Negyvenes éveim felén túl sok emlék visszajön. Az egyik egy fájdalmas történet. Anno a kilencvenes évek elején elég jól belebonyolódtam az akkor grufte-nak nevezett, mára gothként virágzó szubkultúrába. Harminc évvel ezelőtt, a gimiben hárman voltink gruftie-k a sulibn, világ árvái, meg volt egy pár alteros csaj még, amolyan bölcsészpalántk, akiket természetesen utáltunk. A mi nagyon szűk, belterjes privát szubultúránk csak részben szólt a közös zenei és öltözködési szevedélyről hanem inkább valamennyire arról, hogy közösen utáltunk embereket/ csoportokat. A háromszöghelyzet pedig általában nem kedvez a barátságnak...
Az utolsó évben hegyekbe mentünk kirándulni. Hármunkhoz hozzácsapódott az egyik srác is, akinek szerintem bejött az egyik lány. Nos ez a fickó volt az értő közönség. Ők hárman kifundálták, hogy próbára tesznek engem, persze olyasmivel, amit úgyem tudok kiállni. Tudjátok, az a közepesen súlyos szívatás... Volt ott egy tűzrakó, amibe ágakat és száraz füvet hordtak, aztán fogtak néhány termetesebb bogarat, élve botokra húzták őket, majd öngyújtóval meggyújtották a máglyát és rá akartak kényszeríteni, hogy süssek vekük bogarakat.
Tudták, hogy nem leszek képes rá, és azt is, hogy mennyire szeretem a természetet meg az ilyenféle apró állatkákat. A bogarak ott kapálóztak a nyárson az apró lábaikkal, akkor ők beletartották a tűzbe őket, betöltötte a levegőt az égő kitin szaga. "Akkor lehetsz a barátunk, ha te is megteszed"-mondta az egyikük.
Nem akartam, hogy bőgni lássanak, elfordultam, majd muszáj volt elfutnom. Égett az arcom a felháborodástól, az árulás miatti haragtól. Felszaladtam a közelben álló kilátóra, egészen a tetejéig. Lenéztem és láttam, hogy még mindig röhögnek, láttam a gúnyos diadalt az arcukon. Pláne, hogy ott volt az a mamlasz fiú közönségnek. Na, ott kezdtem el visszatarthatatlanul bőgni. Soha többé nem bírtam barátkozni velük, egy idő után már nem bírtam felvenni a fekete cuccokat, a boszorkányipőt sem.
Mire vége lett a sulinak, addigra hetvenes évekbeli használt trapézfarmert hordtam, korondi blúzzal meg tarisznyával, miközben a szívem közepében azóta is a nyolcvanas-kilencvenes évek darkwave zenéit kedveltem és kedvelem. Viszont soha többé nem akartam tartozni senkihez, aki le akarja égetni a lábaimat vagy letépni a szárnyamat. Kicsit rögösebb út, de az enyém.
