Még tavaly rendeltem meg Lol Tolhurst magyarul megjelent könyvét, a Cured - mese a két képzeletbeli fiúról címűt. Nagy élmény volt olvasni, mert Lol jó tollú, jó szemű író. Kétszer is végigolvastam, egyszer felváltva röhögtem és könnyeztem az elképesztő rock and roll sztorik, végtelenül őszinte vallomások és megható történetek füzérén. Olyan volt mint egy érzelmi hullámvasút.
Második olvasásra azonban ott volt a mélyben egy sokkal sötétebb, de végül reménytelien befejeződő személyes történet a személyes sötét oldallal és a függőséggel való harcról, olyanfajta szembenézésről, amit azt hiszem, aki egy kicsit is nyitott szívvel él ezen a bolygón, és nem akarja elszúrni teljesen az életét, senki sem úszhat meg.
A Cured könyv legmegrázóbb oldala, egy kíméletlenül éles tükör, az a rész volt, amikor a szerző az érzelmi kommunikációra való képtelenségről, generációs traumákról, a PTSD-ről, az életvezetési nehézségekről, a feszültségek alkohollal való tompításáról írt. Zokogtam, mert magam előtt láttam a családom, szeretteim kudarcos, az alkohol miatt évtizedekkel megrövidített életű tagjainak kínlódását. Nálunk a háttérben meghúzódó okként a család genetikájában évtizedekre visszavezethetően jelen volt az autizmus. A függőség dinamikája megdöbbentő, hogy az esetleges kulturális eltérések ellenére mennyire azonos, és milyen torzítóan hat és mekkora teherként nehezedik akár évtizedek múltán a már felnőtt volt alkeszgyerekek életére. S hogy mennyire kegyetlenül nehéz ebből teljesen felépülni. Kemény szembesítés az elfeledni kívánt múlttal.
A zárszó szerint Lol segítő szándékkal írta a könyvét, engem főleg a gyerekkora leírása indított meg. Tulajdonképp 15 évvel később, a nyolcvanas-kilencvenes években itt Kelet-Közép-Európában egész hasonló tapasztalatokat éltünk meg, csak kicsit még nyomorultabban, szegényesebben, reménytelenebbül és egérút nélkül. És most megint ugyanaz van, mindenki menekül, aki teheti.
Aztán szeptember végén megjelent a folytatás, amit megrendeltem a Libriston keresztül és október közepén, pont a névnapomon végre a kezemben foghattam életem első, külföldről rendelt, idegen nyelvű könyvét. Nagy gátlást győztem le magamban ezzel, mert én még a gimiben a német mellett a kötelező oroszt tanultam, harminc éves korom körül, munka mellett kezdtem el angolul tanulni és elég nehezen nyelvvizsgáztam le, mert muszáj volt, kellett a diplomához. Akkor remélni sem nagyon mertem, hogy eljutok addig, hogy ugyan sok szótárazással, de viszonylag élvezettel tudok nagy szókinccsel megírt angol nyelvű könyvet olvasni.
-
Igazából a könyvet nem annyira a téma, hanem a szerző miatt vettem meg, mert érdekelt a további mondanivalója. Lazábban kapcsolódom a témához, úgy gondolok magamra, mint rossz gothra, aki inkább hallgat Tom Waitst, mint Depeche Mode-ot, inkább Pearl Jamet, mint Fields of Nephilimet, inkább Palya Beát, mint Black Nail Cabaret-t.
Az ismertetők általában az első fejezetig, a kultúrtörténeti párhuzamokig jutottak, de a lényeg lemaradt: az a rengeteg személyes történet, ahogy az író az egyes zenékhez vagy az azokat megalkotó művészekhez kapcsolódik. Rögtön beugrott, ogy van hasonló könyv a polcomon, az általam oly nagyra becsült Szőnyei Tamás által kilencvenes évek elején írt, és szó szerint toprongyosra olvasott Az új hullám évizede 2. 1992-ből. Harminc év van a két könyv között, az egyik még az élet sűrűjében íródott, a másik több évtizeddel "magasabb" látószögből. Párhuzamosan olvasom a kettőt, hála
Szőnyei Tamás nagyon pontos névmutatójának. A két író egy generáció szülötte, egy szenvedélyen osztoznak. de mások a hangsúlyok. Szőnyei enciklopédikus, mindent összegyűjtő és egyesítő attitűddel írt, míg lol Tolhurst sokkal inkább élményekkel, érzésekkel teli.
.jpg)
A Goth első fejezete, az Origins tényleg az irodalmi és zenei előzményekől szól. Az irodalmi rész számomra legfontosabb újdonsága Anne Sexton versei, ezek a sebészi pontossággal önboncoló, kegyetlenül szókimondó életdarabkák. Jópár olvasható
angolul és magyarul is, itt.
Készítettem az első fejezetben említett fontosabb dalokhoz egy
lejátszási listát zenei illusztrációként. Régen milyen bonyolult csereügyletek árán lehetett volna másolt kazettán megszerezni... egy kis időutazás a hetvenes évekbe.
Gyakran lebzselek a Twitteren a curetwt-en, és ezt a listát feltettem az ottani körnek ééééééss...
Kaptam egy 💓-et magától a szerzőtől!!! Köszönöm, drága Lol!
Végigjárjuk a szerzővel a szülővárosa hajdani iskoláit, helyi koncerttérképét durva skinheadbalhékkal, valamint az olyan ikonikus rocktörténeti helyeket, mint a klubot, ahol a Doors kezdett, Jim Morrison párizsi sírját. A legendás Factoryt és CBGB-t a Velvet Undergrounddal, Nicoval és a Suicide duóval, minden szintipop atyjával. Megismerhetjük a Top Of The Pops műsorának jelentőségét a T. Rex és David Bowie kapcsán, mindent megváltoztató zenéjével és vizualitásával (oh, istenem, nem tudok nem a 120 Minutesre gondolni). Mind-mind személyes történeteken keresztül. És ez még csak a kezdet.
.jpg)
.jpeg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
