Másnap - Beck Zoli és Szűcs Krisztián előadása Mosomagyaróváron

 Különlegesen friss zenei csemegének számító előadásre került sor a kiavárosunkban augusztus 19-én, ez a  MÁSNAP - Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalai Beck Zoltán és Szűcs Krisztián előadásában. Nagy izgalommal vártam, mert a 90-es években élőben láthattam Cseh Tamást és ez az alkalom a  felejthetelen élményeim közé tartozik. Várakozásom szerint valami nagyon hasonló és valami teljesen más élményre számítottam. 

A program a szerző, tragikusan fiatalon elhunyt Csengey Dénes fia, Csengey Balázs felvezetőjével kezdődött, aki édesapja hagyatékában találta meg a két művész közös munkája során keletkezett verseket, magnókazettákat, majd megkereste Beck Zolit és Szűcs Krisztiánt, akik a félkész dalokat gyakorlatilag újraalkották. Az alkotás folyamatáról Beck Zoli így beszélt: "néha inkább restaurátorinak tűnt a munka, hiszen megvoltak bizonyos részletek, tudtuk, hogyan kellene kinéznie az egésznek, miközben még sosem láttuk egyben"

 A műsor a maga egészében 2021-ben. az Ördögkatlan fesztiválon hangzott el először, a keletkezésről még ezt a cikket érdemes elolvasni. 

Az előadás a szépen felújított Várudvaron kapott méltó és jó akusztikájú helyszínt. A közönséget csini Vans-egyencipős egyetemista lányok, hozzánk hasonló családos középkorúak és az időközben hatvanassá érett eredeti Cseh Tamás-rajongók alkották.  A dalok sorát a Találkozások az angyallal kötet versei, a megtalált kazettákról strtmazö, Cseh Tamás által feljátszott zenei részletek, valamint összekötő szövegek fűzték egybe. 

A szövegek visszavisznek a 70-es, 80-as évekbe, ugyanakkor sok szempotból a most minket körülvevő világról szólnak. A díszlet retró tárgyai is ilyenek.  Az egyik legerősebb dal klipje sokat megmutat a hangulatból, a szövegét muszáj idéznem. Negyvebes éveim közepén, életközepi válsággal küszködve bizony könnyeket csal a szemekbe ez a szív közepébe szúródó szöveg:

Újabb utolsó dal

Édes Istenem, mi történt, mi múlt el,

mivé is fogytam én?

Ugyan hogy váltam súlytalan álommá,

régi veszett legény?

Hogyan lett álom itt minden?

És a világunk hová zuhant?

Miért remeg, miért vacog, miért nem száll

ez a szívemben megfészkelt, rejtőző, búvó sötét galamb?

Mindig matattak életem méhében

csipeszes, rossz kezek.

Az a hetvenes évtized angyalcsináló banda volt, úgy lehet.

Nyolcvanban dadogtam arról,

hogy valami más kéne már,

valami más lépés, más dallam.

De csak bokázott tovább egy kötélen rángatott tánctanár.

Most már eddig, csak eddig, ez ennyi volt,

vége van, vége hát!

Most már elmegy majd egy korosztály innen,

mivelhogy nincs tovább.

Búcsúszó beszédünk elmarad.

Most már engedjünk hazudni mást.

És hagyjunk itt lehiggadt undorral

még egy utolsó, utolsó, utolsó, utolsó arcrándulást.

Csengey Balázs megemlített egy fontos dolgot a hvg-interjúban: "Egyébként van egy igen határozott különbség a Bereményi és a Csengey-szövegek között: míg az előbbi inkább epikus szövegként működik, addig az utóbbiban sokkal több a líra."  Ez a líra néhol groteszk, mint az Izabella, lelkem hátmosó keféje, néhol haláltáncba fordul, mint a Köszöntőben, gyakran a mulandóság körül forog, mint a Most lenne időben vagy az Új palotás dalokban, vagy a lényeg elvesztéséről szól, mint a Nyájas élet, halk remény. 

Súlyos témák, csodálatosan újraalkotott dalok. Bár hangos tapssal köszönt el a közönség a zenészektől, mindenki hazavitt egy darabka dermedt csendet a szívében, hogy semmi nem változott, csak minden egy picit reménytelenebb.

A Spotifyn itt hallgatható meg az album.

Pál Utcai Fiúk - Jánossomorja 2023. 08. 05.

Múlt héten, a nyaralásról hazajövet áthaladtunk Jánossomorján és megakadt a szemem egy óriásplakáton: PUF Augusztus 5. Nem volt kérdés, hogy megyünk! Sajnos, már a hét elején látszott, hogy a szabadtéri buliknak nem fog kedvezni az időjárás, a  rendezvényt be is vitték a Soós Antal Művelődési Házba. Az időpont is 20-ról 22 órára csúszott egy másik környékbeli rendezvénnyel való ütközés elkerülése miatt. Amikor megérkeztünk, a kultúrház nagyterme otthonos klubbá változott a fények lekapcsolása után. A hallagtóságban a barátainkon kívül sok régi kedves ismerőst fedeztem fel. Olyanokat, akik harminc évvel ezelőtt is minden környékbeli koncerten ott voltak.

Pál Utcai Fiúk a rendszerváltás körül öntudatra ébredő korosztályunk hangja volt a zenében, közvetíttte a nyolcvaas évek végi - kilencvenes évek eleji hangulatot, életérzést. Lecsóék néány ütős régi számmal kezdtek, amire beindult a tombolás. Az az érdekes, hogy azoknak a régi daloknak bizonyos sorai igencsak áthallásosak lettek megint, visszatért az a beszorított, lefojtott elégedetlen atmoszféra, ami ellen akkoriban annyira lázadtunk. Visszatért az a régi klubhangulat is, az az együtt-dobban-a-szívünk érzés, ami annyira tud hiányozi a hétköznapokban. 

Magunkkal vittük a két nagyobb fiunkat, az idősebbik értette és élvezte már valamennyire a fílinget, a kisebbnek azonban furcsa és unalmas volt egyelőre az, hogy csak a zene van és semmi más. Sem klip, sem kivetítő, semmi plusz látvány. Valahogy meg kell éreztetni vele, mennyire jó, ha végre semmi közvetítő szarság nem áll a hallgatóság és az együttes közé. 

Az elején jöttek az új számok, a Spleen, meg a Köszi a halakat. Az utóbbi könnyeket csalt a szemembe. Mindig szerettem a PUF-ban a spirituális utazást, amire magával ragadott. Ez a háláról szóló dal sokat jelent, ha az ember azzal küszködik, nehogy kialudjon a szívében a fény. Megható, hogy a sok hangulatrontó történes között a szöveg az élet összes jó dolgért mondott köszönet szava. Egy apró megjegyzés: a felsorolásból a kávé kimaradt. 

Jó volt látni azt is, hogy bár a felállás az évek alatt sokat változott, de Anikó és Lecsó jó formában van. A hangosítás szép, kellemes, volt, nem rezegtette ki a zsigereinket. Ez körülbelül a huszadik PUF-koncertem volt, de ennyi improvizációt, örömzenélést még soha nem láttam, csodálatos volt! Értő közönség előtt történt, köszönet érte! Hihetetlen erő, energia van még mindig a csapatban. 

Élveztük a zenét nagyon, a régi, a  kétezres évekbeli és az új dalokat is. Azt gondolom, a PUF egyre jobb lesz, várjuk a további számokat. Sajnos a gyerekek elfáradtak, ezért a ráadáaról lemaradtunk, haza kellett jönnünk. De biztos vagyok benne, hogy még találkozunk!

Köszönettel tartozunk a az @Örökség Kulturális Egyesületnek, hogy a kilencvenes évekbe repítő időgépbe ültettek, és hogy a szervezés során felmerült kérdéseinkre gyorsan és korrektül válaszoltak. 

Van egy nagyon személyes vonatkozása is ennek a koncertnek, ugyanis akkor ünnepeltük a 20. házassági évfordulónkat és erre tökéletes helyszín volt ez a buli. Előtte néhány nappal, a nyaraláson készítettünk Veszprémben, Szent István és Gizella szobránál egy fotót, ezzel a megjegyzéssel: "Királynő vagy, de én a király". A helyszínt volt, aki felismerte az ismerőseink közül, Jani ugyanis ott diplomázott hajdan, 

Aztán egy kommentemhez ezt kaptam Lecsóéktól, és örök hála érte:

Sőt, a rendezvény oldalán a saját fotósuk is megosztott egy képet rólunk:

Punk revival?

Talán menekülés, de mostanában azt látom, hogy van egy felfutása a késő 70-es, 80-as éveknek. Úgy ahogy  a 90-esekben mi is újra meg újra újrahallgattuk a Doorst meg a Led Zeppelint. 

Siouxsie Királynő visszatért, a Cure a jegyüzérekkel harcolva megcsinálta a lehető legnagyobb bizniszt, a Spotyn hallgatom a Curious Creatures podcastet. Igaz, hogy kisit recseg a torka, de Ian McCullogh körbeturnézza Európát, új lemezt ad ki a Simple Minds. Csak kapkodom a fejem... Szépen korosodó, értelmes arcok mind, alkotói és előadói potenciáljuk teljében. A rajongók, általában negyven-ötvenesek, a lábaik előtt csápolnak, hozzák a tinédzser gyerekeket. Már nem baj, ha kicsusszan egy csúnya szó. 

2023-at írunk, 40 éve volt a hírhedt magyar punkok elleni per, azt gondolnám, hogy az egészről csak szubkulturális blogokban vagy fanzinekben lehet olvasni, erre megjelenik a téma fősodorbeli honlapokon. 

Erre kiderül, hogy Orfűn másodk éve van punkfesztivál, és most muszáj idéznem a 444.hu cikkét. 

"Kereken 40 évvel azután, hogy koholt vádakkal végül izgatás vádjával 2 év börtönre ítélték, végre többévnyi várakozás után először lépett fel a CPG (Come on Punk Group). Az 50-es éveik végét taposó punkokat hatalmas érdeklődés fogadta, sok fesztiválozó csak miattuk jött el a Toxicra, hiszen nem lehetett tudni, koncerteznek-e még valaha. A koncert előtt még dedikáltak a tagok, csetlettek-botlottak, hebegtek-habogtak. Talán jobban meg voltak szeppenve, mint néhány rajongó. Régóta nem csináltak már ilyet és szinte fel sem fogják, hogy ennyien szeretik őket. Güzü szerint nehézkesen mentek a próbák, rá is voltak feszülve rendesen. Persze a cél nem a zenei tökély, de oda akarták tenni magukat.

Amint megszólalt az első szám, a tömeg megőrült, és úgy tombolt, mint anno 83-ban. Az olyan rajongók is teli torokból ordították a CPG szövegeit, akik akkor még meg sem születtek. Az 58 éves Haska Béla egy átlátszó rikító zöld, necc pólóban állt színpadra, ami magában is már jelenséggé tette, raszta hajáról nem is beszélve. A többiek egyszerű, civil ruhában nyomták végig a koncertet. Ha az utcán találkoznánk velük, fel sem ismernénk a CPG tagjait. A koncert után Güzü nehezen fogalmazta meg, mit érez: hatalmas dolog volt számukra is újra fellépni, Takony a 2000-es Sziget óta nem látott ennyi embert. A tagok ma már mind civil életet élnek. Haska Béla túl van egy agyvérzésen, és néhány évig hajléktalanként élt, Takony csak a CPG koncert miatt tért haza Amerikából, Güzü pedig kéményseprőmester, hamarosan nyugdíjba megy. Legbelül végig punkok maradtak, és a színpadon ezt megmutatták mindenkinek."

Mi lesz itt még...