriját, ebben a posztban pedig a kezdeteit. Ez nagyrészt egy szubjektív, részben a bőröm alatti mélységig megélt történet. Más része csak összeszedegetett információ, de szeretném, ha elmesélhetném, amit összegyűjtöttem. Ha hiányosan vagy hibásan is, de szeretettel írtam - javítsátok ki, egészítsétek ki. Szeretném szóval elmondani, hogyan voltam, voltunk alternatívok, darkok (akkor így hívták kis hazánkban), honnan erdt ez az egész, hogyan hatott ránk és mi maradt ebből. Forrásként főként Szőnyei Tamás Az újhullám évtizede könyveit, az Artpool Adatbázis neve alatti cikkeit használtam, aki egyszerre volt a korszak átélője és krónikása, de igyekeztem más forrásokat is belinkelni.
Szóval, az köztudott, hogy az alternatív, a dark underground szubkultúra punk gyermeke. Elég utalni Siouxsie & The Banshees és a Damned tagjainak jelenlétére a 100 Clubban tartott első nyilvános punk fesztiválon, 1976 szeptember 20-án. Magyarország ekkor a vasfüggöny mögött, a nemzetközi hatásoktól elzárva létezett, de a zene eléggé párhuzamosan fejlődött a nyugati mintákkal, már amennyire hagyták. Volt egy nagyon fontos művészeti irányzat, a neoavantgárd, amelyből az underground szubkultúra elsősorban összművészeti, ennek részeként zenei irányzatként formálódott ki. Úgy gondolom, ez volt a korszak kultúrájának messzire ható pengeéle.
Szőnyei Tamás volt a korszak fontos krónikása, aki a Spions: Anna Frank Emlékestjét nevezi meg olyan fontos eseményként, mint az említett 100 Club bulit, 1978. január 15-én. Az egyik ikonikus dal, a Nirvánia a nihil, undor, kiábrándultság moívumait hozta a közösségbe: " Nirvánia, oh Nirvánia/ egy emberi arc sincs, az egész faj veszett/ Nirvánia, oh Nirvánia / remélem elsőként pusztul el /Nirvánia, oh Nirvánia /semmi kíméletet nem érdemel / hányásnyomok és szeméthegyek /az utcán egész éjjel üvöltenek/ a falakból is gyűlölet sugárzik /és minden idegenre egy késszúrás vár itt..." A folytatás ma már biztosan nem menne át a politikai korretség szűrőjén, de az életérzés tökéletesen átjön. A hallgatóságban jelen volt a későbbi URH, Bizottság tagjainak egy része és mindent megváltoztató inspirációit valószínűleg itt kapta. Nirvánia motívumai később feltűnnek a Kontroll Csoport, Európa Kiadó szövegeiben.
A Spions nem valódi punkzene volt, hanem része a neoavantgárd mozgalomnak. Az alkotókat itt mélységes belső szabadság jellemezte, könnyedén lépték át a műfaji határokat, mindenféle társművészeti ágakban alkottak: performansz, irodalom, vizuális művészetek. Kritikát fogalmaztak meg az elnyomó rendszerrel szemben, kijátszották az állami kultúrpolitika rendszerét a második nyilvánosság eszközeivel, itt-és-most érvényes üzeneteik kinyilatkozatásnak hatottak. A közeg a nyugati kapcsolatoktól elzárva fejlődött és egészen egyedien magyar és szabad alkotóközösséget hozott létre elsősorban képzőművészekből. Az irányzat történetéből egy fontos mozzanat a balatonboglári kápolnatárlatok erővel és hatalmi kavarásokkal való felszámolása, erről érdemes elolvasni Galántai György honlapját. Az alkotók szemlélete, érzékenysége messszet túlmutatott a rock kliséin. A magyar punk kezdetben mondhatjuk, a neoavantgárd egyik irányzata volt, ahogy a gondolatiság megnyilvánult a zenében is. A gyorsaság, virtuozitás, a profi technika, a siker, a sok látványos külsőség többé már nem volt mértéke semminek. Annál inkább fontos volt viszont az, hogy itt-és-most személyes igazságok, életérzések kapjanak hangot és leszarták az ORI engedélyt, meg a tűrő-tiltó-támogató hatalmi packázást. Kis idővel később megjelent a magaskultúrába kevésbé beágyazott valódi punk mozgalom, ami ellen a hatalom keményen fellépett, emlékezetes a CPG tagjai elleni szegedi punkper, amiről a szamizdat révén mindenki értesült, aki számít.
Aztán ahogy fokozatosan kibobtakozott ebben a rengeteg emberben rejlő sokféle tehetség Brezsnyev összevont dupla szemöldökének árnyékában, kiderült, mennyire összetett is ez a zenei mozgalom. Ezt korán észrevette a nemzetközi sajtó. Szőnyei Tamás Az újhullám évtizede II. című könyvében részletesen idézte Chris Bohn a New Musical Expressben 1981. január 10-én megjelent cikkét, amely a hatalmi pozícióból dédelgetett pop és rockegyüttesek helyett olyan bandákra vitte a nemzetközi fókuszt, mint a Beatrice, VHK, Spions, Balaton, URH. Érdemes elolvasni mai szemmel, különösen, ahogy Hobóról Kopaszkutyástul, kissé félreértve a szitut, leszedi a keresztvizet. Érdekes a mi tapasztalatainkkal összevetni az olyan frapáns, erős mondatokat, mint "Az értelmiséget a csavargókkal egy kalap alá véve a hatóságok remélhetőleg minimalizálhatják azok hatását a mainstream gondolkodásra, de valójában azzal, hogy a aluljárók lakóit az undergrounddal azonosítják, egy romantikusan félrevezető mítosz kialakulásához járulnak hozzá. És hogy ellenálljanak mind a hazai underground, mind a nyugati zenének, Magyarország saját hivatalos zenekarokat engedélyez." vagy "Kívülről nézve Magyarország Közép-Európa legliberálisabb és legfejlettebb állama, de a szomszédaival való összehasonlítások sem helytállóak, sem nem hasznosak. A magyar zenészek nagyobb szabadságot élveznek, mint csehszlovákiai kollégáik, de nincsenek illúzióik azzal kapcsolatban, hogy ki tartja a pórázt, bármilyen hosszú is legyen. " De nem kerülheti el a figyelmet a mottó, ami a bevezető részt zárja: "„Nem fogadhatunk el olyan szövegeket, amelyek nem fejeznek ki semmilyen nézőpontot, csak nihilizmust, agressziót és kegyetlenséget olyan zenészektől, akik tizenévesekhez és tizenhat év alattiakhoz szólnak. – Állami lemezkiadó" - a tűrés és tiltás közti madzagrángatók nézőpontja ez.
"Azért jöttünk, hogy eltöröljük a hetvenes éveket." Az URH mindössze fél évig működött, de ez mindent megváltoztatott a magyar rocktörténetben. Hangulatjelentés egy széteső világról, páratlan autonómiával és hitelességgel. Nem kértek hivatalos engedélyt, maguk készítették plakátjaikat, informális helyeken léptek fel. Nem grammozták ki szavaikat aszerint, hogy mi az, ami a betiltás előtt még belefér. Az olyan dalok, mint Kétezer, a Bétavill, az Ismeretlen katona már megint sajnos ismerős világról szólnak, a hatalom szinte ugyenúgy nyomorít, mint 45 éve. Ha első kézből szeretnétek megismerni az URH kontextusát, az Artpool Adatbázis ezen cikkét ajánlom, természetesen Szőnyei tollából és ezt az 1990-es, de újraközölt interjút Menyhárt Jenővel és Müller Péter Ivánnal.
Menyhárt Jenő az Európa Kiadóval kultikus státuszig jutott, az Igazi hőssel, a Romolj meggel, az athéni széllel és a spártai esővel egy generáció himnuszait írta meg, de ez egy másik történet.
A Kontroll Csoport is 1980-ban alakult, Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László és Hajnóczy Csaba voltak az eredeti alapító tagok. Az URH feloszlása után csatlakozott Müller Péter Iván. A hangzást a megszokott felálláson túl két szaxofonos tette újszerűvé. Ági ikonikus megjelenést, valami új minőséget adott az egésznek. Hajnóczi Csaba a Zeneakadémián tanult, ezáltal a zene sokkal összetettebb és befogadhatóbb, táncolhatóbb lett. Müller Péter Sziámi, végzettségét tekintve artista és filmrendező, valójában álruhás költő, egzisztencialista, irodalmi magasságú, többrétegű szövegeket hozott és megszületett valami sajátosan magyar postpunk. A színpadkép, a hangulat számomra ezeken kívül a Gavin Friday-féle Virgin Prunest idézi a maga teátralitásával, koncerten túlmutató happeningjeivel, az avantgárd esztétikához kapcsolódással, tabudöntéssel. Ági pedig egy példakép, egy ikon, egy okos és bátor minta volt mindannyiunk számára. Alindának mesélt az életéről itt.
Amit még a Kontroll Csoporttal kapcsolatban érdemes még elolvasni, az Hajnóczi Csaba feljegyzései, közvetlenül a zenekar feloszlása utáni időkből. Pillanatfelvétel arról, hogy mentek a dolgok a nyolcvanas években amatőr, tűrt bandaként: https://csabahajnoczy.com/tortenet-2/
Zeneileg-szövegileg sok érdekes pont volt, például a Johnny Rotten, ugye műanyag szemek és műanyag arc, ez egy explicit, de ironikus tisztelgés a punk példaképek előtt.
Aztán a szex mint téma az Antibébivel, és a Túlvagyok a szexen utolsó sorainak aranyköpésével, a hatalom kisded, ámde annál nyomasztóbb játszmáiról szóló A rock and roll egy állat, a Besúgók és provokátorok, A félelem háza, a disszidálás tabuját piszkáló Holdfényes májusok, a Szolidaritást megidéző Polak-Wenger, bizony súlyos, a betiltás szélén billegő témák voltak a korban. A bandát rendkívül tehetséges emberek alkották külön-külön is, és a feloszlás után a számos Kontroll-utódzenekar is fantasztikus munkát végzett. A Kontroll tiltása, feloszlása és követő bandái a magyar dark underground alapjai. Tűrt kategóriás lévén, a Konrollnak lemeze nem jelenhetett meg a rendszerváltás előtt, viszont működtek a második nyilvánosság praktikái jó sokáig, a 90-es években is. szamizadat, kazettamásolás, fanzinek formájában és ennek nagyon is megvolt a maga romantikája.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a kissé irracionális ötlettel, hogy ennek művészkörnek a szívbéli szabadsága pillngóhatásként akár kiindulópontja is lehetett annak a turbulenciának, ami a kommunizmus döglődő mamutját végül a földre kényszerítette.
Szőnyeit idézve a Kontroll Csoport vezéregyéniségei a következő években a párjukkal léptek ismét színre: Hajnóczy Csaba (Kenderesi Gabival) a Kampec Doloresben, Kistamás László (Láng Katival) a Balkan FuTouristban (ahol Lehoczki Károly dobolt), Farkas Zoltán (Csanádi Krisztinával) a Keleti Fényben, Müller Péter Iván és Bárdos Deák Ágnes a Sziámi-Sziámi élén (velük tartott Farkas Zoltán és Ujvári János is).
Kampec Dolores
Az összetett, folkos-jazzes, improvizatív és egyedi énekstílust kifejlesztő, autonóm világot teremtő együttes a zeneileg magasan képzett Hajnóczi Csaba és a fantasztikus Kenderesi Gabi nevéhez köthető. Igényes, a világon bárhol helytálló produkciójuk tízes nagyságrendű lemezt és nemzetközi fellépéseket jelent, ma is aktívan turnéznak és alkotnak, érdemes követni a Facebok-oldalukat. Szőnyei Tamás a Velvet Undergroundhoz (gondolom, Venus In Furs vibe), Cocteau Twinshez méri őket, méltán.
Balkan FuTourist
Kistamás László zenekara 1988-ban adhatta ki a Ding Deng Dong c. lemezt, ami szerintem maga az átvezető kapocs a sötétebb atmoszférába. A nyomasztó disztópia hangulata szólal meg az Űrutazásban: "egy távoli bolygólakó adóvevő készüléken segítséget kééééér", a csábítás és fenyegetés feszültsége, az AIDS veszélye a Tükör című dalban, valamint a mulandóság a Háttérben: "Nincs helyem az időben / A tér szemet vetett rám /Eltűnök a végtelenben /Az út útvonalán". Nekem fontos, szerintem alulértékelt de nagyon. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretem.
Keleti Fény
Farkas Zoltán és Csanádi Kriszta alapították 1987-ben. Egy kazettájuk jelent meg Túl késő címmel 1991-ben. Kísérletező, elektronikával, szekvenszerekkel készített zene, kissé populárisabb, mint az elődzenekarok, de rendben van, kellemes. Érdekes módon külföldi említések, pl. a Redditen őket kifejezetten proto-goth formációnak vélik.
Sziámi formációi
Müller Péter Iván sokirányú tehetségéről, amellyel megajándékozta a magyar közösséget, köteteket lehetne írni. A Sziámi-iterácók körében sok zenész megfordult és rengeteg remek verset, dalt, egyéb produkciót adtak nekünk. De a késő nyolcvanas években a legfogékonyabb fiatal embereinek közérzetét, életérzését biztos, hogy ő fejezte ki a legpontosabban. Gondolok itt az olyan dalokra, mint a Moziklip filmben szereplő Mi már leszoktunk róla és 100 bolha, avagy a kicsit későbbi Ha előrelátó csecsemő lettél volna egyszerre kegyetlen és kicsit seggberugdosósan "szedd már össze magad" hangulatára. De ezek számomra hozzátartoznak a kamaszkori öntudatra ébredés sebezhető pillanatához. S ahogy újranézem a klipeket, úgy változott a világ nagyon sokat, hogy lényegében nem változottsemmit.
Ági és a fiúk
A változó felállású zenekar benne utánozhatatlan első magyar női punk ikon Bárdos Deák Ágival továbbvitte a Kontroll örökségét több évtizedes pályája során. Kicsit úgy érzem, Sziámi "túlragyogta" Ágit, hallgassuk csak meg az Ős-Kontroll felvételt, ahol neki volt még kiemeltebb szerepe. Saját dalai is őszinték, különlegesek, erősek. Ági íróként, újságíróként, slam poétaként is megmutatta magát, izgalmas böngészni a honlapját: https://nemenvagyok.com/ . Saját szerepéről, gondolkodásmódjáról ezt az interjút érdemes még elolvasni. Alábecsülik, mennyire fontos példakép nekünk, csajoknak!
Sexepil
Ha már említettük az Ági és a fiúkat, megfordult benne Vangel Tibor, aki a Sexepil egyik alapembere. Korai éveikben együtt zenéltek a legendáinkkal, később készült egy demó Hegyi Zoli nélkül, majd visszatért az énekes. A korai demókat, koncertfelvételeket visszahallgattam Youtube-on, és egy csomó olyan szám van, ami szamizdat technikák révén keringett az országban a korai időkből, nekem pl. hangról-hangra ismerős ez, rajta remek, de kevésbé hozzáférhető dalokkal, mint a Sex-e-pil, az Irány Irán, vagy a Nyáron éjjel.
1987-ben kaptak lemezszerződést, 1988-ban felvették azt az albumot, amely számomra minden idők 5 kedvenc albuma között örökre ott lesz: ez az Egyesült Álmok. Milliószor hallgattam, de sosem unom meg ezt a melankolikus atmoszférát, a fekete-fehér filmek hangulatával, az Igazi zöld lenületes titokzatosságával, de a csúcsok csúcsa az Egy a világ, a sejtelem, hogy valakit egy percere sem hagynak sem békén, sem magára az égiek, erős ellenpontot képez, mégis egyszerre igaz a Cure Faith-jének keresztrefeszített elhagyottságával. Minden tiszteletem a Mick Ness-korszak iránt, de Hegyi Zoli, még ha más területen alkotva élte le az aktív éveit, egyszerűen pótolhatatlan. Egyébként nemrégiben adott ki egy regényfélét, Garázsmenet címmel a kis magyar vidéki valóságról. Persze a későbbi albumoknak is helye van a szívemben és a kazettás fiókomban, kalandos történetükről a 2025-ös Sötét Zaj fesztivál után meséltek olyan sztorikat, hogy csak na...
F. O. System
1986-ban alakult, 1987-től ért el sikereket, ezek leginkább a legendás Fekete Lyukhoz kötődtek. Az aranyidejükben egy demójuk, egy kazettájuk és egy videoklipjük jelent meg, majd 1991-ben feloszlottak. Új anyagokat ezután elvétve adtak ki, de a időnként még felléptek koncerteken, fesztiválokon. Közben a New Model Army, Christian Death és Cult előzenekaraként is játszottak. Hihetetlen energiával telített élő jelenlétüket legutóbb az utolsó Alterábán élvezhette a közönség.
Az ő esetükben a leghasznosabb forrás a Privát rocktörténet volt, amelyből az a legérdekesebb háttérinformáció, hogy a szürke panelrengetegből kinőtt fiatalok adták a szubkultúra bázisát, és a szürke, sivár, perspektívállan élet elleni lázadás fűtötte őket. A zene csak hordozóanyag volt, ami eljuttatta a szélesebb közönséghez a szövegekbe szedett itt-és-most érvényes, őszinte gondolatokat, véleményeket. Mestereik a Mission, Cult, Sisters Of Mercy. Öngyilkosságra biztatással vádolták őket, pedig hangulat sötétebre fordulását a korszak reménytelensége, valamint a letagadott érzésekkel való szembenézés motiválta. Valójában a Fekete Lyuk közege inspiráló, szabad alkotóhely és közösség volt mindenki számára.
Visszatérve az Artpool Adatbázisra, Szőnyei Tamás derékhadként hivatkozik olyan korabeli bandákra, mint az Orkesztra Luna, a 2. Műsor, a CMC, a Spenót, a Kézy Chopin, PUF, Ápolók, Csokonai Vitéz Műhely, Millenniumi Földalatti Vasútvonal, Embersport, Art Deco és Hús, Lacht El Bahhtar, Aktus, Máyusi Kalapács, Hidegroncs, Zajártalom, BP Service, Uj Nem, Waszlavik... Majd a kilencvenes évek elején eljötek azok az idők, amikor aki akart, templomba mehetett, aki akart koncertre, együttesek sokasága alakult vidéken is, Az alternatív rock kicsit bekerült egy időre a mainstreambe, majd sokféle irányzatra bomlott. De a kezdetekben nagyjából egy csapatba tartozott mindenki.
Néha elgondolkodom, hova tűnt a világunkból ez a szabadság új szintjét magával hozó neoavantgárd él, a kritikus, ironikus, határfeszegető és azt átlépő szemlélete. Szó ami szó, a mai zenei termésből hiányzik a Kontroll Csoport közegét átható mély kulturális beágyazottság, de ha alaposabban megnézzük, ott van az alternatív rockban, annak szülővé vált, lassan öregedő közönségéban, a fiatal generáció szabadságkeresésében. Vagy ha beütsz egy keresést, abban az irányzat a modern képzőművészet alaprétegeként jelenik meg. Akkor is mélyen formált egy generációt, ha az ember néha úgy is érzi, hogy az átkozott konzumtársadalom felzabálta az egészet.
